Negyven felett egyszer csak minden nehezebbnek tűnik. Elfelejtjük, miért mentünk be a szobába, egyre nehezebb fejben tartani a teendőket, halogatjuk az adminisztrációt, elveszítjük a fonalat egy beszélgetésben, miközben korábban mindent megoldottuk. Sokan ilyenkor elsősorban a stresszre, a kimerültségre vagy a változókorra gondolnak – pedig egyre több nőnél ebben az életszakaszban derül ki, hogy a háttérben évtizedek óta jelen lévő ADHD, figyelemzavar áll. Horváth Adrienn, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus jelölttel beszélgetett a tudás.hu.
Ez nem azt jelenti, hogy az ADHD 40 vagy 50 éves korban alakulna ki. A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar neurofejlődési állapot, amelynek tünetei már gyermekkorban megjelennek. Csakhogy felismerésük és diagnózisuk sokaknál jóval későbbre tolódik.
A lányokat és nőket ráadásul arra nevelik, hogy alkalmazkodjanak, legyenek jók, üljenek illedelmesen, illjenek be a sorba, így náluk kevésbé látványosak a tünetek, ügyesen maszkolnak már kiskoruktól.
A középkor környékén azonban több dolog is megváltozhat. A perimenopauza és a menopauza hormonális átrendeződése egyes nőknél felerősítheti az ADHD tüneteit, miközben az alvászavar, a hangulati változások és a „ködös gondolkodás” önmagukban is hasonló panaszokat okozhatnak.
Emellett a korábban működő kompenzációs módszerek is kimerülhetnek. Egy nő éveken át képes lehet listákkal, túlszervezéssel, perfekcionizmussal vagy egyszerűen rengeteg plusz energiával ellensúlyozni a nehézségeit. Amikor azonban megnő a munka, a család és más élethelyzetek terhe, már nem feltétlenül működik ugyanaz a rendszer. Ilyenkor válhat láthatóvá valami, ami valójában mindig is ott volt.
A felnőttkori ADHD-val kapcsolatban Horváth Adrienn, klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus jelölt válaszolt kérdéseinkre.
Az ADHD-nak gyerekkorban is vannak jelei. Hogy fordulhat elő, hogy egyes érintetteket csak felnőttként diagnosztizálnak?
A tudomány és a technika fejlődésével, most tartunk ott, hogy egyre inkább felismerhetővé válnak és egyértelműbben beazonosíthatóak az ADHD tünetegyüttesei.
Az utóbbi 2-3 évben rohamosan megnőtt a gyermekek és a felnőttek körében is a diagnosztizáltak száma.
A régebbi időkben leginkább ezeket a gyermekeket beskatulyázták a „rossz vagy kezelhetetlen gyermek”; „lusta, nem figyel”; „osztály bohóca” kategóriájába és nem is gondolták volna, hogy e mögött az idegrendszer egyfajta sajátos működése állhat.
Felnőttkorban nagyon gyakori, hogy a gyermekkorban nem kezelt ADHD komorbid problémái miatt jelentkeznek szakemberhez a kliensek, ha egyáltalán eljutnak szakemberhez.
Leggyakoribb komorbid problémák a szorongásos és hangulati zavarok, amelyek a családon belüli ill. kapcsolati nehézségek, valamint az iskolai és egyéb kudarcok, akár traumák talaján alakulhatnak ki.
Nagyon gyakori, hogy az érintettekre az autizmus spektrumzavar tünetei is érvényesek lehetnek, a legújabb kutatási eredmények szerint az autista emberek mintegy két harmada ADHD-val is diagnosztizálható, de ekörül nagymértékű szakmai vita folyik, hogy az adott kliens tünete az melyik állapottal azonosítható.
Vannak olyan elfajult formái a kezeletlen ADHD-nak, amely más együttes tényezővel (kötődési problémák, a rossz pszichoszociális és/vagy családi környezet, kedvezőtlen iskolai tapasztalatok) hatására a deviáns magatartás felé sodorja az egyéneket (pl. bűnözés, szerhasználati zavarok) vagy akár egy súlyosabb állapot felé, mint egy személyiségzavar.
