A nácik és a német nagytőke – Krupptól a BMW-n át Hugo Bossig

Ötből négy család képes válságálló pénzügyi stratégiát kidolgozni
2022-08-15
Elektromos motorral hozza a postás a csomagokat
2022-08-16
Show all

A nácik és a német nagytőke – Krupptól a BMW-n át Hugo Bossig

A II. világháború 77 éve ért véget. A világégés során emberek tíz milliói haltak meg a fronton, a hátországban, vagy munka- illetve megsemmisítő táborokban, valamint kényszermunkásként a hátország üzemeiben. A német háborús gépezet, de Hitler hatalma sem jöhetett volna létre a háttérben lévő iparmágnások nélkül, akik pénzzel támogatták Adolf Hitlert és a rezsimjét. 

A háborút kirobbantó náci Németország létrejötte, Hitler hatalomra kerülése intő példa minden demokráciának, mert bár a Nemzetiszocialista Párt és Hitler valójában egyetlen választást sem nyert meg, mégis egy demokratikus államban került hatalomra, majd a Reichstag felgyújtását kihasználva kapta meg a korlátlan hatalmat a felhatalmazási törvénnyel.

Hitler és az általa vezetett erők mögött azonban nagy hatalmú gazdasági szereplők is álltak. Az 1920-as években mind Németországból, mind külföldről, így az Egyesült Államokból is komoly pénzügyi támogatásokat kaptak céljaik megvalósítására, valamint személyesen Adolf Hitler luxus életvitelének fenntartására.

Az egyik első külföldi pénzügyi támogatója Hitlernek Henry Ford volt, aki az antiszemitizmusa miatt szimpatizált Hitlerrel.

Fritz Thyssen: 1923-tól pénzelte Hitlert és a pártot

Ugyancsak komoly korai támogatója volt Fritz Thyssen, a Thyssen konszern vezetője, aki már 1923-tól pénzelte Hitlert és a pártot. Az ő pénzéből épült meg Münchenben a Barna ház, a Nemzetiszocialista Párt központja. (Fritz Thyssen 1939-ben szakított a nácikkal, Franciaországba költözött, ott 1940-ben elfogták, és kiadták Németországnak, ahol a háború végéig őrizetben volt.)

Fritz Thyssen

Fritz Thyssen

Hitler és a náci párt népszerűsége az 1920-as években egyre növekedett, és 1930-as választások után már komolyabb összegeket kaptak a nagytőkésektől is. A gazdag nagytőkések támogatásának egyik oka az volt, hogy Hitlerben látták azt az erőt, amely vissza tudja szorítani a kommunizmust. Sokan a demokratikus Weimari Köztársaságot ellenezték, mások egyenesen a hitleri elvek és ideológia támogatói voltak. De nem csak Németországban, hanem külföldön is. Ekkor fordult Hitler tudatosan a nagytőkések felé, akik abban reménykedtek, hogy pénzügyi támogatásukért cserébe majd irányítani tudják. Elsősorban a szén és acélipar mágnásai támogatták, de a pártolók között voltak a Deutsche Bank, az Allianz, az IG Farben és számos más iparvállalat vezetői. Nem volt azonban ebben egység a nagy vállalatok között, például a Siemens, az A.E.G és egyes nagy fegyvergyárak (ekkor még) elzárkóztak a párttól.

A nagytőke gazdasági támogatását az NSDAP és maga Hitler is titkolta, hiszen ő és a pártja az egyszerű munkásemberek szócsöveként tetszelgett.

Német ipari óriások, akik támogatták a náci pártot

Az 1932-es választásokra készülve komoly anyagi támogatást kapott a náci párt olyan ipari óriásoktól, mint a Krupp művek, és az IG Farben. Sőt a Krupp művek akkori vezetője Gustav Krupp – aki egészen addig Hitler ellenzői közé tartozott –  30 más ipari vezetővel egyetemben mind kiálltak Hitler mellett, és aktívan hozzájárultak 1933-as kancellári kinevezéséhez.

Sok cégnek bejött a nemzetiszocialisták korai támogatása, mert később, a német újrafegyverkezés keretében – amely mértékére jellemző, hogy 1933 és 1939 között az állami kiadások 52 százalékát tette ki, zsíros megrendeléseket kaptak, így hatalmas haszonra tehettek szert. A fegyvergyártásban érdekelt Krupp művek kézenfekvő haszonélvező volt, de az Opel autógyárat birtokló amerikai General Motors sem járt rosszul, hiszen az Opel a német hadseregnek nagy számban gyártotta az Opel Blitz teherautókat.

az Opel autógyárat birtokló amerikai General Motors sem járt rosszul, hiszen az Opel a német hadseregnek nagy számban gyártotta az Opel Blitz teherautókat

A legismertebb, és részben hamis toposz a náci gazdaságpolitikáról a német népautó és története. Hitler hatalomra jutása után egy olyan autó létrehozására szólította fel az ipart, amely 100 km/órás sebességgel öt személyt tud szállítani, és az ára 1000 márka alatt marad. Több javaslat is érkezett, az amerikai GM tulajdonában lévő Opel is előállt a maga változatával, de annak az ára magasabb volt 1000 márkánál.

