A világban mostanában tapasztalható háborúk, politikai, társadalmi és gazdasági viharok közepette, úgy tűnhet számunkra, hogy Kína meg sem rezdül. A kommunista rezsim cselekedetei gyakran kiismerhetetlenek. A kínaiak titokzatosak, de valahogy mégis mindenütt jelen vannak és hatást gyakorolnak. Salát Gergely sinológussal ennek a hatalmas országnak a valódi céljairól, meg a GO játékról és a kínai koldusokról is beszélgetett a tudás.hu.
Hogyan viszonyul Kína az világban most zajló viharos politikai eseményekhez?
A kínai vezetés évek óta azt hangsúlyozza – amit mi most már közhelynek veszünk, de amikor a kínaiak elkezdték mondani, akkor ez még nem volt közhely -, hogy a világrend alapos átalakuláson megy keresztül, az eddigi amerikai hegemónia megszűnőfélben van, és valami új jön.
És Kínának arra kell koncentrálnia, hogy ebben az új rendszerben, ami majd ki fog alakulni, sokkal nagyobb súlya legyen, mint, amilyen eddig volt.
Itt Magyarországon az a benyomásunk, hogy Kína valójában mindent csöndben, de határozottan csinál, afféle „lassú víz, partot mos”. Ez azért van, mert valami ősi kínai, türelemre intő tanítás él a kínai reakciókban a külpolitika és a külgazdaság terén is?
Van egy ilyen olvasata is a dolognak.
A kínaiak nem feltétlenül arra utaznak, hogy a New York Times megdicsérje őket, vagy, hogy sokat írjon róluk a Guardian.
Járják a saját útjukat, a saját logikájuk szerint, és az, hogy a külvilág mit mond róluk, főleg az, hogy a nyugati sajtó, ami hozzánk eljut, mit mond róluk, az számukra nem prioritás.
Viszont ők azért folyamatosan próbálnak beszélni, kommunikálni és elmondani, hogy hogyan látják a világot, mit akarnak. Csakhogy az ő hangjuk hozzánk nem jut el, a nyugati sajtóban nem jelenik meg. Eleve a magyar újságírók, de az angol nyelvterület újságírói sem tudnak kínaiul, így nem tudják elolvasni, megérteni a kínaiak nyilatkozatait.
A kínaiak pedig külföldön nagyon rossz kommunikátorok, be vannak zárva a saját civilizációjukba, és ugyanúgy próbálnak kifelé is kommunikálni, ahogy bent teszik. De ez kudarcra van ítélve, mert a külvilág másképp gondolkodik, mint ők. Ilyenformán nemigen jönnek át az üzeneteik.
Kína és a területszerzés
És mik az üzeneteik? Valójában mit akar Kína? Hatalmat? Gazdasági nyereséget? Területet?
A kínaiak azt mondják, hogy területet nem akarnak.
Ez annyiban igaz, hogy már régen meghúzták a szuverén Kína határait, és azt gondolják, ami azokon a határokon belül van, az már az övék.
Arról nem nyitnak vitát, hogy mondjuk, Tajvan hova tartozzon, vagy a Dél-kínai tenger hova tartozzon. Csakhogy a határok számukra mást jelentenek, mint számunkra. Mi azt gondoljuk, amikor a kínaiak Tajvannak Kínához való visszatérését forszírozzák, hogy területre éhesek. De az ő értelmezésük szerint ők azt akarják visszaszerezni, ami már a sajátjuk. Ezeken kívül viszont nem foglalkoznak területszerzéssel.
Ennek ellentmond az, hogy szép sorban mindegyik földrészen felbukkannak. Görögországban, illetve a Panama-csatornánál vásároltak kikötőket, Afrikában is ott vannak, az elmaradott térségekben ultramodern technológiával felszerelt iskolákat, bevásárló központokat létesítenek, itt vasútat, ott akkumulátorgyárat építenek, mintha mindenütt ki akarnának alakítani hadállásokat.
Amit a fejlődésük jelenlegi szakaszában akarnak, az a profit.
