Idén április közepén nagy érdeklődésre számot tartó konferenciát rendezett a Magyar Nemzeti Múzeum és a Ferenczy Múzeumi Központ Szentendrén, a Salisbury Kft. támogatásával. 2021-ben nagy jelentőségű honfoglalás-kori temetőket tártak fel, s az ásatást végző magyar Salisbury Kft. (mely Magyarországon az egyik úttörő és ma már a legnagyobb ilyen jellegű cég) neve a konferencia kapcsán nagy nyilvánosságot kapott, miközben a régészeti feltárások sokak számára még ma is kizárólag állami feladatként ismertek. A miértek és hogyanok kérdéseire Hoffmann József, a cég ügyvezetője válaszol.
Hogyan kerül egy magáncég az ásatásokra?
Magyarországon az EU irányleveknek megfelelően a régészeti leletmentés (közbeszerzéseket követően) részlegesen piaci környezetben folyik. Régészeti vállalkozás Magyarországon csak állami szervezet, gyűjtőkörrel rendelkező múzeum megbízásából dolgozhat.
Az ilyen feladatok mindig állami feladatnak számítottak, az állam megbízásából pedig az ásatásokat gyűjtőkörrel rendelkező múzeumok folytatták. Mostanra ezek szerint ez megváltozott? Mi a magyarázata?
Korábban például az egészségügy, a gyógyítás is állami feladat, állami tevékenység volt. A világ azonban az elmúlt évtizedekben gyökeresen megváltozott. A régészet, a kulturális örökség megmentése számomra talán a világon az egyik legfontosabb dolog, természetesen az emberi élet mellett. Ha ennek megmentését, gyógyítását rá lehet bízni a magánszférára (talán nem véletlenül), akkor nem ördögtől való a kulturális örökségünk megmentését sem.
A magánrégészet olcsóbb az államinál
Ott, ahol megvan a megfelelő tudás és felszereltség, valamint az ezzel együtt járó felelősségvállalás is.
Ebben nincs vita köztünk. Európa valamennyi országában ez jól működik.
Akinek van idevágó tapasztalata, tudja, hogy a magánegészségügy mennyibe kerül. Ilyen árkategória érvényes a magánrégészetre is?
Nem egészen. A magánrégészet olcsóbb, mint az állami. Ugyanis működik a piac. Ez azt jelenti, hogy ha sokasodnak a feladatok, akkor egymás után nőnek ki, szinte a földből azok a cégek, amelyek vagy a feltárásokban, vagy pedig a régészeti utómunkálatokban találnak üzleti lehetőséget. Márpedig ez a konkurencia jó irányba tereli az árakat.
Ön hogyan lett régész és miképp lett a Salisbury Kft. tulajdonosa, ügyvezetője?
Történelem és földrajz szakon végeztem Egerben és Debrecenben, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán őskort kutató régészként. Harmadéves koromtól a Budapesti Történeti Múzeumban dolgoztam 2000-ig. Akkor kezdődtek a nagy beruházások Magyarországon. Mivel nehezen tudtam a múzeumi közeghez hozzászokni, ezért megalapítottam mostani cégem elődjét, a Stonehenge 2002 Kft.-t, amely 2009-ben az örökségvédelmi üzletágát Salisbury Kft. néven vitte tovább és ez a mai napig prosperál. Az örökségvédelmi üzletágban dolgozunk, ma már sok területen. Évtizedekkel ezelőtt a nagy sztrádaépítések és a nagy ipari beruházások előtti régészeti munkák meghaladták a múzeumok kapacitását és így nyíltak előttünk meg a lehetőségek. Így haladtunk lépésről lépésre. Hasznunkra váltak az uniós pályázatok, amelyek lehetővé tették a legmodernebb technikai eszközök beszerzését, amelyek nagymértékben segítették a munkánkat.
Az önök honlapja arról árulkodik, hogy Európa több országában, ahol jelen vannak, nemcsak az ásatások, hanem a föld alól kikerült anyagok feldolgozása, elemzése is az önök feladatai közé tartozik. Magyarországon a törvényi szabályozás szerint, ami a föld alatt található, az mind az állam tulajdona, tehát amikor kapálgatás közben a kertemben találok egy római kori bronzérmét, akkor azt be kell szolgáltatnom (persze az aranyat is). Hogy van ezzel a magánrégészet?
Természetesen ugyanígy. Ez azt jelenti, hogy nem abból van bevételünk, hogy amit találunk, azt eladnánk, hanem egy ENSZ egyezmény alapján a feladatellátásból (amely arról szól, hogy az fizeti a régészeti feltárást, akinek az érdeke). Tehát ha egy nagyberuházás területén van egy régészeti lelőhely, akkor a beruházó állja a feltárás költségeit. Ez lehet az állam, vagy egy beruházó, például sztráda, vagy pláza építése, alapozása előtt. Függetlenül attól, hogy ki finanszírozta az ásatást, amit ott találunk, az mindig állami tulajdonba kerül. Nemcsak a leletanyag, hanem az ásatás teljes dokumentációja és eredményei is.
