Heller Farkas közgazdász és egyetemi tanár élete egyszerre volt sikerekben gazdag felemelő tudóspálya, és egyszerre hordozta a Horthy-korszak urambátyám világának korlátait, majd a Rákosi-korszak bornírt tudománytagadása során a mellőzöttséget és megaláztatást. Ma már természetesen kijár neki a kellő tisztelet, egyre több intézmény viseli a nevét. De ki is volt ez a nagyszerű tudós?

Heller Farkas

Egyáltalán nem érdekelte a pénz, pedig csak a pénz érdekelte. Nem vágyott hatalomra, csak elemezte azt.

Heller Farkas lehetett volna pénzügyminiszter, sikeres üzletember, igazgatóságok megbecsült tagja, ő azonban mindvégig egyetemi tanár és tudós szeretett volna csak lenni.

Személyes tragédiája maga a kor volt. Vannak ugyanis olyan tudományágak, amelyeknek alapvetően be tud tenni a politika. Orvosra, biológusra, fizikusra jó esetben minden rendszernek hasonlóképpen van szüksége, de irodalmárra, történészre már ideológiák mentén.

De mit tegyen a közgazdász, akinek 1945-ben Magyarországon az egész tudományterületét „lecserélték”, és a szakma helyett bevezettek valami egészen újat, tervgazdaságot, bornírt politikai gazdaságtant?

Ráadásul, ha az illető már az eggyel korábbi rezsimben is kitüntetett tekintély volt, a sorsa tényleg megpecsételődött.

A mellőzött zseni

Pedig, ha valami, hát Heller Farkas, a Horthy-kornak nem volt a kedvezményezettje, inkább szenvedett a kor protekción alapuló, urambátyám stílusától, ő ugyanis nem tudott hízelegni, nem szerette a társasági eseményeket, egyszerűen egy nagyszerű egyetemi tanár, kiváló előadó és tudós közgazdász volt.

Életének utolsó évtizedében megfosztották rangjaitól, rendes tagságától a Magyar Tudományos Akadémián (az intézkedés nem konkrétan neki szólt, minden közgazdásszal ezt tették), megalázó és eredménytelen levelezésekre késztették, hogy tudományos címeit visszakapja (de nem kapta vissza).

Már nem tanított, valójában nem is kutatott már érdemben, csak egy elefántcsonttoronyban, családja mellett egy szűk, polgári és természetesen rendkívül művelt társasággal tartotta a kapcsolatot.

1955-ben, halálakor a kor kifinomultabb fülei azért meglepve hallgathatták, hogy bátor pályatársa még a Szabad Nép hasábjain is méltó szakmai helyet követelt munkásságának, és munkáltatója, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem legalább saját hallottjaként temettette el.

Ám érdemi rehabilitációjának első kézzel fogható jele csak az volt, amikor egy évtizeddel a halála után feleségének, aki egyben fordítója, lektora, gépírója és közeli munkatársa is volt egész életében, az özvegyi nyugdíját végre 300 forinttal megemelték.

A kezdetek

A nagy tudósok pályáját mindig meghatározza a család. Ahogy mondani szokták a család hatására, vagy annak ellenére emelkedtek ki a zsenik. Heller Farkas Henrik 1877. május 9-én született, kezdetben a Heller Henrik nevet használta, később azt elhagyva csak másik keresztnevét, a Farkast használta.

A tudós esetében a mindent megmagyarázó és a meglepő családi háttér is igaz, vagyis egyszerre született nagyon művelt tudós családban, de mivel a nagyapja még suszter volt, a gyors felemelkedés is helytálló.

A közgazdász már Budapesten született, de egy sziléziai szláv (szorb, ami nem ugyanaz, mint a szerb) családban. Dédapja, aki gyógyfüvekkel kereskedett jött még Magyarországra, az öreg állítólag kuruzsló is volt, az említett cipész nagypapának nyolc gyermeke született, a hetedik volt Ágost, Heller Farkas tehetséges édesapja, aki önerőből lett nemzetközileg elismert természettudós.

A családi segítség

Heller Farkas jó családban nőtt fel, neves édesapja mellett az édesanya, Bolberitz Georgina is rendkívül művelt volt, a Bolberitz-család a mai napig jól csengő katolikus família.