Nem azért mennek Afrikába, hogy elfoglalják, hanem azért, hogy megszerezzék azokat az erőforrásokat, amelyekre a gazdaságuk működéséhez és a lakosságuk életszínvonalának az emeléséhez szükségük van.
Nem területi hódításban gondolkodnak, és nem is elsősorban politikai befolyásban, erőforrásokra van szükségük, meg profitra. Gyakran nem is a kínai állam megy külföldre.
Mi ugye azt gondoljuk, hogy Kína az egy nagy monolit, és ha mondjuk, Panamában megvesznek egy kikötőt, vagy Afrikában nyitnak egy cipőboltot, akkor azt biztosan a Központi Bizottság határozta el.
Valójában leginkább arról van szó, hogy olyan nagyra nőtt a kínai gazdaság, és olyan nagyra nőttek a kínai vállalatok, hogy már globális szinten akarnak játszani. A kínai piacok nem elegendőek nekik.
Ez ugyanolyan folyamat, mint ahogy az amerikai multik, vagy a japán multik is, amerikai és japán cégekként indultak, és globális cégekké váltak, mert kicsi lett nekik a saját piacuk.
Tőkések a Kommunista Pártban
És a kínai kommunista vezetők hagyják, hogy a cégek teljesen önállóan működjenek? Vagy van ilyen szempontból is valami határ?
Amíg a cégnek a döntései nagyjából megegyeznek a kínai állami érdekekkel – márpedig az esetek 99 százalékában megegyeznek -, addig meghagyják az önállóságukat.
Akkor szólnak bele, ha az állami érdekek ütköznek a cég érdekeivel. És vita esetén természetesen a kormány szokott győzni.
Nagy port kavart, amikor Jack Ma, Kína egyik leggazdagabb embere, az Alibaba társalapítója nem olyan régen összeveszett a kínai politikai vezetéssel, és azután néhány hónapra eltűnt. De aztán előkerült, nyilván soha nem fogjuk megtudni, hogy közben mi történt vele.
Azonban a mindennapokban inkább együtt dolgoznak a cégek és az állam, hiszen, az a kínai államnak is jó, ha például a panamai kikötők kínai magáncégek kezébe kerülnek. És azt sem akadályozza meg Peking, hogy ha úgy hozza a szükség, ezeket a kikötőket a cégek eladják – most éppen ez fog történni.
Köztudott, hogy Kínában rendkívül gazdag vállalkozók, cégtulajdonosok is vannak, milliárdosok is akár, mint a már említett Jack Ma, vagy Zhang Shanshan, Colin Huang. Magyar gondolkodással nehéz megérteni, hogy egy kommunista rezsimben hogyan lehetnek multicégek, milliárdosok, ez hogyan egyeztethető össze az ideológiával?
Hivatalosan azt mondják, hogy ők jelenleg a szocializmus építésének a kezdeti szakaszában vannak. Persze hosszú távon, évszázados távon majd meg kell csinálni a kommunizmust, de most még nem tartanak ott.
Most még a szocializmust sem érték el, csak a kezdetén vannak, és ebbe minden belefér. Ami nem fér bele: hogy bárki vagy bármi feszegesse a Kínai Kommunista Párt hatalmát, mert az a szocializmus elérésének a lehetőségét veszélyeztetné. De azon kívül minden jöhet.
Ráadásul ez erőteljesen nacionalista rendszer, amely a nemzeti érdeket, a nemzet felemelkedését sokkal gyakrabban emlegeti, mint a szocializmust vagy a kommunizmust.
Márpedig az, hogy kínai cégek gazdagodjanak, és globális hódító útra induljanak, az kínai nemzeti érdek. Tehát ezt mindenek felett támogatják.
Ráadásul Kínában – és ez zseniális húzás volt a vezetéstől – a Kommunista Párt ma nem úgy határozza meg magát, mint a proletariátus pártja. Hanem azt mondja, hogy minden, Kínát előre vivő erőnek a pártja, és ezért tőkések is beléphetnek.
Így aztán a nagy milliárdosok, mint az említett Jack Ma, vagy mások, mind párttagok, és ott ülnek a Központi Bizottságban meg mindenféle testületekben és részesei a politikának.
