A világ egyik legdrágább felvételén egy testvérpár, két hétéves kislány látható, Diane Arbus felvételének még a parafrázisai is világhírűek. Az ikrek az ókortól napjainkig művészek, tudósok és laikusok fantáziáját egyaránt megmozgatták, az agyontanulmányozott ikerlét mégis a mai napig meglepetésekkel szolgál.
A Földön végtelen számú dolog létezik, ez mindig így volt és így is marad. Különbözik egymástól az összes ember, különbözőek a vágyaik, mást tudnak és mást szeretnek, másképp is néznek ki. Minden létező dolog különbözik minden mástól. Épp ezt szeretem: a különbözőséget, a dolgok egyediségét és az élet fontosságát
írta 16 éves korában egy középiskolai fogalmazásában Diane Arbus amerikai fotóművész. Egyesek szerint a társadalmi érzékenyítés nagymestere, míg mások szemében öncélú provokatőr, a bipoláris zavarban szenvedő Diane Arbus épp 50 éve vetett önkezével véget az életének. Akkor volt 48 éves.
A különbözőség alapélménye Arbusnak azon a felvételén vált a leginkább hangsúlyossá, amelyen két – elméletileg – egyforma portréalanyt fényépezett: a hétéves Wade-ikreket. A felvételt Arbus beválogatta egyetlen, a több ezer fotójából álló teljes életművéből mindössze tíz fényképet tartalmazó A Box of Ten Photographs című portfóliójába. Az 1960-as évek végén, mint az a New York Times korabeli cikkéből felsejlik, az ikerpárok némiképp kuriózumnak számítottak, látványosságként kezelték őket. Ekképp kevéssé meglepő, hogy a transzvesztitákat, testi és értelmi fogyatékossággal élőket fotografáló Arbus a Wade-ikreket is a lencséje elé állította. A különbözőség megszállottjától az már pláne nem meglepő, hogy – miközben az egypetéjű ikrekre használt angol kifejezés jelzője, az identical szó szerinti fordítása
azonos, megegyező, ugyanaz
Arbus a hasonlóságukban is a testvérek különbözőségét kereste. A portréalanyok egyikének félig le van sütve a szeme, a másikuk egyenesen a kamerába néz, másképp áll a frufrujuk, eltérőnek tűnik a hangulatuk. Miközben a ruhájuk gallérja teljesen egybeolvad, így szinte úgy tűnik, mintha egyetlen ruhadarabba öltöztek volna, a harisnyájukon eltérő a minta.
Múzsák és ikerportrék
Az 1967-es szuggesztív ikerportré számos alkotót megihletett, Stanley Kubrick Ragyogás című örökzöldjének ikrei éppúgy Arbus munkáját idézik, miként Sandro Miller John Malkovich főszereplésével újraalkotott portréja. Az ikerlét titkai nemcsak a világhírű alkotóművészeket, az átlagpolgárok fantáziáját is izgatta. A Tamási Miklós és Szepessy Ákos által 2010-ben gründolt, mára több száz amatőr és profi fotós fényképeinek otthont adó Fortepan-archívumban ugyancsak számos ikerportré található. A 20. század első éveiből származó műtermi felvételek éppúgy vannak köztük, mint utcai pillanatfelvételek a közelmúltból.
Az archívum titokzatos múltú darabjai között egész sorozat is akad ikrek főszereplésével az 1930-as évekből. Mint sok más, a gyűjteményben található kocka esetében, a szóban forgó felvételek készítésének körülményeit is homály fedi. A felvételeket a Fortepannak adományozó Zsohár Zsuzsanna is mindössze annyit tud a képekről, hogy azokat halála előtt hagyta az édesapjára a Lehel utcában lakó Vira néni. A jómódú polgári családban felnőtt Vira néninek voltak saját gyermekei, mégis attól félt, hogy náluk a felvételek elkallódnának, ezért hagyta azokat a szomszédjában élő férfira. Apja hagyatékából aztán a fotók Zsohár Zsuzsannánál landoltak, a történetük viszont talán örökre elveszett. Nemcsak azt nem lehet tudni kik vannak a felvételeken, de azt sem, hogy ki és milyen alkalomból készítette azokat.
Az ikerpárok köré évszázadokon keresztül afféle misztikum szövődött. Ehhez hozzájárult a magas csecsemőhalálozási arány és a koraszülöttek életben tartását szolgáló meglehetősen szűkös eszköztár, valamint a tény, hogy mesterséges megtermékenyítés híján a korábbi évszázadokban eleve lényegesen kevesebb volt az ikerfogantatás, mint manapság.
