Az olimpiák története, mint köztudott, az ókorig nyúlik vissza. Részben az akkori játékokon, részben az 1896-tól folyó modernkori olimpiai küzdelmek során számos kuriózum színezte a nemes vetélkedést. A legújabb példa: a most zajló tokiói olimpia már azzal egyéni színezetet kapott, hogy a járvány miatt sajátos biztonsági intézkedések mellett rendezik meg, továbbá csúszott egy évet. De, ahogy már esett róla szó, az olimpiák története más érdekességek kimeríthetetlen tárháza.
Számos olyan eleme van az ókori játékoknak, amiket ma furcsának gondolnánk. A lovaskocsik versenyén például, bár eleinte a tulajdonosok maguk hajtották a lovakat, kialakult az a szokás, hogy nem a hajtó kapta a győztesnek járó koszorút, hanem a kocsi és/vagy a lovak tulajdonosa. Így a négyes-, majd kettesfogatok versenye a tehetősek egyfajta presztízsvetélkedésévé vált, miközben az öszvérfogatok versenye, mivel az nem volt elég előkelő, kikerült a versenynaptárból.
Amikor a megfulladt versenyzőt koszorúzták győztesnek
Sajátos eleme volt az ókori játékoknak a pankration versenyszámban (az ókori birkózás és az ókori ökölvívás összetett versenyszáma, amiről azt tartották, hogy a harcosok legjobb sportja, talán a szabadfogású birkózás előzményének tekinthetjük) induló Arrakhión tragikomikus históriája. Az árkádiai versenyző már két olimpián nyert, a harmadik döntőjében ellenfele fojtogatni kezdte, mire Arrakhión megharapta a lábát, majd rögtön ezt követően megfulladt, ám ellenfele az éles fájdalom következtében jelezte, hogy feladja a versenyt. Így Arrakhión holttestét koszorúzták meg, szülővárosa pedig szobrot állított poszthumusz bajnokának.
Az újkori olimpiák már a modern idők jellemzőit hordozták, így például nem a görög poliszok belügyeként tekintettek rá, hanem nemzetközi vetélkedésként éledt újjá Pierre de Coubertin és támogatói elképzelései nyomán. Nem ez volt az első kísérlet az ókori hagyományok újraélesztésére: azzal már 1810-ben Lajos bajor trónörökös is megpróbálkozott, abból az alkalomból, hogy feleségül vette Terézia Sarolta szász hercegnőt. Erre München egész lakosságát meghívták. A város melletti mező, amely a menyasszony neve után a Theresienwiese nevet kapta, egy lovasversenynek adott otthon. Ennek mintája pedig az ókori görög olimpia volt – más kérdés, hogy az évről-évre megismételt rendezvény idővel elvesztette sportos jellegét: máig megrendezik Oktoberfest néven, de már rég a sör a főszereplő.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság első elnöke a görög Demetriosz Vikelasz volt, míg Coubertint titkárrá választották, de a testületnek tagja lett a magyar Kemény Ferenc is. Amikor sor került az athéni olimpiára, a magyar kormány is támogatta a versenyzőket, nevezetesen a Kultuszminisztérium 1000 forintot biztosított a versenyzők számára. A későbbi első magyar olimpiai bajnoknak, Hajós Alfrédnak viszont nem volt könnyű az indulás: kénytelen volt egy hónapra eltávozási engedélyt kérni a Műegyetemről. Tanára így engedte útjára emlékezete szerint:
Az ivás, a kártya, a tánc és a sport nem vezethet jóra! Most pedig elmehet.
Hajós bizonyította, hogy korántsem lépett a züllés útjára és az élet minden területén megállta a helyét: sikeres építész lett, sőt 1924-ben a párizsi olimpia szellemi versenyén, mert ilyen is volt akkor, az építészet kategóriában budapesti stadion tervével Lauber Dezsővel közösen ezüstérmet nyert – tulajdonképpen nyertek, mert az aranyat nem osztották ki.