A gyerekek tanításáért is felelős mama megkövetelte a matematika – latin – zongora mesterhármas művelését, és a gyerekek mind tehetségesnek is bizonyultak a tanulásban.

Ezt különböző ösztöndíjak, tanulmányi versenyek okiratai bizonyítják,  Érdekes, hogy bár Heller Farkast nem zenészként ismerjük, de még egész idős korában is „fellépett”, rendszeresen zongorázott munkahelyén, a Műegyetemen közönsége előtt.

Maga Heller Farkas így emlékezett később a szüleire:

„ha rideg gazdasági képpel élnék, a tartozik rovatban természetesen először szüleim képe merül fel. A tanári pálya iránti szeretetet, a tudásvágyat és a rendszerességet a szülői házban szívtam magamba. Atyám is tanár volt, mégpedig lelkes tanár és tudós, aki hivatásának, könyveinek és problémáinak élt. Nevelésünkkel közvetlenül annyit törődött, amennyit egy erősen elfoglalt ember törődhetik. Inkább példájával, komoly életfelfogásával nevelt, mint közvetlen cselekedetekkel. Jól tudta, hogy nevelésünket nyugodtan rábízhatja az édes Anyánkra, aki ugyan egész más, a tudós pályától távol eső környezetből jött – tábornok leánya volt –, de aki élénk eszével, a tudomány és az irodalom iránti szeretetével bámulatosan bele tudta magát élni a tudós légkörébe.”

Tanulmányok

A gyerekek közül Farkas volt a legidősebb, öccse René később sikeres mérnök lett, Erik pedig jogász, mindketten kiemelkedő tudományos pályát jártak be.

Mindannyian olyan jó tanulók voltak, hogy tandíjmentes ösztöndíjat szereztek, Heller Farkas latinul, görögül is tanult, de a gyakorlatban tökéletes német és fejlett angol, illetve francia tudását is használta.

Az általános iskola és a gimnázium kiváló elvégzése után jogot és államtudományokat tanult, az évezred küszöbén, 1899-ben diplomázott.

A kedvence a statisztika és a közgazdaságtan volt, doktori tanulmányaiban már ebbe az irányba specializálódott.

A tehetséges diák – a megélhetése miatt – már az egyetem mellett is elkezdett dolgozni, majd évekig volt tisztviselői pályáján, de szíve szerint mindig is a tudománnyal, a tanítással foglalkozott volna, de a modoros korban fiatalként és protekció nélkül nehezen szerzett egyetemi állást.

Gyakorlat

Így viszont sok izgalmas helyen szerezhetett gyakorlati tudást, először a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál volt fogalmazó.

Közvetlen kollégája és kedves barátja lett Szabó Ervin könyvtáros, aki  nemcsak máig „könyvtárnévként” velünk élő tudós volt, de Jászi Oszkárral együtt neves baloldali gondolkodó is, ez a haladó szellem jellemezte Hellert is.

Tudományos érdeklődése mellett ekkor több államigazgatási poszton is kipróbálta magát, így a „földmívelésügyi” miniszternek (sokáig Darányi Ignác töltötte be a posztot) segített, volt fogalmazó, miniszteri segédtitkár, majd biztos, egyre komolyabb agrárközgazdasági feladatokat kapott.

Első nagyobb műve, „A határhaszon elmélete” már egészen korán, diplomája után négy évvel megjelenhetett.

Közben az államigazgatás fiatal zsenijeként mindenféle bizottságba meghívták, tanulmányutakra mehetett, részt vett a tőzsdereformban, 1912-ben már megkapta a Ferencz József-rend lovagkeresztjét.

Próbált váltani

Bármilyen megbízása is volt, a tisztviselőség számára csak megélhetés volt, de minden lehetséges idejét tudományos munkáira igyekezett fordítani, szinte minden akkori tudományos folyóiratban írt tanulmányokat.