Kínában is van politika, de az nem pártok között zajlik, hanem a párton belül vannak érdekcsoportok. A tőkések is a rendszeren belül érvényesítik az érdekeiket.
Náluk mást jelentenek a klasszikus politikai fogalmak, mint nálunk? Számukra nem ugyanazt jelenti a tőke, a munka, a kizsákmányolás, mint ahogyan ezek a szavak az európai gondolkodásba beleivódtak?
Kínában ezek sohasem jelentették ugyanazt, mint nálunk. Onnantól, hogy a marxi klasszikusokat le kellett fordítani kínaira, és egy teljesen más kultúrának a szókincsével visszaadni – elindult a marxizmus-leninizmus elkínaiasítása.
Mao Ce-tungnak azzal sikerült átvennie a hatalmat a Kínai Kommunista Pártban a 30-as években, hogy szakított az addigi moszkvai irányvonallal, amely szolgaian követte a marxizmus szovjet értelmezését, és kialakította a kínai típusú szocializmus eszméjét. És ez azóta sem sokat változott, a mai napig ők nem szocializmusról beszélnek, hanem kínai színezetű szocializmusról.
Socialism with Chinese Characteristics – így emlegetik angolul. Ki is mondják, hogy ők nem azt a fajta szocializmust építik, mint bárki más a világon, mert ők az alapelveket a kínai valósághoz igazítják. Szerintük akkor lehet sikeres egy szocialista rendszer, ha alkalmazkodik az adott ország, nép, kultúra viszonyaihoz.
Örökre vége a Szégyen Évszázadának
A kínaiak mai nacionalizmusa tulajdonképpen még a régi, nagyhatalmi létből ered? Hiszen egy ősi, többezer éves birodalomról van szó.
Úgy gondolom, minden nagyhatalom vezetői, de a polgárai is, eléggé zártan gondolkodnak. Ha kinéznek az ablakon, semmi mást nem látnak, csak saját magukat, minden más ország periférikus. A saját viszonyaik határozzák meg a gondolkodásukat.
A kínaiak számára például nem négy, hanem öt égtáj létezik. Kelet, Nyugat, Észak, Dél és a Közép, amely ők maguk. Igazából mindent ahhoz viszonyítanak.
Az csak a kis országok luxusa, vagy inkább kényszere, hogy ők kénytelenek másokra is figyelni. Bár ez sem mindig szokott sikerülni. A kínai nacionalizmus egyrészt valóban az ősi nagyhatalmi hagyományból fakad, nem nagyon akarnak alkalmazkodni a külvilághoz, alkalmazkodjon a világ hozzájuk. De ez azért ma kevésbé jelenik meg.
Ami igazából a modern nacionalizmusnak a forrása, az inkább a császári dinasztiákon átívelő nagyhatalmi lét utáni bő száz év, amit a kínaiak a nemzeti megaláztatás évszázadának neveznek. Ez az ópiumháborúktól 1949-ig tartott.
A 19. század elején a Brit Kelet-indiai Társaság rengeteg kábítószert exportált Kínába, amiből busás haszonra tett szert, viszont Kínában ennek katasztrofális gazdasági és egészségügyi következményei lettek.
Kína tiltakozott, ebből háborúk robbantak ki, majd Kína afféle félgyarmati sorba süllyedt. Megkezdődött a szégyen évszázada, a megaláztatás évszázada. Borzalmas száz év volt, amikor a kínai császárság meggyengülésével megjelentek a brit hadihajók, aztán a franciák, oroszok, németek, japánok, és aki csak arra járt, belerúgott vagy belecsípett Kínába.
És az lett az általános vélekedés, nyilván nem megalapozatlanul, hogy Kína nem engedheti meg magának, hogy gyönge legyen, mert akkor jön a külföld és elharapja a torkát.
Hiszen a világban farkastörvények uralkodnak, a történelemnek az a tanulsága, hogy muszáj megőrizniük és megerősíteniük magukat, különben jönnek a behatolók. És most a megerősítés végrehajtása zajlik.
Annak idején hogyan sikerült kirángatni Kínát ebből a helyzetből?
