A térségünkben egykor hatalmas szárnyfesztávolságú, kétméteres koponyájú őshüllők is éltek, amelyekről máig nem tudjuk biztosan, hogy az óriási méretük ellenére képesek voltak-e repülni. Ősi Attila paleontológus, az ELTE egyetemi tanára a Tudás.hu-nak adott interjúban arról beszélt, milyen világ lehetett a Bakonyban 85 millió évvel ezelőtt, milyen meglepő részleteket árulnak el a fosszíliák a dinoszauruszok életéről, és miért lehetséges, hogy egyes hatalmas repülő őshüllők valójában soha nem emelkedtek a levegőbe.
Ha visszamehetnénk 85 millió évet az időben, milyen tájat és élővilágot látnánk a mai Bakony területén?
A Bakony történetében a kréta időszak során többször váltakoztak a szárazföldi és tengeri körülmények. Körülbelül 100-105 millió évvel ezelőtt szárazulatra került a terület, és bauxit is képződött. Később a tenger elöntötte, majd nagyjából 85-90 millió évvel ezelőtt ismét szárazfölddé vált.
Az iharkúti dinoszauruszok ennek a második szárazföldi időszaknak a lakói voltak. Valószínűleg szubtrópusi erdők borították a vidéket, folyókkal, tavakkal, mocsarakkal és időnként hatalmas áradásokkal.
Az Ajka környékén bányászott barnakőszén is ennek az egykori mocsárvilágnak az emlékét őrzi.
Az iharkúti csontok folyóvízi üledékekben maradtak fenn. Ez azért fontos, mert a folyók különböző állatok maradványait sodorhatták össze, így ma sokszor egymástól független csontokat találunk ugyanabban a rétegben.
Ez a szárazföldi világ sem maradt fenn sokáig: a területet később ismét elöntötte a tenger. Volt, ahol sekély, korallzátonyokkal tarkított víz borította, máshol több száz méter mély tengeri környezet alakult ki. Mindez összefüggött azzal a hatalmas földtani átalakulással, amelynek során Afrika észak felé mozgott, a Tethys-óceán fokozatosan összeszűkült, és zajlott az alpi hegységrendszerek kialakulása.
Mennyire lehet pontosan rekonstruálni egy dinoszaurusz külsejét, mozgását vagy életmódját a megmaradt leletekből?
Ez alapvetően attól függ, hogy milyen maradványokat találunk. Mondok két egészen szélsőséges példát.
Iharkútról leírtunk egy Pneumatoraptor fodori nevű ragadozó dinoszauruszt, amelyet mindössze egyetlen, körülbelül nyolc centiméteres csont alapján azonosítottunk. Ez a lapocka és a hollócsőrcsont összecsontosodott együttese, amely a mellső végtag kapcsolódásában játszott szerepet.
A csonton olyan anatómiai jellegzetességeket találtunk, amelyek alapján úgy gondoltuk, hogy egy addig ismeretlen fajhoz tartozik. Feltehetően egy apró, tollas ragadozó dinoszaurusz lehetett, nagyjából csirkeméretű. Ha nagyon egyszerűen szeretném érzékeltetni, talán egy egészen kicsi Velociraptorhoz hasonlíthatott.
De hogy pontosan milyen volt a feje, milyen színű lehetett, vagy hogyan nézett ki a teste, azt ebből az egyetlen csontból közvetlenül nem tudjuk megállapítani. Azóta találtunk hasonló méretű ragadozóktól származó fogakat és végtagcsontokat is, de ezekről nem bizonyítható, hogy ugyanahhoz a fajhoz tartoztak.
A másik véglet egy Kanadában előkerült páncélos dinoszaurusz, a Borealopelta. Ez egy egészen elképesztő lelet, amelyet egy olajhomokbányában fedeztek fel. Egy munkagép már megrongálta az állat hátsó részét, de a testének elülső fele kivételes állapotban maradt fenn.