Érdekes levelezések maradtak arról fent, miképpen próbáltak jóakarói kapcsolatokkal, ajánlásokkal utat törni a fiatal tudósnak, de ő, mint egész pályáján később, csak a tudományban volt jártas, az önmenedzselésben nem volt sikeres, szomorúan tapasztalhatta meg évekig, hogy a tudásnál általában fontosabb volt a protekció.

Végül azért csak elindulhatott a kiváló szakember tudományos pályája, külsős előadó lett a Műegyetemen. Megélhetésre ez még nem volt elég, de elkezdték a professzorok megismerni az ifjú tehetséget.

Az első világháború kitörése aztán elhozta a várva várt áttörést, a Műegyetem frissen megalakult Közgazdasági Osztályán a négy tanár közül ő lehetett az egyik, ám ekkor be kellett vonulnia katonának. Szerencséje volt, a bécsi honvédelmi minisztériumban szolgálhatott, egy idő után már újra taníthatott is mellette.

Sikerei csúcsán

Innen három évtizedig tartott Heller Farkas sikeres korszaka, ontotta a  tanulmányokat, a szakkönyveket, maga „A közgazdasági elmélet történetét” tartotta fő művének, de elképesztő munkabírással írt lexikont, cikkeket, mély elemzéseket, tartott előadásokat, a pénzelméletről, vagy az elméleti közgazdaságtanról írt könyveit számtalan nyelvre lefordították, európai hírű szaktekintély lett.

Fontos rögzíteni, hogy Heller Farkas egy embertelen korban (Németországban már a fasizmus, a Szovjetunióban a kommunizmus tombolt) ekkor is, később is, teljesen autonóm és tisztességes gondolkodó maradt, nem kokettált az ordas eszmékkel.

Hamarosan ő lett a a Közgazdasági Szemle leggyakoribb és legminőségibb szerzője, majd három évtizeden át a szerkesztője is.

A sors szomorú iróniája, hogy saját későbbi mellőzöttségét valójában két évtizeddel korábban megismerhette volna, amikor Magyarországon felháborodott cikkeket írt arról, hogy Sztálin a közgazdászperként elhíresült nagy leszámolása során a legnevesebb orosz közgazdászokat mondvacsinált okokból perbe fogta és kivégeztette. Ekkor lőtték agyon Nyikolaj Kondratyevet is, a legnevesebb orosz közgazdászt és cikluskutatót.

Magánélete

Heller Farkas legfőbb társa mindvégig a felesége volt , még1919-ben vette el Klasz Paula tanárnőt, az angolul kiválóan beszélő feleség fordította is Heller Farkast és három közös gyermekük nevelését végezte főállásban. Klára, Farkas és Erik, a három gyermek közül utóbbi tragikusan fiatalon, egyetemista korábban halt meg.

Az egyre elismertebb tudóst hívták pénzügyminiszternek, de ő maradt a tudományos pályán.

A Műegyetem 1934-ben felvette József Nádor nevét, Heller lett ,a Közgazdaságtudományi Kar dékánja.

A magának való tudós a tudományos világban szívesen vállalat tisztségeket, ő lett a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke, a Magyar Társadalomtudományi Társaság elnöke, már1921-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1934-től rendes tagja volt.

Horthy Miklós a 65-ik születésnapja a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki, ez később hátrányos volt neki a szocializmusban, felrótták neki, hogy a keresztény kurzus elismerte.

Pedig ő aztán tényleg nem simult bele semmilyen rendszerbe, inkább Marshall, vagy Keynes újszerű tanításaival foglalkozott, hatalmas közgazdasági tankönyveket, elemzéseket írt.

Emlékezete

Az évtizedes megaláztatás és mellőzöttség után a rendszerváltás óta újra becsüljük a nagy munkabírású tudóst, a Corvinus Egyetemen szakkollégium viseli a nevét, szobra van a Műegyetemen, iskolák, tantermek, alapítvány viseli a nevét, lakhelyén, a XI. kerületi Petzval utcában emléktáblát kapott.

Egy olyan kor gyermeke volt, amiről utólag azt gondolhatjuk, hogy a tudás, a felkészültség számított. Valójában semmi sem volt máskor, már akkor is több önmarketing kellett volna ahhoz, hogy Heller Farkast a legnevesebb európai közgazdászok között említhessük.