A hivatalos kínai álláspont szerint a legnagyobb lépést Mao Ce-tung tette, aki 1949-ben nem egyszerűen csak átvette a hatalmat, hanem újra egyesítette Kínát és véget vetett a nemzeti megaláztatás évszázadának. 1949 óta újra szuverén ország és a területe Tajvan kivételével mára már visszaállt a történelmi kínai területekre. Azóta már senki nem mondhatja meg a kínaiaknak, hogy mit csináljanak.
Tehát az igazi érdem Mao Ce-tungé, akinek ugyan vér tapadt a kezéhez, több tízmillió ember meghalt a hibái – vagy inkább bűnei – következtében, de a kínai álláspont szerint ezek a hibák eltörpülnek Mao fő érdeme mellett, ami Kínának az újraegyesítése és büszke, szuverén állammá tétele.
És az utána következő vezetők milyen irányba fordították Kínát?
A kínaiak úgy fogalmaznak, hogy Mao Ce-tung alatt Kína felállt, Teng Hsziao-ping alatt meggazdagodott, és Hszi Csin-ping alatt most, megerősödik.
Ez nyilván propaganda-szöveg, de azt jól összefoglalja, hogy Mao Ce-tung megteremtette a politikai kereteket, és kialakított egy egységes, hierarchikus, erős egypártrendszert, amely nem engedi, hogy Kína szétessen és külföldiek korlátozzák a szuverenitását.
Viszont Mao alatt Kína még koldusszegény volt. A következő lépés az volt, hogy erre az egységes alapra építve Teng Hsziao-ping a gazdasági reformjaival gazdaggá tudta tenni Kínát, tehát elindult Kína felemelkedése, ami most is tart.
E folyamat alatt Kína megsokszorozta a GDP-jét, az egyes számítások szerint pár évtized alatt a 40-szeresére nőtt. S bár ezzel még mindig nem éri el a legfejlettebb országok egy főre jutó GDP-jét, mivel hatalmas országról van szó, a világ második legnagyobb gazdasága.
Bóvli és szupertechnológia
Itt Magyarországon sokáig csak a gyenge minőségű kínai bolti árukkal találkoztunk, de ma már Kína képességeit illetően egészen mások a tapasztalataink. Az egyik mobilszolgáltatónak például ők szállítják az 5G rendszert.
Volt a gazdasági fejlődésnek egy szakasza a 80-as évektől, amikor valóban az alacsony hozzáadott értékű, könnyűipari termelésre álltak rá, persze akkor a világgazdasági helyzet még egészen más volt és más volt Kína általános fejlettségi szintje is. Erre volt igény, és erre voltak képesek. Ezt nagyon jól csinálták és a munkálkodásuknak része volt a technológiák legális vagy illegális átvétele, meg a hamisítások alkalmazása is. Ezt egyébként a hasonló korai fejlődési szinten minden más ország is így csinálta.
Az angol ipari forradalom is azzal indul, hogy vettek Hollandiában szövőgépeket, otthon szétszerelték őket, és lemásolták a technológiát. A kínaiak ugyanezt csinálták. Mi, magyarok pedig pont ekkor ismertük meg őket, ebben a fejlődési szakaszban jöttek létre itt a kínai boltok meg kínai piacok. De ezen valójában már túlléptek, csak a magyar tudatban még megmaradt mindez, és megmaradtak a boltok is, mert mindmáig van rájuk igény, piaci rést töltenek be az olcsó könnyűipari termékekkel.
Ha rakétákat akarnának venni a magyar emberek, akkor a kínaiak rakétákat árulnának. Rendkívül rugalmasak.
Valójában hol tartanak a technológiai fejlettségben?
Nagyon tudatos állami programok indultak arra, hogy feljebb lépjenek, és már ne másolják az új technológiát, hanem ők határozzák meg az új standardokat. Területe válogatja, hogy ez mennyire sikerült nekik.
Vannak olyan területek, ahol a világ előtt járnak, már ők mondják meg, hogy mi, merre, hány méter, és ők szabják meg az irányokat. Ilyenek az 5G hálózatok, illetve most már a 6G is megjelent. Vagy a napelemek. De különösen fejlett náluk az elektromobilitás is, és az akkumulátor-technológia.
