A fenntartó képviseletében eljáró Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter 2026. november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor – írja a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium közleménye.
A minisztérium új pályázatot ír ki a főigazgatói posztra, az átmeneti időszakban pedig Ivacs Balázs látja el a főigazgatói feladatokat.
Az átvilágítás számos szabálytalanságot tárt fel. Többek között megállapította, hogy a főigazgató részére rendszeresen, havonta több százezer forint összegben fizettek ki olyan célprémiumokat, amelyekhez a vonatkozó szabályok szerint miniszteri jóváhagyásra lett volna szükség. A kifizetések alapjául szolgáló célfeladatok között kommunikációs tevékenységek és főzeneigazgatói feladatok is szerepeltek.
Az intézkedés a Magyar Állami Operaház előadásait nem érinti. A megbízott főigazgató feladata lesz a feltárt szabálytalanságok további vizsgálata és a hiányosságok megszüntetése, valamint annak megállapítása, hogy felmerül-e bűncselekmény elkövetésének gyanúja, amely indokolttá teheti a szükséges jogi lépések megtételét.



