Egyre több amerikai dönt úgy, hogy nyugdíjas éveit más országban szeretné leélni, elsősorban pénzügyi okokból, de az sem ritka, hogy a politika miatt távoznak. Öt ország, amelyet ajánlanak az amerikaiaknak a szakértők.
A LIOS portál rendszeresen publikál külföldre költözéssel kapcsolatos tartalmakat, adókkal és egészségüggyel kapcsolatos kérdéseket. Kathleen Peddicord tulajdonos szerint a választások utáni napokban a weboldal forgalma körülbelül 250%-kal magasabb volt a szokásosnál, és a tartós érdeklődés hozzájárult ahhoz, hogy olvasóközönségük száma az eddigi legnagyobb növekedést érte el az utóbbi időben.
A nyugdíjasok teszik ki a LIOS olvasóközönségének körülbelül 80%-át, beleértve azokat is, akik már nyugdíjba vonultak, és azokat is, akik ezt tervezik, mondta Peddicord. A minden évben megjelentetett éves „10 legjobb hely, ahová érdemes nyugdíjba vonulni” lista„ a legolvasottabb és legjobban várt” kiadványaik közé tartozik.
Az International Living, egy havonta megjelenő magazin és weboldal, amely a külföldön letelepedésre összpontosít, szintén jelentős növekedést tapasztalt olvasottságukban – mondja Jennifer Stevens, a magazin főszerkesztője a CNN Travelnek. Éves Globális Nyugdíjindexük elemzi a lakhatás, a vízum, a megélhetési költségek és az egészségügyi ellátás szinvonalát, valamint több mint 200 helyszíni szerkesztő és tudósító véleményét.
A pénzügyi kiadások továbbra is komoly gondot okoznak nyugdíjasok számára az Egyesült Államokban. A lakhatási, bérleti és egészségügyi költségek meredeken emelkednek, és gyorsabban emésztik fel a megtakarításokat, mint a korábbi generációk esetében. Az amerikai családok csaknem felének nincs nyugdíjcélú megtakarítása.
Mindeközben több mint 17 millió 65 éves vagy annál idősebb amerikai – körülbelül minden harmadik – gazdasági szempontból bizonytalan helyzetben van (vagyis jövedelmük 200%-kal vagy annál is többel alacsonyabb a szövetségi szegénységi küszöbnél).
A szakértők arra hívták fel a CNN figyelmét, hogy költözés előtt érdemes tisztában lenni a jogi lehetőségekkel, a vízumkérdésekkel és hogy milyen egészségügyi ellátásra vagyunk jogosultak.
Mivel azonban az Egyesült Államokban gyakorlatilag minden országnál drágább az egészségügyi ellátás, az amerikaiak szinte csak olcsóbb helyre költözhetnek.
A legjobb öt hely a nyugdíjasoknak
Panama
A közép-amerikai ország az International Living éves globális nyugdíjazási indexén az első helyen végzett, mint a világ legjobb nyugdíjas célpontja 2025-ben, köszönhetően egyszerű vízumeljárásának, kiváló életminőségének és jó ár-érték arányának.
Panama büszkélkedhet „a világ vitathatatlanul legjobb nyugdíjas vízumával” – magyarázza Stevens. „Szinte mindenki másnál előbb rájöttek, hogy ha megkönnyítik a külföldi nyugdíjasok beutazását, azok boldogan jönnek és költik el a pénzüket Panamában. Ezért Panama nagyon egyszerűvé teszi a vízum megszerzését és megújítását, és nagyszerű előnyöket biztosít a nyugdíjasoknak.”
Kedvezményeket kapnak repülőjegyek, színházjegyek vásárlásakor és egyéb szolgáltatások esetében is. Panama modern egészségügyi rendszere is magas értékelést kapott. Ráadáusul jóval olcsóbb az alacsonyabb egészségügyi szolgáltatás, mint Amerikában. A nyugdíjas korú (férfiaknál 60 év, nőknél 55 év) lakosok 20% kedvezményt kapnak a vényköteles gyógyszerek árából.
Mivel Panamában nem igazán beszélnek angolul, jó, ha tudnak egy kicsit spanyolul
Franciaország
Franciaország jóval olcsóbb, mint az USA – állítják a CNN által megkérdezett szakértők. Kiváló és mindenki számára megfelelő egészségügyi rendszer működik.
Franciaországgal a kettős adóztatás elkerüléséről szól egyezmény is segíti a letelepedést.
Jó tudni, hogy az angollal itt is sokan hadilábon állnak és a francia bürokrácia pedig elképesztő
Malajzia
Malajzia lényegesen olcsóbb, mint az Egyesült Államok és kényelmes életet biztosít.
Az egészségügyi ellátás kiváló, angolul beszélő személyzettel. Az országba bevitt pénz pedig adómentes. Az éghajlat trópusi, ezt mindenképpen figyelembe kell venni a költözéskor.
Spanyolország
Kiváló az időjárás, magas szintű az egészségügyi ellátás és olcsóbb, mint Amerika. Nem véletlen, hogy Spanyolország a nyugdíjasok körében rendkívül népszerű. Sokan magyarok is kiköltöznek az aktív évek után.
Nem annyira beszélnek angolul, ezt is érdemes azonban tudni.
Mexikó
Mexikó évek óta az egyik legnépszerűbb célpont az amerikai nyugdíjasok számára. Közel van, jó az idő és bármikor haza lehet ugrani.
Nincs örökösödési és vagyonadó és nem az országban töltött idő számít adózás szempontjából, hanem hogy van-e lakása, vagy valamilyen vállalkozása helyben a kiköltözőnek.
Mexikóban a lopás, zsebtolvajlás komoly méretű, ezzel számolni kell.