Kiderült ki Banksy, megoldódott a művészti világ legnagyobb kortárs rejtélye

Úgy tűnik, megoldódott a művészeti világ legnagyobb rejtélye: kiderült, hogy Banksy valójában egy szemüveges, középkorú férfi, Robin Gunningham, aki az angliai Bristolból származik.

Nevét a Reuters kiterjedt nyomozása hozta nyilvánosságra, bár sokan szerint ez már évek óta köztudott titok volt, hiszen a brit bulvárlap, a Mail on Sunday már 2008-ban is beszámolt róla – írja a CNN.

A horogkeresztet lefesteni próbáló kislány

Hűen szokásaihoz, a korábban Banksy néven ismert művész sem megerősítette, sem cáfolta személyazonosságát, és továbbra is visszafogottan viselkedik. Képviselői nem válaszoltak a CNN kérésére.

Hogy ez a világszerte címlapokra került felfedezés milyen hatással lesz alkotásaira és azok értékére, egyelőre bizonytalan.

Az esernyős kislány

Nico Epstein egy Lisszabonban élő művészeti tanácsadó, aki a Collector Connoisseur nevű online művészeti platformot is üzemelteti, és a Christie’s aukciós házban tart előadásokat a műgyűjtésről és a műalkotások értékeléséről. A CNN-nek elmondta, hogy a szakmában már régóta „pletykák” keringtek Gunninghamről, de „csalódott”, hogy ezek beigazolódtak.

„Azt akartam, hogy az ismeretlen művész emléke – és az azzal kapcsolatos rejtély – tovább éljen. Banksy sokak számára egy szuperhős. Az emberek hinni akarnak ebben a mesében, de most véget ért.”

További hírek