Miként derül ki, hogy a beruházás kijelölt helyén van, vagy lehet valamilyen fontos kulturális örökség, régészeti leletanyag?
Magyarországon a kiemelt nemzeti nagyberuházásokat a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) koordinálja. Megkeresi a beruházás területén illetékes helyi múzeumot, amellyel nekünk van egy keretszerződésünk, kapcsolatunk és amely végül megbíz bennünket; ez az útja a munkakezdésünk gyakorlatának. Minket pályázattal választanak ki. A beruházónak pedig a jogszabályok szerint ahhoz, hogy építési engedélyt kaphasson, előbb szakhatósági engedélyt kell szereznie. Azt adja a MNM, s minderre van egy protokoll, amely a hatósági árat is tartalmazza. A beruházó ezt átutalja a múzeumnak, majd így jut el hozzánk, a pályázat nyerteséhez.
Négy országban védik a kulturális örökséget
Ezeknek a feladatoknak az ellátásához hányan vannak?
A Salisburynek itthon körülbelül 90 alkalmazottja van. A német cégünknek 15, a franciának 3, az osztráknak 4. A külföldi cégekben csaknem mindenki régész, vagy régésztechnikus, a magyar cégben a régészeken kívül vannak restaurátorok, geodéták, geofizikusok, de van geoinformatikus mérnök, antropológus és ott van természetesen az iroda. A Salisbury-t mindenekelőtt örökségvédelmi cégként határoznám meg. A mi munkánk a lelőhely-felderítéssel kezdődik (amely többek között a geofizikai vizsgálaton is alapul) a régészeti feltáráson át a restauráláson keresztül a megtalált, feldolgozott és megmunkált anyag kiállításáig, illetve közzétételéig tart. Több lábon is állunk (a sajátunkon, nem másokén) és ez a tágabban értelmezett örökségvédelem egyebek mellett a nem régészeti korú és műemléki védettség alatt álló épületek restaurálása, felújítása.
Mi vezette önöket a pátyi feltárásokhoz és hogyan derült ki, hogy egyáltalán van ott valami érdekes?
Még 2021 nyarán kezdtünk próbafeltárásokkal, mert tudtuk, hogy a múlt század kilencvenes éveiben végeztek már ott feltárást. Mivel minden régészeti feltárást meg kell, hogy előzzön egy az MNM által végzett előzetes régészeti dokumentáció, a pátyi vizsgálódásba minket is bevontak. Geofizikai felmérést végeztünk, amely egyértelműen megállapított régészeti jelenségeket. Ezekre az eredményekre támaszkodva kezdődhetett meg a próbafeltárás. Az MNM megbízta vele a szentendrei Ferenczy Múzeumot, ők pedig minket. A próbafeltárás során először egy avar temetőt találtunk, amelynek egy részét a már említett, harminc évvel ezelőtti ásatás is megtalálta. Ettől a helytől nem messze fedeztünk fel melléklet nélküli, de már nem avar kori sírokat, ez azonban csak 2022 kora tavaszán lett egyértelmű, amikor már jóval több sírt, egy egész temetőt tártunk fel. Akkor már tudtuk, hogy nem akármilyen honfoglalás-kori anyagra leltünk. Erről világosan vallottak az ott talált tarsolylemezek is.
Forrás: Wikimedia commons
A tarsolylemez nemcsak azért fontos lelet, mert egyedülállóan magyar és egyedülállóan honfoglalás-kori rangjelző, (a Kárpát-medencében összesen harmincat sem találtak, egyes feltételezések szerint nemzetség-, vagy törzsfő viselhette), s a napi sajtó azzal volt tele, hogy két tarsolylemez is előkerült. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy nagyszámú, olyan sírt, mi több: egész temetőt találtak, amely több mint ezer évig bolygatatlan maradt, és ebből következően a leletek hatalmas szolgálatot tehetnek a magyar régészetnek, történelemnek, néprajznak, antropológiának, archeogenetikának és így tovább.