Megőrződött a páncélzat eredeti elrendeződése, a bőr lenyomata, sőt még a gyomortartalom is. A kutatók egyes elfogyasztott növényeket is azonosítani tudtak, és bizonyos testfelületek színére is következtethettek. A gyomrában talált növényi maradványok jelentős része páfrány volt.
Gyakorlatilag azt is meg tudtuk állapítani, mit evett utoljára ez a dinoszaurusz. Az ilyen lelet rendkívül ritka. A paleontológusok a legtöbbször töredékes csontokkal dolgoznak, ezért a hiányzó részeket a közeli rokon fajok alapján próbálják rekonstruálni.
Van olyan széles körben elterjedt elképzelés a dinoszauruszokról, amelyet a tudomány már meghaladott, de a köztudatban tovább él?
A legismertebb példa talán a dinoszauruszok kültakarója.
A Jurassic Park és a Jurassic World filmekben a ragadozó dinoszauruszokat sokáig a hagyományos, pikkelyes megjelenésükkel ábrázolták, miközben már jó ideje tudjuk, hogy számos ragadozó dinoszaurusznak tollai voltak.
Arról mit tudunk, hogyan kommunikáltak egymással a dinoszauruszok, illetve gondoskodtak-e az utódaikról?
Az utódgondozásról meglepően sok bizonyítékunk van.
Ismerünk olyan fosszíliákat, amelyeken a dinoszaurusz a tojásain kotló helyzetben maradt fenn. Kínából pedig olyan lelet is előkerült, amelyen több mint harminc fiatal Psittacosaurus és egy nagyobb példány maradványai találhatók együtt.
Vannak olyan lábnyomsorozatok is, amelyekben a nagy testű dinoszauruszok nyomai között kisebb állatok lábnyomai látszanak. Ezek arra utalhatnak, hogy a fiatalok a felnőttekkel együtt mozogtak, esetleg azok védelmét élvezték, hasonlóan ahhoz, ahogyan ma az elefántcsordákban megfigyelhetjük.
A kommunikáció már sokkal nehezebb kérdés. Egy hang ugyanis nem kövül meg. A különleges fejdíszekkel rendelkező hadroszauruszok esetében próbálták rekonstruálni, milyen hangokat adhattak ki, de egyelőre sok a bizonytalanság.
Az is felmerült, hogy egyes hosszú farkú dinoszauruszok ostorszerű farokmozdulatokkal adhattak jelzéseket. Ezek érdekes elképzelések, de azt, hogy pontosan milyen hangok töltötték be a dinoszauruszok világát, ma még nem tudjuk.
Vannak Magyarországon olyan területek, ahol érdemes lenne dinoszauruszok után kutatni, de még nem történtek jelentősebb feltárások?
Magyarország földtani felépítését nagyon jól ismerjük. Az elmúlt másfél évszázadban rengeteg kutatás, fúrás és nyersanyagkutatás zajlott, ezek azonban többnyire nem dinoszauruszleletek felkutatására irányultak.
A Dunántúli-középhegységben még vannak olyan területek, ahol érdemes lenne megfelelő korú kőzetrétegeket keresni. Emellett a Villányi-hegység és a Mecsek is ígéretes lehet.
Melyik a legnagyobb dinoszaurusz, amelynek a maradványait a mai Magyarország területén megtalálták?
A jelenleg ismert magyarországi dinoszauruszleletek döntő többsége az iharkúti lelőhelyről származik. Emellett Ajka környékén, egykori kőszénbányák rétegeiben is találtunk csontokat, és néhány mélyfúrásból is kerültek elő töredékes maradványok.
A legnagyobb, viszonylag jól ismert magyarországi dinoszaurusz a Hungarosaurus tormai. Ez egy négy lábon járó, növényevő páncélos dinoszaurusz volt, amely körülbelül négy-négy és fél méter hosszúra nőhetett.
Több példány maradványait is megtaláltuk, így a Hungarosaurus anatómiáját ma már meglehetősen jól ismerjük. A hazai dinoszauruszok között ez az egyik legjobban dokumentált faj.
