Országszerte kilencven egyetemi tantárgy válik digitálisan elérhetővé a hallgatók számára a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) most lezárult programja révén – közölte az ügynökség az MTI-vel.
Azt írták, a hazai felsőoktatás digitális megújítását támogató fejlesztés eredményeként országszerte közel 500 egyetemi oktató, kutató és szakértő közreműködésével több mint 35 ezer oldalnyi tananyagkézirat és 25 ezer médiaelem készült el.
Kiemelték:
a program célja a digitális tananyagok és előadások fejlesztése, amelyek moduláris felépítésének köszönhetően a felsőoktatási intézmények igényeihez igazíthatóak.
A fejlesztés hét kiemelt képzési területre (egészségtudományi, műszaki, informatikai, gazdaságtudományi, agrár-, pedagógus- és természettudományi képzésekre) fókuszált – ismertették, jelezve: a digitális tananyagok az elearning.niu.hu oldalon tervezetten a nyár folyamán válnak elérhetővé.
A projekt a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) támogatásával valósult meg 2023. július 1. és 2026. június 30. között – tették hozzá.



