Amit a Trump-Putyin csúcstalálkozóról tudni érdemes

Véget ért a Trump-Putyin találkozó, amelynek végén sajtótájékoztatót tartott a két fél. Kérdéseket nem tehettek fel az újságírók, de Trump már a vége után interjút adott a Fox News amerikai tévétársaságnak.

Konkrét megállapodás nélkül ért véget a Trump-Putyin találkozó. De az is nagy dolog, hogy Putyin tudott találkozni Trumppal. Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta ugyanis nyugati vezető nem találkozott vele. Teljesen izolálva volt. Sőt a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki ellene. Alaszka azért is volt jó helyszín, mert az USA nem tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak.

Trump mindenesetre most Alaszkában vörös szőnyegen fogadta Putyint.

A megbeszélés 3 órát tartott, azon részt vettek a két ország legfontosabb, érintett miniszterei.

Az esemény végén közös sajtótájékoztatót tartottak, amelyen az újságírók nem kérdezhettek.

Amikor Bidennel talákozott Putyin 2021-ben Genfben, a megbeszélésüket követően külön-külön álltak a sajtó elé, nem közösen. Itt Alaszkában ez is megtörtént.

Elképzelhető, hogy a következő találkozóra Moszkvában kerül sor. Putyin ugyanis a sajtótájékoztatón ezt mondta, és Trump nem mondta, hogy nem, hanem azt válaszolta.

nem zárom ki a lehetőségét.

Trump azt is kifejtette, hogy a közös Zelenszkij-Putyin találkozón ő is ott lesz, mert mindketten azt akarják, hogy ő ott legyen és ott is lesz.

Trump jelezte, hogy megbeszélésüket követően tájékoztatja az általa fontosnak tartott embereket, Zelenszkijt is.

Konkrétumot nem igazán mondott a két fél. Azt egyáltalán nem lehet tudni, hogy milyen területi engedményekről beszélhettek. De területcsere bizonyára szóba került.

A szakértők egyeztetése tovább folyik majd.

További hírek