Roger Moore-ral sétálni a budai Várban, miközben mesél neki az ember dióhéjban a magyar történelemről, Alain Delont fogadni a lobbiban, Bonnie Tylert megkérni, hogy írjon a díszes vendégkönyvbe, aki végül versben fogalmazta meg csodálatát a szállodáról és Budapestről – felejthetetlen élmény. De a hírességekkel való találkozás csupán kis szelete egy luxusszálloda hétköznapjainak, ez, a maga sajátos vendégkörével és protokolljával, egy idő után természetessé válik. Interjúnk Kovács Pállal, aki maga a Hilton.
Az Európai Unió turisztikai képviselője volt, 23 éven át
Sokkal különlegesebb ennél, ha valaki negyven éven át Budapest legelegánsabb szállodájában dolgozik, végig járva a ranglétrát, majd az EU csatlakozás után 23 évig az Európai Unió turisztikai bizottságában képviseli, más tekintélyes szakemberekkel együtt, Magyarországot. Közben saját maga is bejárja az egész világot, hogy naprakész legyen, ne csak a Hilton-sztenderdekkel, de a világturizmus újdonságaival is.
Ezekről az évtizedekről könyvet lehetne írni, de most csak beszélgetek Kovács Pállal, aki nekem csak Pali, mert egy iskolába jártunk. A Hilton kávézójában találkozunk – hol másutt – ahol percenként szólítják meg, köszönnek a régi kollégák, recepciósok, szobaasszonyok vagy éppen az új igazgató, Hegedüs Hajnalka, aki mosolyogva siet az asztalunkhoz.
Úgy tudom, eredetileg nem szállodásnak készültél.
Igen, gyerekként a sport megszállottja voltam, speciális sport szakirányú általános iskolába jártam – akkor létezett ilyen – megismerkedtem a sportágakkal és később sikerrel űztem azokat. De egy sérülés és más okok miatt, volt egy nem éppen sikeres korszaka az életemnek, amikor a barátaim a szállodaszakmára hívták fel a figyelmemet, és jól tették.
Milyen érzés belépned abba a szállodába, amelynek minden apró szegletét ismered? Nosztalgiát érzel, egyfajta deja vu-t, vagy mintha haza jöttél volna?
Mintha el sem mentem volna…
Itt dolgozni akármilyen poszton rangot jelentett és jelent ma is a szakmában, ez különösen így volt, amikor a szálloda 1976-ban megnyitott. Egyfajta sziget volt ez akkor a magyar turizmusban, annak ellenére, hogy már állt az Intercontinental.
A Hilton-lánc amerikai szakemberei – senior menedzserei – akik betanítottak bennünket és ellenőrizték a Hilton szabványok betartását, elámultak a csodás kilátástól és az országtól, amelyről addig halvány fogalmuk sem volt.
Ami tény, hogy a szocialista országok közül egyedül nálunk működött akkor Hilton, ez mind a két ország számára szimbolikus – mondhatni politikai – jelentőséggel bírt.
Az akkori szakmai újságokban érdekes archív fotót találtam, amelyen Kádár János és felesége, Mária a szokásos szürke kosztümben, kihajtott nyakú fehér blúzban és trottőr cipőben – elismerően konstatálják az épület szépségét, de akadtak olyan vezetők is, mint Marosán György, aki szerint ennyi pénzből a parasztokat és a munkásokat kellett volna támogatni.
Igen. létezett egy elvtársi korszak is. Mi kis sziget voltunk ebben, hiszen hirtelen egy nyelveket beszélő globális világba csöppentünk bele és kiderült hamar, hogy nagy sikere van a Hiltonnak.
Olyannyira, hogy nemcsak világsztárok, és sportolók, de magasrangú külföldi kormánytisztviselők, pártfőnökök is itt szálltak meg.
Ők igénybe vehették volna a kormány vendégházakat, de a panoráma a lakosztályokból, az ablakokból és a Dominikánus udvarból páratlan, ezt nem lehet felül múlni. Nem utolsó szempont, hogy az épület biztonsági szempontból jól védhető.
Akkortájt minden szállodában, de más intézményekben, például szerkesztőségekben is, akadtak besúgók, hogy ezt a régi kifejezést használjam.
Mi kakukkoknak hívtuk őket, de mindenki sejtette, valójában kikről van szó, és ennek megfelelő témákról beszélgettünk a jelenlétükben.