Az európai kultúrkörben, az ókori birodalmak idején, az istenek között is bérelt helyük volt az ikreknek: nemcsak Apollón és Artemisz voltak ikertestvérek, de az ókori Római Birodalomban Herkulesként ismert, eredetileg görög Héraklésznak is volt egy ikertestvére. A világtörténelem talán legismertebb ikerpárja az anyafarkas által szoptatott Romulusz és Rémusz, akiknek Róma megalapítását tulajdonítják, de az ikrek a hindu mitológiából sem hiányoznak. A hindu istenségek, Rama és Sita ikergyermekeinek, akárcsak az európai kultúrkör halhatatlan ikreinek meglehetősen tragikus sors jutott, ami meg is alapozhatta, hogy a középkorban, a kereszténység térnyerése után az ikrekre szörnyszülöttekként tekintettek, istencsapást, sőt, a Sátán művét látták a puszta létezésükben is. A malőrért többnyire az anyákat okolták, az ikerszülés akár még a boszorkányság vádjával is fenyegethetett.
A felvilágosodás időszaka, azon belül is a modern orvostudomány kialakulása és kezdte felszámolni az ikrekkel szembeni gyanakvást. Charles Darwin evolúcióról alkotott elmélete nyomán az unokatestvére, Francis Galton brit polihisztor cikkezett elsőként ikervizsgálatok alapján a genetikai meghatározottság és a környezeti behatások szerepéről, The History of Twins című munkájában. Ezzel Galton egy csapásra a szociáldarwinizmus atyjává avanzsált, az ikerkutatásoknak pedig évtizedekig tartó hagyománya lett.
Kutatás és közösség
Az ikerkutatás hazai képviselőinek egyik legemblematikusabb alakja, Métneki Júlia biológus maga is iker. Kutatómunkája mellett Métneki az 1980-as években ikertalálkozókat is szervezett, amiből egy fotótörténetileg is jelentős projekt nőtt ki: Benkő Imre fotóriporter évtizedekig fotózott magyarországi ikreket, a felvételekből Ikrek címmel fotóesszé jelent meg 2008-ban.
A Fortepan-archívumban fellelhető ikerportrék némelyikén – például az MTI fotósaként dolgozó Bauer Sándor 1958-as felvételén – inkább az ikerpár egyformasága, míg másokon, akárcsak Diane Arbus felvételén, a már az első pillantásra is szembetűnő különbözőségük a hangsúlyos. A legfeltűnőbb eltérések még a legfiatalabb portréalanyok esetében is többnyire a testvérek eltérő testtartásából, a habitusbeli különbségeiket sejtetni engedő viselkedésükből fakadnak.
Az egypetéjű ikrek genetikailag sem egyformák
Bár az egypetéjű ikreknek nemcsak a személyisége, hanem az ujjlenyomata sem teljesen egyforma, sokáig mindezt – nem kis részben Galton munkájának is köszönhetően – az eltérő környezeti hatásokkal magyarázták. Az ujjbegyeken lévő barázdákat például a világ felfedezése közben megfogott tárgyak felülete is alakítja, éppúgy, ahogy a viselkedést és a habitust is formálják a társas kapcsolatok. Az eltérések mögött sokáig nem is feltételezték a gének esetleges különbözőségét. Egy idén januárban a Nature Genetics szaklapban megjelent tanulmány éppen ezért számított tabudöntögetőnek: a szerzők bizonyítékot találtak arra, hogy mégsem teljesen egyforma az egypetéjű ikrek DNS-e.
Az egypetéjű ikrek a méhen belüli fejlődésük során egyetlen megtermékenyített petesetjből alakulnak ki. Az osztódó petesejt a korai fejlődés egy pontján kettéválik, és a két embrió külön-külön fejlődik tovább. Csakhogy a magzattá fejlődő embriókban az egyedfejlődés igen korai szakaszában (is) pontmutációk alakulnak ki, amely eltéréseket az egyik iker hordozza a sejtjeiben, a másik viszont nem.
Az eltérés a vizsgálat szerint átlagosan 5 bázispárnyinak bizonyult. Az emberi DNS-t alkotó mintegy 3 milliárd bázispárnak ez ugyan az elenyésző töredéke, ugyanakkor a DNS a szervezet minden sejtjének a sejtmagjában megtalálható, a jelentéktelennek tűnő eltérést az ikrek akár minden sejtje hordozhatja. Az ikerkutatások tehát Galton óta egy eleve téves feltételezésből indultak ki. Emiatt túlbecsülhették a környezeti hatások jelentőségét, pedig meglehet, hogy bizonyos különbségekért a genetikai eltérések felelnek.
Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/ikrek