Köztudott, hogy Elon Musk Tesla autóiba is kínai akkumulátor van beszerelve. Emellett a kínai elektromos autók egy csöppet sem rosszabbak, mint a Tesla, csak sokkal olcsóbbak – ár/érték arányban verhetetlenek.
Vannak területek, ahol ott vannak a világ élvonalában, de még nem elsők, csak versenyeznek az elsőségért – ilyen a mesterséges intelligencia vagy a robotika. Több ipari robotot gyártottak az elmúlt két évben, mint a világ többi országa összesen.
A ZTE kínai telekommunikációs óriáscég például nem csak telefonokat gyárt, de a mesterségesintelligencia-alapú megoldásoktól kezdve az okosotthoni eszközökig nagyon sok mindennel foglalkozik.
És ezek a technológiai vívmányok Kínában az emberek mindennapi életét is átszövik?
A kínai fejlődés sajátossága, hogy a technológiai újdonságok, találmányok nagyon gyorsan leszűrődnek a mindennapi életbe.
A kínai innovációt az állam jelentős mértékben támogatja, de a fejlesztések nagy részét nem állami cégeknél, hanem magáncégeknél végzik, esetleg ott is állami támogatással. És Kínában óriási a verseny.
Egy magáncég rá van kényszerítve arra, hogy ha kitalál valamit, abból azonnal pénzt csináljon.
Egy csomó olyan területen is első Kína, amelyek a mindennapi életet hathatósan befolyásolják. Ilyen például a mobil fizetés.
Míg mi itt Magyarországon most készülünk alkotmányban rögzíteni a készpénzes fizetés jogát, ők már a kártyás fizetésen is túl vannak, mindenki mobillal fizet. Ami jóval olcsóbb, mint a kártyás, és nagyságrendekkel olcsóbb, mint a készpénzes.
A kínai boltokban csak lehúzza az ember a termék QR-kódját a telefonján, az levonja a pénzt, és ennyi.
A kínai koldus nem egy kalapot tesz ki, hanem egy QR-kódot. Ez nem vicc, tényleg.
Vagy például az arcfelismerés. Nyilván nem a világ legfontosabb technológiája, de bizonyos területeken nagy haszna van. Mi itt ’Nyugaton’ azt, hogy ők az arcfelismerő rendszerekben világelsők, inkább félelmetesnek tartjuk, de számukra egyszerűen kényelmes.
Az ember hazamegy, és a lakótelepének a bejáratánál nem kell kulccsal vagy kártyával bíbelődnie, hanem a rendszer arcról felismeri, hogy ott lakik, és beengedi. És ez teljesen általános, bevett dolog a nagyvárosokban.
Az állam beleszólhat
És az ismert tiltásokat, a cenzúrát, az autokratikus hatalomgyakorlást hogyan fogadja el a lakosság?
Az a tapasztalatom, hogy ez sokkal kevésbé zavarja a kínaiakat, mint ahogyan a nyugati gondolkodás szerint zavarnia kéne őket. Ez egy másik kultúra.
A kínai civilizáció nem csak annyiban más, hogy olyan állatokat is megesznek, amiket mi nem, vagy, hogy nem a Karácsonyt ünneplik, hanem a Holdújévet, ennél sokkal mélyebbek a civilizációs különbségek. És az egyik ilyen nagy különbség, ahogy az államra tekintenek a kínaiak.
A kínai állam tulajdonképpen mindig is mindenható volt. Már 1000 meg 2000 évvel ezelőtt is beleszólt abba, hogy az emberek mit gondoljanak, mit csináljanak, hogyan viselkedjenek. Nem alakult ki az emberi jogoknak meg az individualizmusnak egy olyan hagyománya, mint nálunk.
Sokkal közösségibb a társadalom. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem örülnek neki, de elfogadják, ha az állam a közös érdek miatt háttérbe szorítja az egyéni jogokat.
Tehát nyilván senki sem volt boldog, amikor az volt a szabály, hogy csak egy gyereket vállalhatott egy házaspár, de végrehajtották, mert rá voltak kényszerítve, és elfogadták. Kínában ugyanis az nem kérdés, hogy az államnak van-e joga beleszólni abba, hogy ki hány gyereket szüljön.