Hadd mondjam el, hogy nekem mi fontos. A teljes temetőt és környezetét is fel tudtuk tárni. Fel tudjuk deríteni a családi-rokoni kapcsolatokat a temetőn belül és a közeli temetőkkel való kapcsolatát is. De tovább megyek: akár a Kárpát-medencében fellelt honfoglalás-kori sírokban talált egykor élt emberek közti rokoni-nemzetségbeli kapcsolatokat is. A talált anyag vizsgálatával életmódra tudunk következtetni, a megfelelő természettudományos vizsgálatokkal megfelelő módon tudjuk tanulmányozni a leleteket, abból jó közelítéssel meg tudjuk határozni egy honfoglalás-kori település lakóinak az egyéni életét, a társadalmi státuszát, a gazdaságát és a gazdagságát, mit ettek-ittak, röviden: hogyan éltek. Mivel én történészként is végeztem, fontos, hogy régészként történelmet is tudjunk írni. Mégpedig úgy, hogy szakítunk azzal a hagyománnyal, miszerint a régészet az bölcsészettudomány. Szeretném, ha a régészet minél inkább természettudomány lenne, vagy a mostaninál sokkal élénkebben kooperálna a természettudományokkal. Ezért végeztünk el saját költségünkön számtalan természettudományos vizsgálatot. Amikor külföldön, Európában máshol dolgoztunk, elsőként azt tanultuk meg, hogy azokat az érdemleges lelőhelyeket, amelyeken dolgozunk, minden lehetséges módon vizsgáljunk át.
A csúcstechnika szerepe
Mondjon egy gyakorlati példát!
Vannak a frissen előkerült tarsolylemezek. Ebből vélelmezzük, hogy ebben a mikrotársadalomban volt két katonai vezető. Egy archaeogenetikai vizsgálat mentén, kideríthetjük, hogy ki milyen rokoni kapcsolatban állt a település többi tagjával, akár azt is, hogy milyen státuszban állt. De egy másik vizsgálattal akár meg tudom mondani azt is, hogy van-e, aki még a Kárpát-medencén kívül született, vagy már másodgenerációsként élt-e itt. Meg tudjuk mondani, hogy hol találta azokat a fémeket, amelyekből a használati tárgyaik készültek, vagy tudjuk vizsgálni még azt is, hogy a társadalmi és gazdasági helyzetéből eredően mit ehetett.
És természetesen az étrendjükből az is megállapítható, hogy milyen jellegű mezőgazdaság és állattenyésztés volt jellemző rájuk. Nekem ebből az következik, hogy mindaz, amit ilyen módon megtudhatunk az ezer évvel ezelőtt itt élt elődeinkről, az komoly hasznára válik nem csak a régészetnek, a történettudománynak és az archeogenetikának, hanem az egész magyar kultúrának, műveltségnek, örökségünk ápolásának és a mindezzel kapcsolatos tisztánlátásnak.
Nem kétséges, hogy a nagy, általános igazságokhoz a napi aprómunkákkal jutunk el. Hadd illusztráljam ezt a tarsolylemezek példájával, ha már annyi szó esett róluk és olyan nagy figyelem övezte ezeket. Szeretném fotódokumentációval igazolni, hogy a mi fém- és textilrestaurátoraink nagyon alapos, tudományos munkát végeztek. Mi régészek, amikor felszedtük a sírból a tarsolylemezt, akkor nem csak a fémlemez maradványát emeltük ki, hanem az alatta-mögötte levő földlabdát és tágabb környezetét, amelyen ezer éve feküdt. Így még a töredékesen megmaradt textilnyomokat és a tarsolylemez egykori tartalmát is meg tudtuk menteni. Mindezt a restaurátor-műhelyeinkben olyan vizsgálatoknak vetettük alá, amelyet a legmodernebb eszközökkel és technológiával végeztünk el. Egyebek mellett így derülhetett ki az is, hogy az egyik tarsolylemezt egykor rózsabogarak kitinpáncéljával díszítették (ilyet eddig sehol sem találtak). Vagy az, hogy a másik tarsolylemez anyagát kalandozásokból szerzett észak itáliai ezüstpénzek anyaga szolgáltatta. A mindezidáig megtalált tarsolylemezeket nem tudták ennyire részletesen vizsgálni, mert nem állt rendelkezésre ez a technikai felszereltség, ezért ezek mindenképp unikálisak.
Forrás: Salisbury Kft.
Ez nyilvánvalóan a bolygatatlanság következménye is.
Nem csak, de a pátyi leletek szerencsénkre úgy maradtak meg, hogy a honfoglalók, szokásuk szerint, csak nagyon csekély mélységben hantolták el a halottaikat – ellentétben az avarokkal, akik nem sajnálták másfél-két méteres mélységbe leásni a sírokat. Miután bemutattuk a Ferenczy Múzeumban és a MNM-ben is, hogy mit találtunk, nagy lelkesedéssel fogadták és elhatározták, hogy ebből az anyagból feltétlenül kiállítást kell csinálni, Szentendrén is, Budapesten is. Sőt, a Ferenczy Múzeum elhatározta, hogy rászervez egy honfoglalás-kori konferenciát. És itt tartunk most.
Erről jut eszembe, mi volt az ön diplomamunkája?
Ha hiszi, ha nem: egy középső bronzkori pátyi temető, nem nagyon messze, talán 500 méterre a most megtalált honfoglalás-kori temetőtől.