Talán nem mindenki tudja, de a Hilton a Danubius szállodalánchoz tartozott és tartozik. A magyarországi központban vagy Amerikában döntötték el, ki legyen az igazgató? Te miért nem avanzsáltál ennyi ott töltött év után erre a posztra?
Ez elsősorban itthon dőlt el, de azért az amerikai menedzsernek is volt véleménye.
Fontos bizalmi feladatom volt, házigazdaként fogadni a hírességeket, politikusokat és gondoskodni minden kívánságukról.
Ez a poszt ezért jelentős, mert a vendég főleg velem áll személyes kapcsolatban, és így alkot véleményt az egész országról. No meg, hosszú éveken keresztül dolgoztam az Európai Unió szakmai bizottságában, – úgy hívtak ott a sok-sok országból érkező turisztikai szakemberek, hogy az EU-s Pali – ami sok utazással járt, márpedig egy szállodaigazgatónak mindig jelen kell lenni a házban.
Külföldön is kipróbálhattad volna magad…
Gyakorlatilag minden ország Hiltonjában, ahová egyébként gyakran utaztunk magánemberként, hiszen a céges alkalmazottak számára filléresek voltak a szobaárak.
Egyszer a Róma Hiltonba érkeztünk a családdal, amikor a recepción láttam, hogy az egyik alkalmazott nehezen boldogul az új, tipikusan a Hilton számára kifejlesztett számítógépes rendszerrel, amit mi is megtanultunk. Odaléptem hozzá és egy perc alatt megoldottam a problémát. Mint megtudtam, jelen volt a lobbiban a szálloda igazgatója is, aki azonnal állást ajánlott, de végül családi okok miatt ezt nem fogadtam el.
Az emberek, ha szállodásokról van szó, főleg a hírességekről való találkozásról faggatják őket. Említenél néhány furcsa példát, különc szokást?
Arra jó szívvel emlékszem, hogy
Roger Moore, aki nagyon népszerű színész volt egy időben nálunk, megkért, hogy sétáljak vele vagy két órát a Várban, mert szeretett volna bepillantani Magyarország történetébe, és hogy meséljek az itt lévő épületekről.
Egy másik emlékezetes történet: megtudtuk, hogy Alain Delon nálunk fog lakni akinek akkor nagyon népszerű filmje volt a Fekete tulipán. Kitaláltuk, hogy egy szál fekete tulipánnal várjuk, de akkor ilyen virágot nem lehetetett Magyarországon kapni, Bécsből hozattuk, igen sok pénzért. Amikor Delon meglátta, látszott rajta az öröm, hogy tényleg tudják itt, hogy ő kicsoda.
Az évek folyamán énekesek és zenekarok több csapata foglalta el a lakosztályokat vagy akár egy egész emeletet. Bonnie Tylerre külön is emlékszem: amikor megkértem írjon, a szálloda díszes emlékkönyvébe, nemcsak néhány kedves sort firkantott oda, hanem költött rögtön egy háromversszakos verset. Fogadtunk reverendás vatikáni külügyminisztert csakúgy, mint Simon Perez akkori izraeli kormányfőt.
A rendszerváltás időszaka hogyan érintett benneteket? Valahol azt olvastam, hogy sztrájkoltatok is, amiről egyébként eddig nem is hallottam. Hogy történt ez?
Igen, sztrájkolni és tüntetni kezdtünk, mint a Danubius Hotels alkalmazottai. Szabályosan, a Gellért előtt, igaz, elég hangosan, mert trombitákat is vittünk magunkkal. A Danubius igazi nagyvállalat volt, hétezer emberrel, erős szakszervezettel.
Az eredmény az lett, hogy felfigyeltek a követeléseinkre, még az akkori tévécsatorna is kijött, engem meg megválasztottak a vállalati szakszervezeti vezetőjének.
Egy hétig tárgyaltunk a követeléseinkről, aminek a Parlamentben is visszhangja volt.
Térjünk vissza 2025-be. Amikor jöttem fel a Várba, a tavaszi napfényes időben turistaözön fogadott, akárcsak amikor a hallban vártalak. Hajdan politikai esemény volt egy ötcsillagos szálloda megnyitása, amit meglátogatott a miniszter is, ma naponta nyílnak kvalitásos butikhotelek. Mennyiben változott a szakma?
Először is dübörög a turizmus!
Talán soha ennyi külföldi nem járt Magyarországon, mint manapság.
Annak pedig, hogy egyre-másra új szállodák nyílnak, többnyire mindenki örül a szakmában. Mert bár létezik piaci verseny, de erős a szakmai összefogás is.
