Scherer Péter, közkedvelt becenevén Pepe, 65 éves lenne. Gyakran kétbalkezes lúzereket, ügyefogyott balekokat játszott. Olyanokat, mint amilyenek általában mi vagyunk, csak inkább rajta nevettünk, mint magunkon. Ezért is szerettük. És kedveltük azt is, hogy temérdek csetlés-botlás után, sokszor kikecmeregett a csávából, ami nekünk közel sem biztos, hogy sikerül.
Sajnos a testét fokozatosan felőrlő betegség csávájából nem tudott kikecmeregni. Küzdött, küzdött, részgyőzelmeket aratott, visszatért a színpadra, a képernyőre, és jól ismert fanyar humora is váltig vele tartott, de aztán a kór csak legyűrte. Szeretett utazni. Kedvenc országában, Spanyolországban érte a galád, túl korán jött halál őt, aki telis-tele volt életkedvvel.
Ki kell mászni a gödörből
Nem véletlenül álltak neki fenemód jól az elesettek, bajba kerültek szerepei.
Volt hol tanulnia a kiszolgáltatottságot, volt hol átélnie azt, hogy állandóan le akarják nyomni, és neki leleményességgel, fineszességgel, akár kis sumákolással, valahogyan mégiscsak ki kell kecmeregnie a csávából. A saját hajánál fogva, ki kell húznia magát a gödörből, és legalább egy ideig felszínen maradnia.
Ajkán született srác volt. Már ott előszeretettel rollerral közlekedett. Amikor Budapestre került, jóval megelőzve korát, ezt tette változatlanul, és ezen a szokásán azóta sem változtatott. Jól állt neki. Luxusautóban furán festett volna.
A roller aláhúzta megőrzött kamaszosságát, csibészességét, bizonyos mértékű plebejusságát.
De ettől még értelmiségi családból származik. A papa klasszikus zene kedvelő, latinul beszélő, Tacitust, Liviust olvasó, műveltségével akár a humán végzettségűeket is zavarba ejtő gépészmérnök. Eléggé befelé forduló. A testnevelő tanár mamától öröklődik az extrovertáltság.
Péter állandóan arra ment haza, hogy a négy évvel idősebb – később egy balesetben tragikusan meghalt –, bátyjával, íróasztal fölé görnyedve, állandóan együtt tanul az édesapja. Amúgy mindketten kitűnő tanulók voltak. De köszönte szépen, ő ennyire nem akart szem előtt lenni.
Ezért bár ötödikben, hatodikban, hetedikben is városi Ki mit tud?-ot nyert prózamondással, kieszelte, hogy fizika tagozatos gimnáziumba akar menni, ami Ajkán nem volt, így aztán mehetett Szombathelyre, és kollégista lehetett.
Becsöppen egy matulába, ahol reggel hatkor irgalmatlanul erős csengőszóra ébrednek, utána következik az elmaradhatatlan reggeli torna. Majd szintén csengőre, 7-re menni kell reggelizni. Huszonkét ágyas szobában lakik, ami 11 darab emeletes vaságyat jelent. Kötelező társadalmi munka van hétről hétre. Hétköznap délután 4-től bent kell lenni az intézményben, mert muszáj magolni.
Megtanul a jég hátán is megélni
Szombat, vasárnap is csak 7-ig lehet kint maradni, aki rossz jegyet kap, annak pedig nincs kimenő. Jó tanuló hétvégénként, esetleg különleges kegyként, kint maradhat este 10-ig. Az is a tanulmányi eredménytől függ, hogy mikor lehet hazamenni a szülőkhöz.
Hát ez így elég rémes.
A kamaszok nyilván keresik a kibúvókat, naná, hogy stikliket csinálnak, próbálják kicselezni a betarthatatlanul zordon szabályokat. Péter itt tanul meg a jég hátán is megélni.
Barátja édesapja kishatár-átlépővel rendelkezve kijár Ausztriába, hoz Milka csokikat meg kvarcórákat, Scherer pedig ezeket eladja a kollégiumban, és felez a haverral.
