A bíró megállapította, nem figyelmeztették időben a lakosságot, ezért halt meg annyi ember a valenciai árvízben

Tavaly ősszel, a kelet-spanyolországi Valencia tartományban történt súlyos áradásokban az áldozatok többsége már azelőtt életét vesztette, hogy a hatóságok kiküldték a lakossági riasztást mobiltelefonokra – derült ki egy helyi bíróság szerdán nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentéséből.

A hatvan szemtanú vallomására épülő, több mint ezer oldalas beszámoló részletesen leírja, hogyan rekedtek és fulladtak meg emberek a házak alagsoraiban, garázsaiban, földszintjein az özönvízszerű esőzések következtében elöntött településeken.

A természeti katasztrófában Valencia tartományban 224-en vesztették életüket, közülük 104-en hetven év felettiek voltak. Három ember után továbbra is kutatnak a hatóságok.

A bíróság szerint az áldozatok többsége október 29-én este 19 és 20 óra között tűnt el és halhatott meg, míg a több közigazgatási szervből álló központi katasztrófavédelmi szerv (Cecopi) később, 20 óra 11 perckor küldte ki a vészhelyzeti figyelmeztetést.

A bíró megállapította: a lakosság figyelmeztetésének hiánya okozhatta a tömeges halálozást.

Spanyolországban a tragédia óta folyamatos a vita mind a politikai életben, mind a sajtóban a felelősség kérdéséről, arról, hogy a hatóságok mikor szembesültek a veszéllyel, hogy miért késve adták ki a vészjelzést, vagy hogy egyáltalán ki volt az illetékes a riasztás elrendelésben.

További hírek