Mennyire múlik a szerencsén egy jelentős őslénytani felfedezés?
Nagyon is sok múlik rajta. Gondoljunk csak a kanadai páncélos dinoszaurusz esetére. Ha a munkagép kezelője nem veszi észre időben a különös maradványt, talán az egész lelet megsemmisül.
Természetesen a tudatosság is nagyon fontos. Egy kutató azért szervez expedíciót egy adott helyre, mert a földtani ismeretek alapján esélyt lát arra, hogy ott megfelelő korú fosszíliákat találjon.
Mi is tudatosan mentünk Iharkútra, de szerencse is kellett ahhoz, hogy a bánya megfelelő részére bejuthassunk, és éppen abba a homokkőrétegbe botoljunk, amelyben csontok voltak. Az első leleteket mintegy nyolc méterrel a felszín alatt találtuk meg.
Hasonló történet a kínai tollas dinoszauruszok felfedezése. A helyiek találtak olyan különleges kőzeteket, amelyekben csontmaradványok látszottak. Ezek később eljutottak a kutatókhoz, és olyan felfedezésekhez vezettek, amelyek alapjaiban változtatták meg a dinoszauruszokról alkotott képünket.
Mennyire lehetünk biztosak abban, hogy a dinoszauruszok kihalásának történetét már pontosan ismerjük?
Szerintem teljes pontossággal soha nem fogjuk ismerni. A 66 millió évvel ezelőtti kisbolygó-becsapódás egy pillanatszerű esemény volt, de a következményei már sokkal hosszabb idő alatt bontakoztak ki.
Egy körülbelül tíz kilométer átmérőjű égitest csapódott a Földbe. Maga a becsapódás elképesztő erejű lehetett, de utána a légkörben, az óceánokban és a szárazföldi élővilágban is súlyos változások következtek be. A légkörbe jutó por és más anyagok miatt csökkent a felszínt elérő napfény mennyisége, ami a növényzetre és az egész táplálékhálózatra hatással volt.
Ráadásul ebben az időszakban hatalmas vulkáni tevékenység is zajlott a mai India területén. A Dekkán vulkanizmusa óriási mennyiségű gázt juttatott a légkörbe, ami az éghajlatot és az óceánok kémiai viszonyait is befolyásolhatta.
Az ilyen folyamatok akár több tízezer éven keresztül is eltarthattak.
A kihalás történetének részletes rekonstruálása ezért rendkívül nehéz. A becsapódás megtörténtét ismerjük, a környezeti következményekről is sok információnk van, de azt már sokkal nehezebb megállapítani, hogy az egyes folyamatok pontosan milyen sorrendben, milyen erősséggel és hogyan hatottak egymásra.
Van olyan kérdés a dinoszauruszokkal vagy kortársaikkal kapcsolatban, amelyre különösen szeretne választ kapni a pályafutása során?
Rengeteg ilyen kérdés van.
Az egyik legérdekesebb számomra például az, hogy a legnagyobb repülő őshüllők valóban képesek voltak-e repülni.
A kréta időszak végén éltek egészen hatalmas repülő hüllők. Erdélyből például olyan Hatzegopteryx-maradványokat ismerünk, amelyek elképesztő méretű állatra utalnak.
Láttam olyan nyakcsigolyát, amely nagyjából akkora volt, mint egy A4-es füzet. Gondoljunk bele, hogy ez egyetlen csigolya, és több ilyenből állt össze az állat nyaka! Ha ehhez hozzávesszük a feltehetően két méter körüli koponyát és a hatalmas testet, máris felmerül a kérdés: egy ilyen állat valóban fel tudott emelkedni a levegőbe?
Lehetséges, hogy a legnagyobb példányok már röpképtelenek voltak, és a szárazföldön mozgó ragadozóként éltek. Ez egyelőre csak felvetés, de azért is érdekes, mert az erdélyi dinoszauruszlelőhelyekről nem ismerünk igazán nagy testű ragadozó dinoszauruszokat, miközben nagyobb növényevők is éltek ott.