Abban sem lehet meggátolni, hogy kimenő után házibulizzon. Azzal, úgy látszik, szintén megelőzi a korát, hogy ilyenkor leereszkedik az ereszcsatornán. És persze vissza is tud mászni. Ez a vagányság jól jön majd, amikor furfangos fickókat kell játszani.
Olyanokat, akik bár alul vannak a társadalmi ranglétrán, bár szorongatott a helyzetük, örökkön örökké lenyomják őket, de keljfeljancsiként mindig feltápászkodnak. Majd megint kibabrálnak velük, a fejükre ütnek, padlóra kerülnek, ám aztán lehet, hogy ügyefogyottan, akár bátortalanul, mégis energikusan és nehezen elpusztíthatóan csak talpra állnak. Hogy esetleg újra kicsesszenek velük, de ők ismét kidugják a fejüket a homokból.
Azt hiszem, itt van Scherer apadhatatlan, sőt halála után is nőttön növő népszerűségének kulcsa. Szeretjük látni, hogy az, akivel kibabrálnak, akit lesajnálnak, semmibe vesznek, ha csak picikét is, de legalább valamennyire győz.
Nyelvet öltöget a hatalmaskodóknak, a vele szemben kiskirályoskodóknak. Legalább időlegesen megleckézteti azt, aki leüvölti a fejét. A szereplései jelentős részét mondhatnánk népi igazságtételnek is. Mint Ludas Matyi, kinevetteti a beképzelten fölé kerekedőket, segít hinni abban, hogy nem csinálható meg bármi büntetlenül.
Sokan úgy gondolják, hogy Pepe figurája a Jancsó Miklós filmekben alakult ki, amikor a jó szemű mester párba állította őt Mucsi Zoltánnal, azaz Kapával.
Ő lett a fölényes, a sértődős, a keserű, a kiabálós, és mellette Pepe a megszeppenő, a fülét-farkát behúzó, kiszolgáltatott, a mindent megúszni akaró, bocs., hogy élek típus. Sikeres, az ellentétek vonzására és taszítására épülő, bomba párost alkottak. Jancsó csak hagyta őket kiteljesedni, fantáziadús alapszituációkat teremtve nekik. Bízva bennük, az ő rendezői módszerébe nagyon is beleillően, engedte improvizálni a „rosszcsontokat”.

Jancsó lenyesegette a vadhajtásokat, meghagyta ami jó, valósággal piedesztálra emelte őket. Persze, mivel főleg komikus párost formáltak meg, némiképp profán piedesztálra.
Az első alkalom, amikor kiderült, hogy milyen remekül passzolnak egymáshoz, a Csányi János által, struktúrán kívül, színészi szabadcsapattal létrehozott pazar Szentivánéji álom előadás volt, ami rendkívüli szakmai és közönségérdeklődést váltott ki. Így egy csapásra az érdeklődés fókuszába kerültek.
Mucsival húzónevekké váltak
Két mesterembert adtak, két melós szakít, műkedvelő színjátszókat, ezen belül is rendezőt és asszisztensét.
Scherer volt az asszisztens, az ugráltatható Béla. Ilyen szerep ugyan Shakespeare-nél nincs, de hát némiképp magyar lett a figura, gátlásos, riadt, erőteljes önbizalom hiányban szenvedő, reszketeg fickó. Mulatságos ellentétet alkotott a Mucsi által „domborított”, gátlásait fölényeskedéssel, üvöltözéssel, fenyegetőzéssel, túlzott gesztikulációval leplezni igyekvő fazonnal, aki szintén dilettáns, ugyanakkor akarnok, másoknak parancsolgató fráter.
Kettősük bombaként robbant, revelációként hatott. Akkora kiugrássá vált, hogy deszkákon, filmen valósággal összeboronálta őket. Kasszatöltő tényezőkké, húzónevekké váltak. A közönség újra és újra látni akarta, és felvételről mindmáig látni akarja, ezt a nyerő párost.
Sancho Panza ránézésre is kapásból az ő szerepe. A Szkéné Színházban persze Mucsi volt mellette Don Quijote. Nem meglepő, hogy ő a szokásosnál szkeptikusabb volt a címszerepben.