A győztes a Porsche által előterjesztett KdF Wagen lett, amely megoldásaiban Barényi Béla és a Gestapo által nem sokkal korábban letartóztatott Ganz József elképzeléseit másolta le.

Hitler hatalomra jutása után egy olyan autó létrehozására szólította fel az ipart, amely 100 km/órás sebességgel öt személyt tud szállítani, és az ára 1000 márka alatt marad.

A wolfsburgi gyárban a háború alatt egyetlen egy népautó sem készült, hanem – 12 ezer kényszermunkás foglalkoztatásával – csakis katonai járművek. Ferdinand Porsche Hitler felkérésére készítette a Maus tank terveit, amely egy 170 tonnás szörnyeteg lett volna.

Kényszermunkások a német ipari vállalatoknál

A háború alatt a német ipari vállalatok természetesen a hadiiparnak termeltek, ez nem is lehetett volna másképp. Ez az ipar azonban egyre inkább rászorult a kényszermunkásokra, hiszen a munkaképes német lakosság katonai szolgálatot teljesített. A kényszermunkásokat az SS biztosította, tőlük lehetett a szükséges munkaerőt “kibérelni”. Az SS maga is működtetett kényszermunkásokkal üzemeket.

A kényszermunkásokra – akik német, illetve kelet-európai zsidókból, illetve politikai foglyokból kerültek ki – nem csak mint olcsó munkaerőre tekintettek. Az SS célja egyben az is volt, hogy e foglyokat szó szerint halálra dolgoztassa, azaz a munkások irtózatos körülmények között robotoltak szerte Németországban, és a megszállt területeken, ahol a német ipari vállalatok – a nagyobb táborok környékén – gyárakat létesítettek.

A kiemelt üzemek tízezerszámra dolgoztattak foglyokat, a Daimler-Benz egyedül 40 ezer kényszermunkást foglalkoztatott, de ugyancsak sok fogoly gürcölt az IG Farben, a Krupp, az Audi vagy a Siemens gyáraiban is. Csak az Audinál legalább 3500 kényszermunkás hunyt el.

Sok gyártulajdonos vagy gazdasági mogul nemcsak gazdaságilag használta ki a rendszert, de egyenesen tagja volt a Nemzetiszocialista Pártnak, és ezt a kapcsolatot gyümölcsöztette a gazdasági életben is.

A BMW esete annyiban különleges, hogy az egyik főrészvényes, Günther Quandt feleségének, miután elvált, Joseph Goebbels lett a második férje. Az egykori házaspár kapcsolata nem romlott meg, és ez a BMW-t zsíros megrendelésekhez juttatta a háború alatt, úgy, hogy ez a cég foglalkoztatta a legtöbb kényszermunkást, több mint 50 ezer főt.

Sokuk náci múltját már közvetlenül a háború után feltárták, voltak, akik börtönbüntetést is kaptak (pl.  Wilhelm Messerschmitt, aki két év börtönt kapott), vagy kártérítést kellett fizetniük.

A háború után 100 ezer márkás büntetés fizetésére kötelezték Hugo Boss ruhatervezőt is. Boss az 1930-as években lépett be a pártba, és innentől kezdve az addig csődközelben lévő ruhaipari vállalkozása prosperált, hiszen a párt tőle rendelte a katonai szervezeteinek, az SA-nak és az SS-nek az egyenruháit.

Boss az 1930-as években lépett be a pártba, és innentől kezdve az addig csődközelben lévő ruhaipari vállalkozása prosperált

A Krupp művek vezetőjét Alfried Kruppot 1947-ben 12 év börtönre ítélték háborús bűnök miatt, de már 1951-ben kiszabadult. A Krupp művek volt az egyik első német óriáscég, amelyik kártérítést fizetett (1959-ben) a zsidó kényszermunkásainak.

Sok esetben a náci kapcsolat évtizedekig nem került napvilágra. A Dr.Oetker cég esetében 2007-ben maga August Oetker kezdeményezte, hogy tárják fel a múltat. E kutatás felszínre hozta, hogy nemcsak gazdasági hasznot jelentett a cégnek a II. világháború, de a háború elején a vállalatot vezető Richard Kaselowsky Himmler baráti köréhez tartozott, profitált a zsidó vagyonok elkobzásából, és természetesen NSDAP tag volt, akárcsak az utódja, Rudolf-August Oetker, aki még az SS-be is belépett. 1947-ben ugyan perbe fogták, de felmentették.

Hasonlóan maga a cégvezetés kezdeményezte a náci kapcsolat feltárását a JAB Holding esetében, amely számos világmárkát tulajdonol. A cég a második leggazdagabb német család birtokában van, a Reimann-családéban. A Reimann testvérek 2014-ben adtak megbízást a kutatásra, és ekkor szembesültek azzal, hogy apjuk és nagyapjuk – mindkettőjüket Albert Reimannank hívták – elkötelezett nácik voltak, és a gyárakban borzalmas körülmények között dolgoztattak kelet-európai kényszermunkásokat.

A II. világháború után nagyon sok cégvezetőt fogtak perbe és ítéltek el, mégis sokan megúszták. Ma, 75 év után amit tehetünk, hogy emlékezünk és tanulunk a múltból, hogy többet ilyesmi ne forduljon elő.

Cikk küldése e-mailben

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close