Úgy tűnik, mintha egyre több embert érintene ez a betegség. Ez csak azért van így, mert nagyobb figyelmet kap, vagy más ok áll a háttérben?
Igen az is valószínűsíthető, hogy közösségi média rohamos terjedésével az információk villámszerű átadásával lehetséges, hogy több figyelmet kapott.
Ehhez kellett a diagnosztikai eszközök fejlődése, az aggyal foglalkozó tudományterületek, genetikai vizsgálatok stb. eredményei, tehát maga a probléma mélyebb megértése eredményezi ennek a neurodevelopmentális állapotnak a pontosabb beazonosítását.
A szakemberek rájöttek, hogy ezt nem lehet „kinőni” felnőttkorra. Ma már tudjuk, hogy kb. 70-75%-ban ez egy genetikailag meghatározott állapot. Nagy a valószínűsége, ha a családban érintett lehet valaki, akkor az utódok is örökölhetik azt.
Talán betudható annak is, hogy egyre több a beazonosított ember, hogy kevesebb társadalmi stigmatizáció éri a tünetegyüttest. Nagyon sok szakember és alapítvány dolgozik azon, hogy ezek az emberek is megfelelő segítséget kapjanak (pszichoedukáció, neuroaffirmatív szemléletű önismereti csoportok. a szakemberek neuroaffirmatív képzése) és az ADHD-soknál előforduló „gyengeségekből” akár erőforrásokat is kovácsolhassanak, hiszen a „másság” az nem azt jelenti, hogy rossz vagyok, vagy kevésbé vagyok értékes, hanem azt jelenti, hogy máshogy működöm, máshogy van az idegrendszerem „behúzalozva”.
Hozzájárulhat az állapot felismeréséhez az is, hogy a modern világ gyors tempója, a multitasking (több feladat egyidejű kezelése) elvárása és a folyamatos információáradat sokkal hamarabb kimeríti a kompenzációs mechanizmusokat (úgynevezett maszkolás), amelyekkel a felnőttek korábban titkolni tudták a tüneteiket. Gyakran túlkompenzálnak, igyekeznek megfelelni az elvárásoknak.
Okoz-e bármilyen problémát az ADHD felnőttkorban azon kívül, hogy figyelmetlen az ember?
Igen az ADHD az egy sokkal összetettebb tünetegyüttes, mint egy szimpla figyelmetlenség.
A DSM-5 kritériumai szerint az ADHD-nak már 12 éves korig meg kell jelennie, ráadásul két különböző környezetben (otthon, iskola) és a tüneteknek 6 hónapig fenn kell állnia ahhoz, hogy diagnosztizálni lehessen
Az ADHD-val diagnosztizált emberek több kategóriába besorolhatóak: van, akiknél túlnyomórészt a figyelemhiányos; van, akiknél túlnyomórészt a hiperaktív/impulzív és van, akiknél mindkét tünettípus megtalálható (koncentrációs, figyelmi nehézségek és a hiperaktivítás, impulzivitás tünetei egyaránt).
A felnőttek körében a magtünetek azok hasonlóak, mint serdülőkorban, de a kutatások kiemelik az affektív komponenseket, mint az érzelmi labilitás, feszültség, ingerlékenység, robbanékonyság és a hangulati ingadozások.
Egyre több vizsgálat tárja fel az ADHD-s és az autista emberek közös idegrendszeri hátterét, ami megnyilvánulhat a figyelem, a viselkedésszabályozás vagy a társas értelmezést érintő nehézségekben.
Az 1990-es években már felmerült, hogy az ADHD nem csupán egy figyelmi vagy mozgásszabályozási probléma, hanem nagyon is egy önszabályozási nehézségnek tekinthető.