Az oldalán viszont Scherer csillogó szemekkel lelkesedett, indult harcba a vélt vagy valós igazságért, tűzön-vízen át kiállt a gazdájáért, olykor eredménytelenül igyekezett a nagy fantasztát észre téríteni, és hitt benne rendületlenül.
Ugyancsak a Szkénében, remek volt Tasnádi István kesernyés komédiájában, a Kartonpapában is. Abszurd a történet, amiben Károlyként meghívja nővérét, Évát a családjukhoz, aki viszont képtelen tudomásul venni, hogy meghalt az amúgy hatalmaskodó férje, ezért kartonból kivágja az életnagyságú sziluettjét, magával hurcolja, leülteti az asztalhoz, beszél hozzá, eteti. Udvaros Dorottya játszotta, őrületbe menően, ugyancsak hatalmaskodóan. Scherer pedig a neki mindinkább behódolót, meghunyászkodót adta, megmutatva azt, hogy mennyi baromsággal meg lehet etetni az embereket, és ők inkább behúzzák fülüket-farkukat, minthogy fellázadnának.
Építészmérnöki diploma színházzal
A Szkénében igencsak otthon volt, ez vált működésének egyik fő területévé, színészi szempontból pedig ott cseperedik.
A Műszaki Egyetemre jár, szerez is építőmérnöki diplomát, de a tanulmányok közben, helyben van a Szkéné. A Somogyi István vezette alternatív együttes, az Arvisura Színház, jó színészi iskola. Képzés is van benne. Erősen mozgásközpontú, jelentős hangsúlyt fektet a látványvilágra, a közösség- és a személyiségformálásra.
Például Pintér Béla, Schilling Árpád, Péterfy Bori, Láng Annamária egyaránt sokat köszönhetnek ennek a csapatnak, amelyik több százas szériákat is játszott.
Scherer tíz évnél is hosszabb időt töltött velük, nyugodtan állítható, hogy kivillantotta az oroszlánkörmeit, sokak számára mégis észrevétlen maradt. Például Poncius Pilátus volt a Mester és Margarita legendás előadásában. És már itt játszott a Szentivánéji álomban is, ekkor még az egyik athéni szerelmest, Demetriust adta.
Azt a Szentivánéji álmot, amiben már mesterember volt, a televízió számára rögzítő Márton István mutatott egy jelenetet belőle Kern Andrásnak, hogy na, ezt nézze meg! Kern ezt látva, rögtön meginvitálta a Sztracsatella című filmjébe egy kis szerepre.
Olyan fagottos benne, aki időnként unikummal itatja a Kern által alakított karmestert. Ettől kezdve lényegében nem volt megállás.
Az egyik film jött a másik után.
Következett a Gengszterfilm bunkó, be nem álló szájú gyilkosa, aki annyira abszurd figura, hogy rémes szituációkban is röhögni kell rajta. Volt úgy, hogy szinte egyik forgatásból, szinkronból esett a másikba.
Leginkább egy kis színházi társuláshoz, a Nézőművészeti Kft.-hez kötődött, aminek Mucsin kívül tagja Katona László, Kovács Krisztián és a dramaturg Gyulay Eszter. Szabad gondolkodók, szabadon kísérletezők. A nevüket a még Krétakör Színház égisze alatt bemutatott, majd a Vidám Színpadon és utódjában, a Centrál Színházban játszott, veszettül sikeres, Nézőművészeti főiskola című előadásból vették, amiben Mucsival és Katonával tébolyultan komédiáztak, ahogy mondani szokták, felrobbantották a színpadot.

De nem csak azt, hanem a nézőteret is, mert oda is kijöttek, ott is macerálták a közönséget, tényleg gyakran szinte a szó szoros értelmében a szék alá röhögtük magunkat. Ott voltam a háromszázadik előadáson, ami még mindig élvezetesen friss volt, persze azért is, mert nekiszabadultan rögtönöztek benne, igencsak inspirálták egymást.
Schererrel nagyon ment a szekér, de nem szaladt el vele a ló. Nem vált beképzeltté, nagyzolóvá. Három gyerekes családapaként is lényegében megmaradt rolleros srácnak. És ez kiváló táptalaja volt remek színészetének.




