Jött a gázárrobbanás, és a rezsicsökkenés csökkenése. El is tűntek az elektromos fogyasztásmérők a boltok polcairól, mostanában kezd visszaállni a kínálat a korábbi szint közelébe. Megpróbáljuk hozzásegíteni olvasóinkat ahhoz, hogy a tízmillió futballszakértő nemzetéből a tízmillió energiatudatos polgár nemzetévé váljunk. Ehhez több hiedelemtől is meg kell szabadulnunk készülékeinkkel kapcsolatban.
Még nincs vége a földindulásnak, amelyet az Európai Bizottság 2021-elején érvénybe lépett rendelete okozott az energiabesorolásban: ekkor változott az addig jól ismert „A+++” „G”-re. Vagy „D”-re… Mindenesetre minél közelebb van a minősítés betűje az ábécé elejéhez, annál „zöldebb” a minősített termék. Viszont termékfajtánként eltérő adatokat kell a címkén feltüntetni, és nem mindegyiknél kötelező a termék teljesítményének feltüntetése, ami bizony nem segít a fent említett földindulás mértékének csökkentésében. Egyszerűbben: mintha most még nehezebb lenne vásárlás előtt tájékozódni a termék energiafogyasztásáról.
Gyakori, hogy valamilyen felhasználási mód szerinti éves fogyasztást tüntetnek fel, például a tévéknél ilyesmit: „93 kWh/1000 óra”. Honnan tudhatja a felhasználó, hogy az ő szokásai mennyire és melyik irányban térnek el a „szabványos” fogyasztástól? Ez a fajta „szabványos”, vagy inkább „átlagos” fogyasztás amúgy is egyre érzékenyebb téma lesz, ahogy a tél közeleg.
A rekreáció energiaköltsége
Na de maradjunk egyelőre a tévénél. Az a közhiedelem, hogy a mostani tévék sokkal alacsonyabb fogyasztásúak, mint a régi „nem lapos” tévék. Nos ez téves: a legnagyobb 70-80 cm-es képátlójú, képcsöves tévék feltüntetett teljesítménye 70-100 W volt, a mostani, energiatakarékos, okostévéké pedig 150-200 W. A kisebb energiafogyasztás abban jelentkezik, hogy a képcsövet akkor is kell fűteni, amikor sötét a kép, a lapostévék viszont ilyenkor kevesebb áramot vesznek fel, tehát kevesebbet fogyasztanak.
Ezt az állítást két dolog támasztja alá: egyrészt az EB energiatanúsítvány a tévék esetében megengedi, hogy ne a maximális energiafogyasztású (például UHD) üzemmódot tüntesse fel benne a gyártó, hanem a szabványos, mondjuk VHS-felbontású SD-módot. Másrészt a fogyasztásmérővel alátámasztott tapasztalat azt mutatja, hogy a(z) (okos)tévé a szokásos használat során nem a prospektusban feltüntetett névleges maximális teljesítményt veszi fel, hanem annál lényegesen kevesebbet. Konkrétan egy 125 cm-es képátlójú, UHD tévé egy esti szeánsz alkalmával 4-5 sorozatepizód „binge”-elése (láncszerű végignézése) folyamán 63-70 wattot vett fel a prospektus 200 W-ja helyett, mintegy 0,350 kWh energiát égetve el.
Ez ma mintegy 10 Ft-ba kerül (ha az „átlagot” a polgár egyébként nem lépi túl). Ha minden nap ezt teszi, akkor havi 300 Ft-ot költ kikapcsolódásra és/vagy művelődésre – a műsorszolgáltatás díján felül. Ez kevesebb (a fele) egy gombóc fagyi árának, vagyis messze a tűrésküszöb alatt van: a tévézés energiafogyasztásával nem kell foglalkozni.
