A most zajló rendszerváltás óta legnagyobb hadgyakorlaton azt gyakorlolják, mi lenne, megtámadnának minket

Az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat célja, hogy a leromlott biztonsági környezetben az állam gyakorolja, hogyan tudja megvédeni a magyar állampolgárokat – mondta a honvédelmi miniszter pénteken a közmédiának.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, a gyakorlatot a magyar emberek védelmében szervezték meg.

Azt gyakorolják, hogyan tudja az állam megvédeni az állampolgárait. Ezt a képességet folyamatosan fenn kell tudni tartani, most ezen dolgoznak – tette hozzá.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az Adaptive Hussars 2025 a rendszerváltozás óta a legnagyobb katonai gyakorlat Magyarországon, amelyet évek óta terveztek. 2023-ban már volt egy katonai gyakorlat, annak tanulságait feldolgozták, és ez alapján készítették elő a mostani, fiktív szituációra reagáló gyakorlatot.

Kiemelte:

azt gyakorolják, hogyan reagálna az ország egy elképzelt katonai támadásra.

Jelezte, a gyakorlatban NATO-partnerországok is részt vesznek.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: emellett az Adaptive Hussars 2025 összkormányzati gyakorlat, részt vesz benne a hadsereg mellett az adminisztráció és a közigazgatás is, hiszen egy fegyveres támadás esetén a közigazgatásnak is döntéseket kell hoznia. Összhaderőnemi gyakorlatról van szó, a Magyar Honvédség összes alakulata, fegyverneme rész vesz benne, körülbelül 22 ezer hivatásos, szerződéses és tartalékos katona hat héten keresztül, az ország több területén gyakorlatozik.

További hírek