A kalandozó magyarok miatt alakultak át az európai városok

Az Affidea Magyarország Peer Review minőségbiztosítási rendszerrel javítja a CT/MR-vizsgálatok szakmai minőségét
2021-06-12
Az új-zélandi maorik lehettek az Antarktisz első felfedezői
2021-06-13
Show all

A kalandozó magyarok miatt alakultak át az európai városok

Európában a városfalak építésének óriási lökést adtak a kalandozó magyarok portyái.

Ma már egyetértenek abban a történészek, hogy eleink a honfoglalás után nem csak a saját szakállukra dúlták fel Európát. Sokszor a nyugati belső háborúk egy-egy résztvevője bérelte fel a magyarokat.

De hogy mekkora szerepe volt az efféle megbízásoknak a portyákban azt nehéz lenne megítélni. Annyi bizonyos, hogy a kalandozások mintegy 70 évig tartottak. Az első nagy hadjárat Itália ellen indult, később aztán őseink a mai Spanyolország, Belgium és Dél-Olaszország vidékeit is feldúlták.

A vesztes augsburgi csata után viszont lemondtak a nyugati célpontokról.

Utána egy darabig még kelet felé fordították a lovaikat, de egy 970-ben indított Bizánc elleni hadjárat után az efféle hadi cselekmények teljesen leálltak.

A beszámolókból tudjuk, hogy a kalandozások idején a magyarok többnyire kis csapatokban mozogtak, a halottaikat elégették, ami nemesfémet megtudtak mozdítani azt pedig mind magukkal vitték. Egyes becslések szerint a „kalandozók” egy nap alatt, ha gyorsan kellett haladni akár 50 kilométert is képesek voltak haladni, ami a korabeli viszonyok között kifejezetten jónak számít.

Bár voltak szablyáik a közelharcot kerülték, helyette inkább az íjaikra támaszkodtak, amelyekkel a becslések szerint célzottan 70 méterre tudtak lőni, de ha nem pontos találat volt a cél, akkor akár 200 méterre is elhordtak a fegyvereik.

A portyákról szóló beszámolók komikus és tragikus eseményeket egyaránt megörökítettek.

Előbbire jó példa a Sankt Gallen-i incidens, amely a mai Svájc területén esett meg. Mikor jött a hír, hogy jönnek a magyarok a helyi kolostort kiürítették és a közeli erődbe menekültek a barátok. Ám az egyik szerzetes, akit a társai egyébként is együgyűnek tartottak, nem volt hajlandó továbbállni. Azt, hogy miért nem kezd el futni azzal indokolta, hogy „a kolostor gazdája nem adta ki még ez évre a sarura való bőrt”.

A magára maradt szerzetes végül összebarátkozott a „barbár magyarokkal”, akik közül ketten azzal múlatták az időt, hogy megmászták a kolostor homlokzatát. Nem voltak túl jó falmászók, mert mindketten szörnyet haltak. A többiek a temetés után a kolostor udvarában elkezdtek vigadni: a beszámoló szerint amikor épp nem bort ittak, akkor mókából csontokat hajigáltak egymáshoz, vagy hangosan káromolták az égieket.

Mint azt lejegyezték a szerzetes olyan jól belakott akkor mint még soha életében. A magyarokról pedig társainak később azt mondta: “Higgyétek el nekem, nem emlékszem, hogy valaha is vidámabb embereket láttam volna a mi kolostorunkban”.

Persze a kalandozások ritkán szóltak az efféle rendhagyó barátságokról. Helyette sok portya és hadjárat véres leszámolásba torkollt.

Mint a 899-ben indult itáliai hadjárat, amelynek során őseink betörtek Lombardiába, feldúlták Bergamót, de még Velencét is megtámadták.

A hadjárat végén, amikor a magyar csapatok szénája már rosszul állt, még a zsákmányról is lemondtak volna, ha az itáliai király I. Berengár elengedi őket. De mikor egyértelmű lett, hogy nem tudnak megegyezni, a magyarok a Brenta folyó mentén rátámadtak az olasz csapatokra és végül véres diadalmat arattak.

Ahogy Bánó Attila írja könyvében (55 meghökkentő eset a magyar történelemből):

[…]a támadók megrohamozták a tábort, és szörnyű mészárlás kezdődött. A két oldalról, majd hátulról is támadó magyarok Berengár katonáinak és főembereinek nagy részét megölték, és a király is csak szerencsével, seregének töredékével tudott elmenekülni.

Ami közös a kalandozásokról szóló történetekben, hogy azokat a településeket, amelyeknek a védelme meg volt erősítve a magyarok nem tudták bántani. Harcmodoruk nem tudott mit kezdeni a városfalakkal, hisz nem voltak ostromgépeik.

Erre a kontinens uralkodói is rájöttek, emiatt egyre másra elkezdték fallal erősíteni a fontosabb településeket. A kalandozások emiatt mégha közvetetten is, de komoly hatást gyakoroltak a kontinensen a városok fejlődésére. Hisz a városfalak építésének óriási lökést adtak a magyar portyák. A támadásoktól tartva volt, ahol a lakosság egy részét áttelepítették a védett városokba. Így tett például Madarász Henrik német király is a X. század első felében.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.