Mi is az az önszabályozás? Azt jelenti, hogy képesek vagyunk tudatosan kontrollálni a figyelmünket, a gondolatainkat, az érzéseinket és viselkedésünket, főleg akkor, ha egy célt vagy eredményt kellene elérnünk. A köztudatban erről az a narratíva, hogy mindezekhez erős fegyelem kell, szervezettség vagy akár jólneveltség. Az ADHD-sok körében pedig nem ezeknek a hiánya áll fenn, hanem az agyi végrehajtó funkciók zavarával kapcsolhatóak össze. Ilyen végrehajtó funkciók: a munkamemória, a kognitív rugalmasság, gátlás, tervezés, indítás, feladatbefejezés, maga a folyamatkövetés, az időérzékelés, az érzelemszabályozás és az önmonitorozás is. Ezek a problémák megjelenhetnek a munkahelyeken a társas kapcsolatokban, az önállóságban és a párkapcsolatokban is.
Sokszor ezek az emberek próbálnak a munkahelyükön összeszedettek és fegyelmezettek lenni, ami óriási energiába kerül, ezért amikor hazamennek, akkor gyakori, hogy nehezen képesek új feladatokba kezdeni vagy gyakran ekkor jönnek ki az érzelmi kitörések.
Az ADHD-val élő felnőtt emberek több stresszkeltő eseményről számolnak be az ülések alkalmával, magasabb szintű számukra a megélt stressz.
A kutatások is azt igazolják, hogy a szenzitívebb idegrendszer sokkal fogékonyabb a stresszre.
Gyakori a felnőttek körében az úgynevezett „task paralysis”, amikor a személy nagyon nehezen képes rávenni magát egy feladat elvégzésére, tehát képes elhalasztani azt.
Sokszor nehéz egy helyben lenni sok ideig ezeknek az embereknek. A monotonitást nehezen viselik, emiatt nehéz belekezdeni egy hosszabb figyelmi kapacitást igénylő feladatba.
Gyakori az örökös tárgyelvesztés, otthagyás, feladatok félbehagyása és az emiatt megélt düh, érzelemkitörés.
Lehetnek hirtelen fellángolások bizonyos hobbik irányában, amibe hirtelen nagy energiát fektethetnek, aztán egyszer csak abbamaradnak, mert nehezen tudnak kitartani benne.
Nagyon gyakori, hogy elindulnak valami miatt pl a lakásban egy tárgyért, de mire odaérnek már sajnos elfelejtették miért mentek oda, ez például a munkamemória deficitje.
Gyakori a nyughatatlanság, ami miatt fontos mozogniuk vagy valamilyen kényszermozgásokat csinálniuk.
Érzékenyek lehetnek az elutasításra és kritikára, amelyet könnyen magukra vehetnek, még akkor is, ha nem bántó szándékú volt.
Emiatt érthető, hogy a kutatások alapján ezek az emberek az erősségeik szintjén alacsonyabb énhatékonyság érzésről, önbizalomról, önértékelésről számolnak be.
Kutatások azonban összefüggésbe hozzák az ADHD-s embereket a következő erősségekkel, mint: a kognitív dinamizmus, a bátorság, az emberség vagy a transzcendencia iránti fogékonyság.
Tudja-e maga kezelni egy érintett a tüneteit, ha igen, hogyan?
Igen sok esetben kezelhető ez attól is függ, hogy milyen komorbid problémák társulnak hozzá, és ha társulnak, akkor azok milyen súlyosságúak. Ha súlyosnak ítélhetőek meg a kliens tünetei, akkor fontos a pszichiátriai megsegítés (pl. szerhasználati zavar, súlyos hangulati zavarok, súlyos szorongások vagy pszichotikus epizód gyanúja).
