A háború és a német recesszió gyengíti az ipart, az exportot és a beruházásokat, a szigorú monetáris politika negatív növekedési hatásokkal jár, ezért a kormány feladata, hogy a fiskális politikán keresztül ösztönözze a gazdaságot a fogyasztás élénkítésével – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.
Hangsúlyozta: ebben a helyzetben a kormány anticiklikus politikával tudja a gazdaságot felpörgetni a reálbérek növekedésén keresztül a fogyasztás élénkítésével, azonban hosszabb távon a beruházás vezérelt növekedés a cél.
A belső kereslet növelésével pedig a hazai vállalkozók működésének is támaszt ad
– tette hozzá.
Nagy Márton szerint ennek a fiskális politikának az az ára, hogy a GDP-arányos költségvetési hiányt mind idén, mind jövőre 5 százalékra kellett emelni, azonban ez még az a szint, amikor nem indul uniós túlzottdeficit-eljárás az országgal szemben.