Vajon mi töltötte be a csúcsragadozók szerepét? Elképzelhető, hogy ezeknek a hatalmas repülő hüllőknek is volt ebben szerepük? Nem állítom, hogy egy tízméteres szárnyfesztávolságú állat hatalmas dinoszauruszokra vadászott, mert az már inkább a fantázia világa lenne. De az, hogy ezek az állatok hogyan éltek, és valóban mindegyikük tudott-e repülni, számomra nagyon izgalmas kérdés.
Milyen további rejtély foglalkoztatja különösen?
Az, hogy pontosan mit és hogyan ettek a dinoszauruszok. Ez a saját kutatási területemhez is szorosan kapcsolódik.
Vegyük például a kacsacsőrű dinoszauruszokat, vagyis a hadroszauruszokat. Egyes nagy testű képviselőiknek egészen különleges fogazatuk volt. Rengeteg foguk helyezkedett el egymás mellett és egymás fölött, a fogaik pedig rendkívül gyorsan koptak és folyamatosan pótlódtak.
Végeztünk olyan számításokat, amelyek szerint egyes hadroszauruszok fogsora naponta körülbelül háromtized millimétert is kophatott. Ez elképesztő mértékű kopás. Felmerül a kérdés, hogy vajon mit ettek ezek az állatok, ami ilyen gyorsan elhasználta a fogaikat.
A fűfélék már léteztek a kréta időszak végén, de korántsem voltak olyan elterjedtek, mint manapság. A nyílt területeken valószínűleg más növények domináltak. Az is elképzelhető, hogy nem elsősorban maguk a növények okozták a fogak kopását, hanem a velük együtt elfogyasztott por, homok és más talajszemcsék.
Ma is megfigyelhetjük, hogy a legelő állatok fogait jelentős mértékben koptatják ezek az apró szemcsék. A dinoszauruszok fogazatának szerkezete azonban eltért a mai emlősökétől, és sokuk folyamatosan új fogakat növesztett.
Mit árulnak el a magyarországi dinoszauruszleletek arról, milyen kapcsolat lehetett az egykori Európa és Ázsia élővilága között?
Minden új faj felfedezése fontos információkkal szolgálhat egy állatcsoport kialakulásáról, elterjedéséről és életmódjáról. A dinoszauruszok esetében azonban különösen bonyolult a helyzet. Eurázsiára ma egyetlen hatalmas szárazulatként gondolunk, amelyet Portugáliától egészen Vlagyivosztokig bejárhatunk.
A dinoszauruszok idejében viszont Európa jelentős része szigetvilág volt, kisebb-nagyobb szárazulatokkal.
Nagyon nehéz rekonstruálni, hogy az egyes állatcsoportok mikor, milyen útvonalakon jutottak el egyik területről a másikra, és ott hogyan fejlődtek tovább. Ráadásul a leletek töredékesek, és sokszor egymástól több millió évvel eltérő időszakokból származnak. Ez egy igazi négydimenziós kirakós játék, amelyben az idő is meghatározó tényező.
Az iharkúti Ajkaceratops például különösen érdekes ebből a szempontból. A ceratopsiák közé tartozik, vagyis abba a dinoszauruszcsoportba, amelynek legismertebb képviselője a Triceratops. Csakhogy az Ajkaceratops egészen különleges állat lehetett. Nem ismerünk tőle szarvakat, a jellegzetes nyakgallérjáról pedig nem maradt fenn közvetlen bizonyíték. Ha volt is gallérja, feltehetően csak egy kisebb perem lehetett.
Felmerül a kérdés, hogy ezek az állatok Ázsiából jutottak-e el Európába, és ha igen, mikor. Az is elképzelhető, hogy az európai szigeteken hosszú idő alatt olyan irányban fejlődtek tovább, amelynek során bizonyos anatómiai jellegzetességeik átalakultak vagy eltűntek. Több lehetséges forgatókönyv is létezik, és éppen ettől izgalmas a kutatás.