Fontos megtudni, hogy aki diagnosztizált, azoknál milyen tünetekben érhető tetten az ADHD (figyelemzavar, impulzivitás/hiperaktivitás). Érdemes nemcsak a tünetek szintjén látni a klienst, hanem a sajátos élettörténetét és helyzetét is figyelembe venni ahhoz, hogy egyénre szabott és hasznos segítséget kapjon. Egy neurodivergens embernek is van lelke, így sok esetben hasonló problémákkal is küzdhetnek, mint bármelyikünk.
A gyakori komorbid problémák, amikkel én találkoztam a kiégés, a szorongásos és hangulati zavarok. Jómagam kognitív viselkedésterápiás módszereket alkalmazom, de emellett pszichoanalitikus szemléletben is értelmezem a kliens élményeit.
Művészetterápiás eszközök, mint a zene, a ritmus a festés, szintén helyet kapnak a munkámban. Fontosnak találom, hogy holisztikusan közelítsem meg maga a kezelést, emiatt a kliens életmódja (táplálkozás, sport, hobbik, fizikai egészségi állapot) is számítanak, és ha szükséges, akkor ezeken is lehet javítani más szakemberek bevonásával.
Mikor ajánlott gyógyszeres segítséghez fordulni?
Akkor ajánlott, ha a tünetek (például a súlyos figyelemzavar, a belső nyugtalanság vagy az erős impulzivitás) jelentősen akadályozzák a mindennapi életet, a munkát vagy a kapcsolatokat.
Vannak olyan esetek, amikor már annyira úgymond „szét van esve” a kliens önszabályozási képessége, hogy kell a gyógyszeres kezelés, ami segíti a végrehajtó funkciók működését. Sok esetben a komorbid zavarok miatt is szükséges a gyógyszer.
A nők vagy a férfiak „hajlamosabbak” az ADHD-ra?
Gyerekkorban ez az arány kifejezetten eltolódik: a fiúkat körülbelül 3-4-szer gyakrabban diagnosztizálják, mint a lányokat. Felnőttkorra ez az olló bezárul, és a diagnosztizáltak aránya megközelíti az 1:1-es vagy 2:1-es férfi-nő arányt.
Mivel a kislányok ritkábban zavarják az iskolai órákat, a tanárok és a szülők kevésbé gyanakodnak náluk ADHD-ra. Gyakran túlkompenzálnak, igyekeznek megfelelni az elvárásoknak. Emiatt a nőket átlagosan évekkel később, gyakran csak felnőttként diagnosztizálják – sokszor akkor, amikor a munkahelyi vagy a családanyai feladatok felhalmozódása miatt a megszokott túlkompenzációs mechanizmusaik összeomlanak.
Idősebb korban teljesen kinőjük az ADHD-t, vagy rosszabb lesz?
Nem, ezt az állapotot nem lehet kinőni, de az biztosan kimondható, hogy a tünetek lecsökkenhetnek az életkor előrehaladtával.
Időskorra gyakran jelentősen lecsendesednek, bár a figyelemzavar és a belső nyugtalanság megmaradhat.
Nem lesz-e mindenki ADHD-s a közösségi médiától és a rövid videóktól?
Nem, önmagában a közösségi média használat nem okoz ADHD-t. A pszichológiában soha nem tudunk lineáris következtetéseket levonni, leginkább több tényező együttes hatása okozhat valamilyen problémát, változást. Inkább azt tartom valósabb szemléletnek, hogy kell egy olyan ingerkereső idegrendszer, mint pl. az ADHD tünetegyüttese, aminek a közösségi média instant ingerei kielégítik ezt a preferenciát.
Az ADHD-s agyban a dopamin atipikus működése feltételezhető. A dopamin nevű ingerületátvivő anyag felelős motiváció, a jutalomérzet és a figyelem kialakulásáért, fennmaradásáért.
Az ADHD-sok agyában alacsony a dopamin szintje vagy szabályozatlanabbul működik, amit egy közösségi média felület gyorsan pótolhat, hiszen folyamatos jutalmazást biztosíthatnak az agynak, tehát dopamin keletkezik. Ez olyan, amikor egy finom ételt megeszünk, ugyanez történik az agyban.”
