Az 1940-es években egy amerikai kutatócsoport hatalmas telepet épített Maine államban: a „Kutyák Iskoláját”, ahol egy igazi „szuperkutya” kitenyésztése volt a cél. A kísérlet azonban egészen más fordulatot vett.
Az emberek már évezredek óta a kutyák megszállottai. Az 1940-es évek végén azonban egy hatalmas kísérlet olyan szintre emelte ezt a megszállottságot, amilyenre előtte és azóta sem volt példa. Az eredmények segítettek lezárni a tudománytörténet egyik legsötétebb fejezetét – írja a BBC.
A kísérlet az Egyesült Államokban, Maine államban, egy erre a célra épített óriási farmon zajlott, és több mint 500 kiskutya – cocker spánielek, beagle-ök, shetlandi juhászkutyák, basenjik és drótszőrű foxterrierek – vizsgálatát foglalta magában 13 éven keresztül.
Minden kiskutya fejlődését a születésétől kezdve kimerítő részletességgel rögzítették: az első védekezési reakcióját, az első szilárd táplálékfogyasztási kísérletét, az első játékos harcát a testvérével, az első farokcsóválását. Öthetes korukban a kölykök tesztek sorozatán estek át, amelyekben a teljesítményüktől kezdve az intelligenciájukon és dominanciájukon át az érzelmi reaktivitásukig és kiképezhetőségükig mindent felmértek.
Amikor megszületett egy alom, pontosan tudtam, hol leszek a következő 12 hónap minden egyes napján
írta az egyik vezető kutató, John Fuller 1985-ben.
A kutatók számos kérdésre keresték a választ. Okosabbak-e egyes kutyafajták, mint mások? Különböző a személyiségük a különböző fajtáknak? Mennyire fontos a kutyaszülők szerepe? Mi történik, ha megzavarják egy kiskutya normális fejlődését? És lehetséges-e egy hiperintelligens „szuperkutya” kitenyésztése?
Alan Gregg is, a Rockefeller Alapítvány Orvostudományi Divíziójának akkori igazgatója, egy új ötlettel állt elő, mi lenne, ha a kutatók megpróbálnának kitenyészteni egy rendkívül okos kutyát, amely alátámasztja azt az elképzelését, miszerint az intelligencia túlnyomórészt örökletes.
A „szuperkutya” nyomában
A kutyák régóta érdekes kérdést jelentettek a genetikusok számára: hogyan térhetnek el ennyire a különböző fajták a megjelenésükben? Vajon egy dán dog és egy törpespicc valóban ugyanabból a fajból származhat?
Óriási sokféleségük volt az egyik oka annak, hogy a kutyákat ideális genetikai tesztalanynak tekintették: egy ennyire változatos megjelenésű lény bizonyára a kognitív képességek és személyiségjegyek széles skáláját mutatja.
Fullert, a fiziológust és John Paul Scottot, a projektet vezető állatviselkedési genetikust szintén lebilincselte ez a probléma. A kutyatanulmány megállapításai azonban hamarosan eltértek a támogató céljaitól.
A Rockefeller Alapítvány remélte, hogy bizonyos fajták nagyobb kognitív kapacitást mutatnak majd. Ennek megfelelően a kutyákat egy sor intelligenciatesztnek vetették alá – például labirintusteszteknek, ahol egy labirintusszerű szerkezetben kellett megtalálniuk az ételt –, valamint tanulási tesztnek, ahol ugyanazt a problémát többször is eléjük tárták, hogy lássák, javul-e a teljesítményük.
Ehelyett az derült ki, hogy bár egyes fajták jobban teljesítettek bizonyos teszteken, egyik sem mutatott nagyobb képességet az összes tesztben. Végül a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy egyetlen fajtáról sem mondható el, hogy „intelligensebb”, mint a másik.
Vérmérséklet tekintetében úgy tűnt, van némi különbség a fajták között. A foxterrierek nagyobb hajlamot mutattak a erőszakra (elvégre vadászkutyának tenyésztették őket), bár ezt nagymértékben befolyásolta a kontextus. „Ugyanaz a fajta lehet, hogy félelmet mutató egy helyzetben, és magabiztos egy másikban” – írta Scott és Fuller 1965-ben. „A basenjik féltek az ismeretlen helyzetektől, de egyáltalán nem féltek más kutyáktól.”
Összességében Scott és Fuller azt fejtették ki, hogy eredményeik cáfolatot jelentenek az eugenikusoknak és a felsőbbrendű tenyésztéssel létrehozott szuperkutyákról szőtt elképzeléseiknek. A megállapításnak az emberekre nézve is fontos tanulságai voltak. „Már a görögök idejében is… az emberek isteni vagy hősies figurákról álmodoztak, akik egyesítik egy gorilla fizikai erejét egy Einstein intelligenciájával, Beethoven zenei tehetségét egy görög isten szépségével” – írták.
A tanulmányukból származó bizonyítékok rávilágítottak arra, miért volt ez lehetetlen. Egy társas állatnál a különböző tulajdonságok a népességben szándékosan oszlanak meg.
Vegyünk egy olyan tulajdonságot, mint a merészség. Míg a bátorság egyes kutyáknál (és embereknél) segíthet elhárítani a veszélyt, egy félénkebb kutya elsőként segíthet riasztani. Egy sikeres társadalmi csoportnak minden eshetőségre fel kell készülnie.
„A szuperember nem egyénként található meg, hanem mint egy jól fejlett emberi társadalom” – állapította meg Scott és Fuller.
