Izgalmas történetekben és romantikus szerelmi szálakban bővelkedő filmet lehetne forgatni a legkalandosabb életű magyar cukrászról. Kérszigeti Dékány Mihály 1870-ben született Cegléden, és onnan indult el kalandokban, de megpróbáltatásokban is gazdag életútja. Az alföldi kisvárostól Moszkván át New Yorkig és Chicago-ig olyan karriert futott be, amely párját ritkítja. Emléktábláját minden évben megkoszorúzzák a ceglédi Békebeli Cukrászat házának falán.
Lyontól Moszkváig
Kérszigeti Dékány Mihály Cegléden született, és itt lett reformátusként megkeresztelve 1870 november 16-án. Tizenkét évesen 1882-ben áll be tanulónak Müller Antal cégéhez (ez a mai Ruszwurm elődje) két évet dolgozik Müller Károly, további két évet Ruszwurm Vilmos keze alatt.
Családjában szinte mindenki cukrász volt, köztük a leghíresebb Reinhard Ferenc, főhősünk nagybátyja, korának az egyik legügyesebbje, aki Károly Lajos bajor herceg kamarai cukrásza volt Münchenben. Ezután 1896-ban Gerbeaud Emilnél nyert alkalmazást, ahol két és fél évig maradt, és elérte, hogy a francia bonbonfőnök helyettese legyen.
Segédéveit az ország legkülönbözőbb városaiban tölti. Majd a Gerbeaudtól Frankfurtba, onnan Svájcba, majd Franciaországba, Lyonba kerül, hogy aztán egy nagy fordulattal irányt vegyen Oroszország felé. Kijevben 15 esztendőt dolgozik. Ő készíti a legfinomabb bonbonokat az orosz cári udvarnak, egy alkalommal személyesen nyújt át, egy doboz bonbont, az orosz cárnak.
Szibéria után vissza a Gerbeaudhoz
Később Moszkvába kerül a világhírű Einem csokoládégyárhoz, ahol egy részleg főnöke lesz. Az Einem gyárnak akkoriban 4000 munkása volt, Dékány pedig 164 főnyi személyzet felett rendelkezett. Az oroszországi évek alatt 17 aranyérmet nyer különböző kiállításokon, mindig mindenkit megelőzve elvitte a pálmát más nemzetek fiai elől – ahogy a róla szóló krónika fogalmaz.
A világháború kitörésekor Szibériába internálják és onnan rengeteg viszontagság után, csak 1918-ban tér vissza Magyarországra. Itt ismét a Gerbeaudnál dolgozik pár évig, hogy aztán ismét útra keljen. 1921 májusában köt ki az amerikai partokon, hogy eddigi sikereit is messze túlhaladó eredményekben és megtiszteltetésben legyen része.
Meghódítja Amerikát is
Ő ismerteti az amerikaiakkal is a finom bonbonokat, melyeknek óriási a sikere. A nagy amerikai lapok rendre cikkeznek róla, közlik a fényképét. 1923-ban, amikor egy nemzetközi versenyen, a Grand Centrál Palais-ban, a zsűri neki ítéli meg az első díjat, a New York Herald Tribune kinevezi King of Candymakers-nek, azaz a bonbonkészítők királyának.
Ebből az alkalomból Finta Sándor, New York–i magyar szobrász érc plakettet mintáz meg Dékányról, amelynek eredetije a Halhatatlanok Múzeumában nyert elhelyezést.
Fedák Sári Ahogy az egyik hazai szakmai lapban íródott cikk szerzője 1931-bwn fogalmaz:
Dékány Mihály ma 60 éves, ez alatt a mozgalmas hat évtized alatt sok országban megfordult, és mindenütt kivívta az elismerést….Ma már a gazdag, nagy Amerikának a polgára, szívében azért mégis magyar, ennek a meggyötört hazának a hű fia. Erre mi sem jellemzőbb, mint az a megható kedves kérése Dékánynak, amelyet kivándorlása előtt intézett a Nemzeti Színház igazgatójához, hogy mielőtt végleg elhagyná hazáját, szeretné még egyszer látni Az ember tragédiáját. Ez a vágya teljesült, és Madách szavaival hajózott át Amerikába.
Eddig a Hauer Mihály írt bemutatás, amely az akkori szakmai lapban jelent meg.
A frigy nem teljesedett be
A színházszeretetnek más hozadéka is volt: a neves cukrászmester beleszeretett Kűry Klára operettprimadonnába és nagyszerű színésznőbe A legendák szerint megkérte a szép primadonna kezét, de a frigy végül nem teljesedett be, Dékány visszautazott Amerikába és ott is halt meg, 1936-ban.
Lajos Mary, a Békebeli Cukrászda szakmai vezetője évek óta híven őrzi és ápolja a magyar cukrászat nagyjainak emlékét. Ezért is döntött úgy, hogy 2015-ben, a város legendás szülöttjének emlékére – Mihály-nap alkalmából, születésének 145. évfordulóján – emléktáblát helyez el a cukrászda falán. Az avató ünnepségen részt vettek az ipartestület és a város vezetői is. Saly Noémi város és kávéház-történész beszédében hangsúlyozta: egy ország kultúrájának, történelmének része a vendéglátás és a cukrászat múltja és jelene is.
Fedák Sári közbe szólt?
Az emléktáblán túl Lajos Mary, az egyik legkreatívabb magyar cukrász, ebből az alkalomból kirukkolt több édes újdonsággal, a csokoládé- és süteménykedvelők nagy örömére. Az új bonbonok a cukrászat csokoládémanufaktúrájában születtek, sós-mogyorós, illetve narancsos-csokoládés-mandulás ízesítéssel.
A világot járt híres magyar cukrász tiszteletére kísérletezte ki a Dékány trüffelt, valamint a KűryK-31 nevű bonbont, amely a cukrász nagy szerelméről, Kűry Klára hajdani operettprimadonnáról és nagyszerű színésznőről nyerte el a nevét. És hogy miért 31?
Nos, a legendák szerint ebben az évben járt itthon utoljára és ekkor kérte meg az Amerikából hazajött tehetős magyar cukrász a szép hölgy kezét, de a frigy végül nem teljesedett be. Az ünnepség keretében Szigethy Gábor színháztörténész beszélt Kűry Kláráról, aki olyan népszerű színésznő volt a maga korában, mint Fedák Sári, de Fedák állítólag megtorpedózta a karrierjét.
Dékány trüffel és Raszputyin golyó
A krokkantos, narancsos étcsokoládés Dékány trüffel és a mogyorós-sóskaramellás KűryK-31 után 2019-ben megszületett az ugyancsak ő tiszteletére komponált Raszputyin golyó, amelyet a vodka-kókusz –étcsokoládé hozzávalók jellemeznek. 2020-ban pedig a Hazám-hazám Tokaji Aszús étcsokoládé trüffel, ezek a különlegességek ma már díszdobozban is kaphatók.