A világítás titka
Nem hivatalos és nem reprezentatív felmérésünk alapján a lakosság meglehetősen nagy hányada (közel fele) az utóbbi 3-4 évben áttért a LED-es világításra. Egy átlagos lakás 4-5 helységét be lehet világítani a hagyományos, 75 W-os izzónak megfelelő 8-10 W-os LED-égőkkel. Ha mindenhol égve hagyjuk a villanyt, akkor sem követünk el halálos bűnt a pénztárcánk ellen, de természetesen ez nem követendő gyakorlat, amúgy is megszoktuk, hogy lekapcsoljuk a világítást abban a helyiségben, ahol nem tartózkodunk. (Az azért eszünkbe juthat, hogy mennyi idő alatt térül meg egy-egy iroda világításának százezres-milliós összegekbe kerülő „felokosítása” automatikus érzékelőkkel…)
A nagy fogyasztók
A középiskolás fizikatananyag felének elsajátítása alapján is egyértelmű, hogy az ún. nagy fogyasztók áramfogyasztásával kell foglalkozni. Nagy fogyasztó az, amelynek teljesítményét kilowattban érdemesebb megadni. Ilyen elsősorban a hűtőszekrény, a sütő, a főzőlap, a mosógép, a szárító, a mosogatógép, a légkondicionáló és természetesen az elektromos fűtőeszközök.
A fogyasztásmérővel szerzett tapasztalat igazolta azt a régi vélekedést, hogy a hűtőszekrény a csendes rabló. Nyilván annyit fogyaszt, amennyit jár, a szokásos, kétméteres, 300 l-es, alulfagyasztós hűtő „csatlakoztatási teljesítménye” 100 W, és ameddig jár, ezt fel is veszi. Ha 10 órát jár egy nap, az 1 kWh/nap, azaz 30 kWh/hónap, ami 1000 Ft. Ez azért már szabad szemmel is jól látható. Ha ennyit jár. Ha többet, akkor szembetűnő lesz a fogyasztás: bizony az ajtónyitogatás számít, és nem véletlenül kerül annyiba az ajtótömítés: alapvető módon befolyásolja a fogyasztást. Vigyázni is kell rá: a lefolyt levek odaragasztják, a fagyasztórésnél a kicsapódott pára odafagyaszthatja, akkor elszakad, és nem lehet javítani.
Amikor drágálljuk a cukrász 16 szeletes tortájáért a 10000 Ft-ot, akkor jusson eszünkbe, hogy az extraprofiton felül ebben benne van, hogy a saját, 3 kW-os sütőnk is legalább egy óráig sütötte volna 100 Ft-ért. (Na jó, azért az alapanyagok és a mesterségbeli tudás többet számít, mint a villanyszámla…)
Lehet, hogy mást is meglep, hogy a szárító kevesebb, mint a fele teljesítményű, mint a mosógép – viszont a „gazdaságos” programon az is 4-5 óra hosszat jár, igaz, nem végig fűti a levegőt. Ezzel együtt egy szárítás mintegy 100 Ft: ennyibe kerül a puhább törölköző, ágynemű, ing.
Végül jöjjön a légkondi. Ez sem jár folyton a teljes teljesítményen, a hidegigényünktől függ, hogy aktív idejének mekkora hányadát tölti a levegő kavarásával a hűtés-és-kavaráshoz képest. 800-1000 W teljesítményfelvétellel számolhatunk, azaz 3 óránként 100 Ft-tal: elég súlyos kánikulában kell csak 800 Ft/nap (24 órás üzemidő) energiaköltséggel számolnunk. (A ventilátorokról, léghűtőkről szó sem essék: azok 30-50 W-osak, és pont ennyivel kevésbé hűtenek, mint a légkondi, igaz, kevesebbe is kerülnek.)
A tanulság az, hogy érdemes megmérni legalább a nagy fogyasztóink valódi energiafogyasztását, hogy ott takarékoskodjunk, ahol a legtöbbet tudjuk „megfogni” a legkevesebb kényelmetlenség árán. És akkor még nem beszéltünk a gázfogyasztásról, amelynek költségvonzata a többszörösére emelkedett.
