fbpx

A magyar miniszterelnök, akit állandóan meg akartak gyilkolni

Kevés gyűlöltebb politikus volt Magyarországon, mint gróf Tisza István, aki viharos időkben volt az ország kormányfője. Azt azonban legádázabb ellenségeinek is el kellett ismerni, hogy a politikus bámulatos hidegvérű ember volt, rezignált nyugalommal követte, hogy állandóan meg akarják gyilkolni. A sok sikertelen merénylet után 1918 októberében az utolsó már halálos volt. Egy ország első emberét meggyilkolni, főben járó bűnnek tűnik, de a Tisza-merénylők sorra mind megúszták.

Alá lőtt, mellé lőtt, fölé lőtt, csütörtököt mondott a fegyvere, az utolsó pillanatban meggondolta magát – a Tisza István elleni merényletek kudarcai akár egy komikus vígjáték elemei is lehetnének, de természetesen nem azok, hiszen végül a miniszterelnök halálához vezettek.

A célpont

Tisza István képmása, Benczúr Gyula festménye
Tisza István képmása, Benczúr Gyula festménye

Gróf Tisza Istvánnak már az édesapja (Tisza Kálmán) is miniszterelnök volt, ő maga pedig két nagyon viharos időszakban (1903 és 1905 között, majd 1913 és 1917 között) vezette az országot. Adátumokból kiderül, hogy például az első világháborúba is ő léptette be hazánkat.

Az arisztokrata, monarchiapárti politikus rendkívül képzett volt, az ELTE mellett Oxfordban és Heidelbergben is tanult, és amikor éppen nem volt miniszterelnök, akkor is fontos politikus volt, házelnök, vagy miniszter. Ám most valójában nem a politikusi pályájának megrajzolására teszünk kísérletet, hanem az ellene elkövetett merényleteket mutatjuk be. Annyit elöljáróban el lehet mondani, hogy aligha volt, de talán nem is lesz a magyar történelemben nyugodtabb, hidegvérűbb politikus, mint Tisza István.

Teljes nyugalommal

Amikor először meg akarták gyilkolni, hiába adott le rá három lövést Kovács Gyula képviselő, rezzenéstelen arccal folytatta volna a parlamenti ülést, Lékai János csütörtököt mondó revolverét maga csavarta ki a merénylő kezéből, amikor pedig 1918. október 31-én, pontosan soha be nem azonosított katonák meggyilkolták, teljes nyugalommal értékelte számukra az elveszített első világháború eseményeit:

én éppúgy sajnálom, mint önök ezt a borzasztó katasztrófát, ami az országra szakadt, de ha jobban volnának informálva, nem vádolnának engem

mondta állítólag az őszirózsás forradalom idején a villájába behatoló gyilkosaiknak.

De miért gyűlölték ennyire?

Tisza Istvánban valóban sokan láttak ellenséget, bár azt kevesen vitatták, hogy ő maga mindig Magyarország általa vélt érdekeit követte.

Legnagyobb konfliktusai, a zsebkendős szavazás, a választójog szűken tartása, az obstrukció letörése, a haderőreform, a világháborúba való belépés, majd a vereség beismerése mind-mind valamiképpen azt szolgálta, hogy Magyarország erős legyen, megmaradjon.

Akár úgy, hogy felkészüljön az első világháborúra, akár úgy, hogy a parlament döntésképes maradjon, hogy a nemzetiségek ne vegyék át választásokkal a hatalmat Magyarországon.

Ám természetesen tagadhatatlan, hogy

az ellenzék örökre az antidemokratikus, vaskalapos, a véleményszabadságot korlátozó akarnokot látta benne.

Legismertebb bűne a zsebkendős szavazás volt, amikor előre egyeztetett párttársaival, akik egy zsebkendő felemelésére felpattantak, az ellenzékiek nem tudták miről van szó, ők is felálltak és (akkor a szavazásoknál az „igen” a felállás volt, valójában megszavazták az obstrukció letörését). A módszer még párttársai körében is akkora visszatetszést váltott ki, hogy sok ismert politikus kivált és új pártot alapított.

A parlamenti lövések

És akkor a merényletekről. 1912 júniusában még messze volt a világháború, de Tisza István (akkor éppen nem kormányfőként, hanem házelnökként) fontosnak tartotta avéderőtörvény elfogadtatását, amit az ellenzék végeláthatatlan beszédekkel obstruált.