Persze megpróbálták valahogy kijátszani ezt a szabályt, de mondjuk, hogy bíróságra menjenek és toporzékoljanak az egyéni jogaikért, az nem merült fel. És ugyanez igaz a cenzúrára is.
Persze, hogy zavarja őket, hogy bizonyos információs csatornákhoz nem férnek hozzá, és megpróbálják kijátszani VPN-nel (Virtual Privat Network- Virtuális Magánhálózat) meg egyebekkel. De nem abból indulnak ki, hogy „az én jogaim mennyire korlátozva vannak”. Minthogy az állam mindig ilyen volt az elmúlt párezer évben, egyszerűen megszokták.
Belül keménykednek, a külvilággal szemben pedig, a kínai diplomáciában mintha valamiféle csöndes ravaszkodás lenne.
Természetesen vannak sajátos módszereik. Például nem szeretik nyíltan kimondani a dolgokat. Inkább a kerülőutakat, homályos megfogalmazásokat és a különalkukat választják.
Míg mi itt Nyugaton sakkozunk, ők egy bonyolult, sokdimenziós játékot játszanak, ami a GO.
Amely ősi kínai játék, csak mi japán közvetítéssel ismertük meg, japán néven. Egyes nyugati kutatók a kínaiak viselkedését szeretik a GO-hoz hasonlítani. Mi a sakkban gondolkodunk, ami egyszerű játék, meg kell mattolni az ellenfél királyát, vagyis meg kell semmisíteni a másikat és kész.
A GO egészen más. Ott az ember százas nagyságrendű kővel játszik egyszerre, akár tucatnyi fronton, egy hatalmas táblán, és kicsi, viszonylagos előnyöket lehet elérni itt-ott. Ilyen a kínai mentalitás is: gondolkodni, előnyöket szerezni, eredményt elérni a saját érdekek szerint. De nem feltétlenül cél a másik totális megsemmisítése.
Kína nem moralizál
És Kínának, mint országnak, ebben a nagy helyezkedésben, ahogy kezdtük a beszélgetés elején, mi az érdeke? Kihez akar csatlakozni? Miért támogatja Oroszországot?
Kína nem akar senkihez sem csatlakozni. Ez egy kimondott doktrinája Kínának, hogy önálló, független külpolitikát folytat. Tehát nem alkalmazkodik elvileg senkihez sem. Nincsenek is szövetségesei, nem gondolkodik katonai rendszerekben. Partnerei vannak bizonyos ügyekben, ilyen jelenleg Oroszország is.
Sosem volt Kína harcos nemzet igazán?
Voltak harcosabb időszakaik, és talán lesznek is, például már most elég keményen reagáltak az Amerika által bevezetett büntetővámokra. De más az, hogy egyes ügyekben felveszik a kesztyűt, és más az, hogy a nagyhatalmak ilyen-olyan blokkokat hoznak létre. Ilyenekhez Kína nem akar csatlakozni.
Jelenleg úgy véli, az érdekei inkább Oroszország mellé húzzák, hiszen közös céljuk, hogy az amerikai hegemóniát lebontsák. Az Oroszországgal kötött kölcsönös partnerség ennek tudható be.
Peking azt kívánja elérni, hogy egy új, multipoláris világban, több nagy állam, az USA, Oroszország, Brazília, India mellett Kína is az egyik jelentős pólus legyen.
A kínaiak úgy gondolják, egy többpólusú világban sokkal nagyobb a mozgástér. Ott lehet partnerségeket kötni, vagy szembe fordulni, mozogni, a saját érdekek szerint megnyilvánulni.
A kínaiak nem moralizálnak, hogy ki az agresszor, ki az áldozat. Az ukrajnai háborúról azt gondolják, hogy ebben Oroszország jogos biztonsági érdekei nyilvánulnak meg – s ezek hasonlóak a kínaiakéhoz.
Kína szerint az ukrajnai háború, vagy az izraeli-palesztin háború nem okai a világban tapasztalható nagy felfordulásnak, hanem éppenséggel tünetei annak, hogy a mélyben hatalmas átalakulások zajlanak.
