Magyarországon az egyik legalacsonyabb az üzemanyagok adóterhe az Európai Unióban, a magas üzemanyagárakat nem az adók okozzák – hívta fel a figyelmet Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán.
A miniszter Facebook-bejegyzésében közzétett egy táblázatot a 95-ös benzin adóterhének arányáról az EU tagállamaiban, amelynek forrása az Európai Bizottság.
A táblázat szerint Magyarországon a 95-ös benzin adóterhének aránya 46 százalék, míg Ausztriában 52 százalék, Németországban 55 százalék, Szlovákiában és Csehországban 49 százalék, Lengyelországban pedig Magyarországhoz hasonlóan 46 százalék.
A legmagasabb a 95-ös benzin adóterhének aránya Finnországban, Görögországban, Írországban, Máltán és Olaszországban, mint az öt országban 56 százalék ez a mutató.
A sor végén Románia és Bulgária áll 43 százalékkal, illetve Ciprus 44 százalékkal.
Kapcsolódó cikkek
Az elektromos autók nyerhetnek az üzemanyagok drágulásábólAz üzemanyagok drágulása miatt a vásárlók 55 százaléka hibrid vagy elektromos hajtású jármű vásárlását tervezi a következő 2 évben - közölte az EY. A tanácsadó cég felmérése szerint egyértelmű az összefüggés az üzemanyagok árának változása…
Urániumot és plutoniumot tartalmazó MOX üzemanyagot hoztak létreKedvezőek a gyorsneutronos reaktorok (BN) tapasztalatai, biztonságosan, környezetbarát módon, gazdaságosan termelnek energiát - mondta Andrej Szmelov, a Roszatomhoz tartozó Belojarszki Atomerőmű technológiai csoportjának vezetője az erőműben külföldi újságíróknak. A szakember a két gyorsneutronos blokkot is…
Régiós benzinárakAz EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt. A magyarországi átlagár 3,2 százalékkal magasabb a régiós átlagértéknél. A dízel üzemanyag heti…