A demográfia, a klíma és történelem, valamint az energia kérdéseit járta körbe Böszörményi-Nagy Gergellyel, a Brain Bár jövőfesztivál alapítójával, a MOME Alapítvány elnökével Áder János volt államfő a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a Youtube-on is elérhető.
Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány elnöke elmondta, a beszélgetés apropóját Böszörményi-Nagy Gergely Nonkonform című könyve adta.
A volt államfő a demográfia témájában arra mutatott rá, hogy az afrikai országokban hatszoros vagy akár tízszeres is a népesség az 1960-as évekhez képest. A becslések szerint 2050-re a Föld népességének 70-75 százaléka városlakó lesz. A kötetben szerepel egy olyan adat, amely szerint négyszáz olyan városban élnek majd 10 milliónál többen – mondta el Áder János. Megjegyezte: 1950-ben nyolc olyan város volt, amelyben több mint 5 millióan laktak.
A népesség növekedésével kétszer gyorsabban nő a vízfogyasztásunk és háromszor gyorsabban az energiafogyasztásunk. Az érintett városokban 2050-ig több infrastruktúrát kell megépíteni, mint az előző kétezer évben összesen, de ha majd csökken a népesség, akkor ez az infrastruktúra kihasználatlan és fenntarthatatlan lesz – hívta fel a figyelmet a volt államfő.
Böszörményi-Nagy Gergely szerint pont a városiasodás hozza el a demográfiai fordulatokat. A népességrobbanás időszakának végén járunk, összehúzódás következik, a 21. század végére nem ez lesz a probléma, hanem az elöregedés, a csökkenő termékenység és az ebből fakadó gazdasági nehézségek – mondta.
Felidézte: az iparosodás okozott egy népességrobbanást, de azzal, hogy a társadalmak gazdagabbak lettek, megváltozott a nők szerepe, a gyermekvállalási kedv szükségszerűen csökkent. Ennek jelei 15-20 év múlva megérkezhetnek, 2040 és 2060 között már nem marad a világnak olyan része – Indiát kivéve – ahol ne fordulna visszájára a folyamat, azaz ne népességcsökkenésbe fordulna a trend – vélekedett.
Áder János a klíma és történelem témája kapcsán arról beszélt, hogy a kötetben bemutatott szerzők szerint a klímaváltozás történelemformáló erő és példaként hozzák a Római Birodalmat, ahol a fejlődés egy 350 éves klímaoptimumhoz kötődik, míg a hanyatlás és a középkor időszaka a kisjégkorszakhoz.
Böszörményi-Nagy Gergely elmondta, a kisjégkorszak időszakában a világban hasonló ideológiák jelentek meg és ugyanúgy növekedett a politikai feszültség. A Föld akkori népességének egyharmada elpusztult a kisjégkorszakban – jegyezte meg.
A beszélgetők egyetértettek abban: a Nonkonform című könyv egyik legfontosabb gondolata, hogy a
sikeres klímavédelemre csak a nemzetek képesek.
Az energia témája kapcsán Áder János arra hívta fel a figyelmet, hogy minden fogadkozás és aláírt vállalás ellenére ma magasabb a károsanyag-kibocsátás, mint hét éve. A jövőre nézve pedig arról beszélt, hogy a világon 24 ezer kilométernyi olaj- és gázvezetéket építenek. Ez nem azt mutatja, hogy rövid idő alatt meg akarnánk szabadulni az olajtól és a földgáztól – jegyezte meg Áder János a november elején rögzített felvételen.