A korabeli lapok mindig részletesen beszámoltak arról, hogy az ellenzékiek éppen mit találtak ki. Volt, aki síppal, dobbal, nádihegedűvel érkezett, de egy különösen nekihevült honatya fűrésszel esett a padoknak. Ilyenkor a házelnök rendre kivezettette a karhatalommal a képviselőket.

Kovács Gyula, egy volt katona, egyben gyomai gazdaképviselő (aki a merénylet idején már Justh Gyula pártjába lépett át) is ki volt már tiltva, de június 7-én egy revolverrel a kezében valahogyan beszivárgott az épületbe, és az újságírói karzatról leugrott a terembe.

Előrerohant a padsorok között,és magából kikelve azt ordította, hogy „van még itten egy ellenzéki képviselő!” Négyszer lőtt, háromszor Tisza pulpitusát találta el, majd maga ellen fordította a fegyverét

(hacsak nem valamelyik kormánypárti képviselő fordította azt oda a kialakult dulakodásban).

Tisza értékelt

Tisza a korabeli beszámolók szerint felnézett a karzaton ülő feleségére (akit egyébként Tisza Ilonának hívtak, nem véletlenül a gróf az unokatestvérét vette el), megnyugtatóan felintett, nincsen semmi baj – üzente.

Majd Tisza lassú, nyugodt stílusban értékelt,

az előbbi cselekedet egy megborult elme sajnálatos akciója volt

mondta, és máris folytatta volna az ülést.

Bár végül a nagy felfordulás miatt egy kis szünetet mégis tartottak, de hamarosan valóban folytatódott az ülés.

Kovácsból kioperálták a golyót, de a sors különös játékaként, az ügyét tárgyaló esküdtszék (akkor még ilyen is volt Magyarországon) felmentette a gyilkosság vádja alól. Tisza röviden, érzelmek nélkül vallott, pár szóval elmondta mit tapasztalt, a bíróságra bízta a döntést, semmilyen érzelmet nem mutatott. Az esküdtek mélyebb elmezavarral indokolva a tettet, nem tartották szükségesnek elítélni a merénylőt. Az ítélet nagyon megosztotta a társadalmat, Tisza hívei mélyen felháborodtak, volt olyan párttársa, aki az ítélet hallatán bejelentette: egy percig sem marad tovább ebben az országban. Valójában Kovács, a merénylő is emigrált, de még sokáig élt, tette után 43 évvel Kaliforniában halt meg.

A háború alatt

A következő években több kísérlet is hamvába holt Tisza István meggyilkolására, pedig tervezték ezt sokan.

Ferenc József és Tisza István 1905-ben készült képeslapon
Ferenc József és Tisza István 1905-ben készült képeslapon

Először 1916 júniusában, az újlipótvárosi Vág utcában két fiatal suhanc, mai kifejezéssel hajléktalan, Biró Zoltán lakatossegéd és Záborszky János kovácssegéd. A vádirat szerint az elkeseredett fiatalok elhatározták, hogy lopott revolverrel és késsel indulnak a háború fő felelősének tartott Tisza István ellen, majd Svájcba, illetve Romániába szöknek. A terv azonban csak terv maradt, mert egy haragosuk beárulta őket. A tárgyalásuk után csak rövid börtönbüntetést kaptak, mindketten a másikat nevezték meg értelmi szerzőnek, a koronatanú pedig nem volt elfogulatlan.

Egy bécsi merénylet

Közben 1916 októberében Friedrich Adler, az osztrák szociáldemokraták volt vezetője három lövéssel kivégezte Karl Stürgkh osztrák miniszterelnököt.

Tisza ekkor így fogalmazott:

Mind a ketten tudtuk, hogy meg fognak gyilkolni, de én azt hittem, előbb rajtam lesz a sor.

Nem sokat tévedett, mert a következő években főleg baloldaliak (elsősorban újságírók) próbálták meggyilkolni.

1917 májusában a 20 éves Duczyńska Ilona, a Galilei Kör tagja, Szabó Ervin költő közeli ismerőseellopott egy revolvert, és Tisza ellen indult, éppen azon a napon akart lőni, amikor megtudta, hogy Tisza lemondott a miniszterelnökségről.

Így inkább visszalopta a revolvert és elállt a tervétől. A merénylő magas kort élt meg, és mint annyian ebben a történetben, végül ő is Észak-Amerikában, Kanadában telepedett le, hunyt el, de haláláig magyar történelemmel, fordítással foglalkozott.

A Lékai-terv

A háború vége felé a már lemondott bátor miniszterelnök kiutazott a frontra, és ahogy Olaszországból hazatért, egy huszártiszt rálőtt, de nem találta el.