A transznemű sportoló a nácik olimpiáján lett negyedik
A politika hamar rányomta bélyegét a versenysorozatra. 1936-ban Berlin adott otthont az olimpiának, az eseményt áthatotta a náci politika, elsősorban a Harmadik Birodalom önreprezentációja. Ezen viszont aranyat nyert Magyarországnak női magasugrásban a zsidó származású Csák Ibolya. Szomorú korjelző egyik vetélytársa, Margaret „Gretel“ Bergmann története, aki szintén zsidó volt. Hitler hatalomra jutásakor a sportolót származása miatt kizárták klubjából, megtiltották, hogy versenyezzen. Ezt követően Angliában ért el komoly eredményeket, de a hazai pályán rendezendő olimpia okán hazahívták, félretéve a származása miatti averziókat, ám amikor megtudták, hogy az Amerikai Egyesült Államok is indítja versenyzőit, Gretelt „formahanyatlás miatt” mégis kihagyták a csapatból. Nem úgy azt a Dora Rajtent, aki férfinak született, de lánynak nevelték és női atlétaként indult az olimpián. Más kérdés, hogy később Heinrich Ratjen néven élte le hosszú életét. Az olimpián negyedik lett, 1938-ban pedig Európa-bajnok, de mivel később megfosztották eredményeitől, ezt a címet Csák Ibolya „örökölte meg”.
Szintén sajátos eleme az olimpiák történetének a két háború közötti időszakban többször győztes magyar vízilabdacsapat tagjainak sorsa. Csak néhány példát említve: Homonnai Márton, aki 1932-ben és 1936-ban is olimpiát nyert, később sajnos a Nyilaskeresztes Pártot szolgálta, a háború után Argentínába menekült. Itthon hagyott lánya, Szőke Kató, aki nem viselte apja családnevét, szintén kétszer lett olimpiai bajnok. Halassy Olivér, pedig, akivel Homonnai mindkét olimpiai győzelmében osztozott, arról volt nevezetes, hogy egyik lába egy baleset következtében csonka volt, és így lett tagja a világverő válogatottnak. A háború után, 1946-ban rablógyilkosság áldozata lett, s máig bizonytalan, hogy szovjet katonák, vagy pedig azok egyenruháját viselő bűnözők voltak-e az elkövetők.
Az utolsóból közönségkedvenc Sas és az evickélő Angolna
Az olimpiák történetének egyik legérdekesebb esete Takács Károlyé: a kiválóan lövő katona jobb kezében 1938-ban felrobbant egy gránát, így bal kézzel is megtanult lőni. 1948-ban Londonban, majd 1952-ben így, balkézzel nyert. Magabiztosságát jelzi, hogy londoni győzelmi nyilatkozatát előre megírta.
Az érmekkel kapcsolatos kuriózum, hogy 1956-ban a hat főből álló magyar női kéziszercsapat összesen egyetlen aranyérmet vehetett át. Az egyik csapattag, Köteles Erzsébet pedig hiába szeretett volna másolatot készíteni, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ehhez nem járult hozzá.
Az érdekességek történetét a végtelenségig lehetne sorolni, gondoljunk csak 1988 téli olimpiájának „hősére”, az angol Eddyre, a „sasra”, becsületes nevén Michael Edwardsra, aki arról lett nevezetes, hogy a Calgary téli olimpián síugrásban totálisan alulteljesített, bár brit rekordot állított fel síugrásban. Utolsó helye ellenére az olimpián közönségkedvenc lett, ami lelkesedése mellett annak is köszönhető, hogy támogatás nélkül, önerőből kvalifikálta magát a játékokra. 2016-ban életrajzi film is készült róla. Kései követője, az egyenlítői-guineai Eric Moussambani, az „angolna”, aki 2000-ben vált világhírűvé kritikán aluli úszótudásával.
Lehetne említeni az olimpiák bojkottját (1980-ban Moszkvában volt csonka olimpia, itt az Egyesült Államok maradt távol, válaszul 1984-ben Los Angelesbe a béketábor országai nem utaztak el) és még számos más érdekességet. Az olimpia ilyen érdekességek tekintetében is egyedülálló esemény.