A legkomikusabb alighanem az utolsó előtti merénylet volt. A szocializmus során a merénylő, vagyis Lékai János újságíró, a Galilei Kör tagja hősnek számított, nevét viselte a mai Apor Vilmos tér. Ám a hős finoman szólva is csapnivaló merénylő volt.

Az újságíró aktív volt a munkásmozgalomban, egy antimilitarista csoporthoz kapcsolódott, akik már egy ideje merényletet terveztek Tisza István ellen.

Lékai János újságíró, aki sikertelen merényletet hajtott végre Tisza István ellen
Lékai János újságíró, aki sikertelen merényletet hajtott végre Tisza István ellen.

Az addig nem különösebben feltűnő tag, Lékai János maga jelentkezett a feladatra, bevallotta, hogy életében nem volt fegyver a kezében, de mint érvelt, ő tüdőbeteg, neki kell a merényletet végrehajtania, mert ő amúgy sem élne sokáig.

1918. október 16-án Lékai a Parlament mellett Tisza István feleségét követte volna, aki elvezette volna a miniszterelnökhöz. A merénylő előbb összetévesztette Tisza Ilonát egy 30 évvel idősebb nővel, majd amikor mégis nyomra talált, és Tisza közelébe férkőzött, a fegyvere csütörtököt mondott.

Kiderült, hogy Lékai egy felhúzott ravaszú pisztolyt kapott, amit ő éppen akkor hatástalanított, amikor újra fel akarta húzni.

Tisza és a sofőrje lefegyverezték a merénylőt, aki ameddig a két célpont a fegyverrel volt elfoglalva, megszökött, de másnap elkapták.

Két hetet sem ült börtönben, mert a viharos történelmi idők során kiszabadult, és ő is az Egyesült Államokba emigrált. Ott is illegális kommunista szervezkedésbe kezdett, le is tartóztatták, de végül szabadlábon halt meg 1925-ben New Yorkban. Ahogy mindig is sejtette, a tüdőbaj vitte el.

És a végzetes merénylet

Az utolsó, végzetes merénylet 1918. október 31-én történt.

A megelőző napokban káoszba fulladt Magyarország. Az elvesztett háború miatt elégedetlen tömegek megdöntötték a monarchiát, kikiáltották a köztársaságot.

Október 28. és 31. között zajlott le az őszirózsás forradalom, amely túl sok áldozatot ugyan nem követelt, pár tüntető (Lánchídi csata), néhány kifosztott és néhány fosztogató vesztette életét, de Tisza István miniszterelnök is áldozata lett a zűrzavarnak.

Tisza a Hermina úti otthonában, a Róheim-villában tartózkodott a feleségével és egy másik grófnővel, egy inassal és egyetlen csendőrrel, amikor az addig a védelmére kirendelt nyolc további csendőr telefonon parancsot kapott a villa azonnali elhagyására, pedig a váltásukra érkező csapat még nem érkezett meg.

Tisza István és felesége
Tisza István és felesége

Tisza és a grófnők bátran viselkedtek, a katonák elé álltak (eleinte Tiszánál is volt revolver, de azt a gyilkosság idején már letette), majd amikor a hölgyek a katonák többszöri felszólítására sem távoztak, dulakodás kezdődött, ekkor végezték ki a miniszterelnököt.

A számonkérés

Tisza legfőbb politikai ellenfele, Károlyi Mihály ugyan megpróbált azonnali nyomozást indítani, de a vélhetően szervezett gyilkosság elkövetőinek azonosítását (egyes források szerint kiábrándult magyar, más források szerint a magyar hadseregben szolgáló délszláv nemzetiségű katonák) hátráltatta a kaotikus helyzet, eleve csak a Tanácsköztársaság után kezdődtek a katonai, illetve polgári büntetőperek.

A felbujtóként megnevezett Fényes László és Kéri Pál baloldali újságírók nem ültek sokat, előbbit felmentették, utóbbit Moszkva fogolycserével kiváltotta.

A különböző, részben vallatás, részben az enyhébb büntetés reményében tett vallomások nem voltak megbízhatóak, sokan külföldre szöktek, valójában a Tisza-perek érdemi tisztázás nélkül elhaltak.

Soha nem tisztázódott, hogy annyi sikertelen merénylet után végül is ki gyilkolta meg gróf Tisza Istvánt, és ahogy a sikertelen merénylők, úgy a végzetes tettet elkövetők sem bűnhődtek meg.

További hírek