A nácikat segítő német iparbárók megmenekültek a felelősségre vonástól

A barcelonai önkormányzat elutasította, hogy a város kikötőjének területén épüljön fel az Ermitázs helyi fiókintézménye
2021-05-31
Már kisgyermekkortól befolyásolhatja a súlygyarapodást egyetlen gén megváltozása
2021-06-01

A nácikat segítő német iparbárók megmenekültek a felelősségre vonástól

A második világháborút követően perek láncolata követte egymást, amelyek során számos háborús bűnös lakolt tetteiért. Az egykori birodalmi gyűlések helyszínén, Frankföld egykori ékkövében, a lebombázott Nürnbergben számos halálos ítélet is született. Nem úgy a nácikat támogató német iparbárók esetében, akik viszonylag enyhe büntetésekkel úszták meg a felelősségre vonást.

A későbbi győztes szövetségesek még a háború vége előtt döntöttek arról, hogy a háború kirobbanásáért felelősnek tartott személyek ellen bírósági eljárást indítanak, de a részleteket alaposan ki kellett dolgozni, mert hasonló esetre, háborús bűnök és emberiség elleni bűnök miatt semmilyen precedens, követendő minta nem állt rendelkezésre.

A nürnbergi perekben egyfelől politikusokat, másfelől katonákat vádoltak meg, az egyes, nácik által megszállt területek irányítóit, a náci propaganda vezéreit, de ezen felül az Adolf Hitlert és rendszerét támogató gazdasági és pénzügyi elit több képviselőjét is.

Bár nyilvánvalóan nem ők voltak a Harmadik Birodalom döntéshozói, de gazdasági értelemben a rendszer működtetői és/vagy gátlástalan haszonélvezői igen. Ha arra vagyunk kíváncsiak, milyen ítéletekkel kellett szembenézniük, szinte azonnal felmerül egy másik kérdés is: mi volt az oka annak, hogy legtöbb esetben az elkövetett vétkek súlyához mérten is enyhének tűnő ítéletek megszabta börtönbüntetéseket sem kellett letölteni?

Az acélgyáros Krupp még az enyhe büntetés jogosságát sem ismerte el

Akadt persze kivétel, hiszen gazdasági vonalon is elég különböző ítéletek születtek. Nürnbergben vádlott volt Albert Speer, a Harmadik Birodalom főépítésze, aki miniszteri pozíciót is viselt, Walther Funk, aki 1938-tól, illetve 1939-től a háború végéig gazdasági miniszter és a Reichsbank elnöke volt, Hjalma Schacht, aki mindkét pozícióban Schacht hivatali elődje volt, valamint, legalábbis elvileg, Gustav Krupp von Bohlen und Halbach gyártulajdonos.

Hitler a náci párt aranyérmét adja át Kruppnak. Forrás: Wikimedia

Az első három vádlott közül Funk életfogytiglant kapott (de 1957-től szabadult), Schachtot viszont felmentették (ezzel együtt csak 1948-ban szabadult), Speert viszont húsz évre ítélték, amit ő le is töltött.

Krupp sorsa sajátosan alakult. Mivel a háború idején többször is agyvérzést kapott, az az orvosi szakvélemény született róla, hogy sem összefüggően beszélni, sem pedig szöveget érteni nem képes, így Nürnbergbe szállítása a halálát okozhatja. Emiatt nem vonták felelősségre, bár rossz egészségi állapota ellenére csak 1950-ben halt meg. Ám a cége nem úszhatta meg a pert, az úgynevezett „Krupp-per” során a fia, Alfried Krupp von Bohlen und Halbach is a vádlottak sorát gyarapította, akit 1948-ban vagyonelkobzás mellett tizenkét évi börtönre ítéltek.  

A Krupp-perben az ügyészség azt állította, hogy a vádlottak (Alfried Krupp és további tizenegy munkatársa) háborús és emberiség elleni bűncselekményeket követtek el, így például embertelen körülmények között dolgoztattak hadifoglyokat, külföldi civileket és a koncentrációs tábori rabokat. A cég a Harmadik Birodalom éveiben kétségtelenül kiszolgálta a hatalmat, így került például birtokukba a cseh Škoda, valamint több Rothschild-érdekeltség is.

A valóban emberhez nem méltó viszonyok között dolgoztatott rabok sorsának ismeretében a 12 esztendő nem tűnik túlzottan súlyos ítéletnek, ennek jogosságát ennek ellenére Krupp sosem ismerte el. Thomas Mann testvére, Golo (Angelus) Mann szerint 1947-ben azzal védekezett, hogy a gazdaságnak folyamatosan növekedésre van szüksége, ezt Hitler biztosította, a Krupp-család pedig sosem politizált, csupán saját gazdasági érdekeire figyelt. Krupp végül három év múlva, 1951-ben elhagyhatta a börtönt, és lényegében azonnal visszatérhetett a gazdasági elit soraiba. Felmentése egyébként John J. McCloy nevéhez fűződik, aki a megszállt amerikai zóna főbiztosa volt.

A gázkamrák anyagát termelő IG Farben auschwitzi vezetője is csak 8 évet kapott

Még a Krupp-pert megelőzően került sor a Flick-perre, ahol Friedrich Flick gyáros és munkatársai, Otto Steinbrinck, Bernhard Weiss, Odilo Burkart, Konrad Kaletsch Hermann Terberber voltak a vádlottak. Közülük csupán az első hármat ítélték 7, 5, illetve 2,5 évre, a többieket felmentették, pedig Flick és Steinbrinck a Himmler Baráti Körnek (Freundeskreis Himmler) is tagjai voltak. Steinbrinck 1949-ben még fogságban volt, mikor a börtönben elhunyt, de Flick szabadulását követően, az 1950-es évekre az NSZK egyik legtehetősebb polgára, többek között a Daimler-Benz egyik legnagyobb részvényese lett, sőt 1963-ban a Német Szövetségi Köztársaságtól állami érdemrendet is kapott, valamint a Berlini Műszaki Egyetem tiszteletbeli szenátorí címmel jutalmazta. Sorsa kiválóan példázza, hogy a büntetéseket követően az NSZK-ban nem volt nehéz ismét az elitbe emelkedni.

Friedrich Flick a nevével fémjelzett nürnbergi per vádlottjaként (Forrás: Wikimedia)

A harmadik nagy ipari per az IG Farben vezérkarát érintette: a cég óriási összegekkel támogatta a náci pártot, közel 80 ezer kényszermunkást, rabot és hadifoglyot dolgoztatott a háborús években. A céget ugyan feloszlatták, de a megvádolt vezetők egy részét felmentették, a többieket pedig másféltől 8 évig terjedően ítélték börtönre. Otto Ambros, az IG Farben Auschwitz vezetője kapta közülük az egyik legsúlyosabb büntetést, nyolc évet. Ám 1951-ben kiszabadult, nem mellesleg szintén McCloynak köszönhetően és olyan vegyipari vállalatoknak lett a tanácsadója, mint a W. R. Grace, a Dow Chemical, valamint az Egyesült Államok hadseregének Vegyipari Testülete, de Konrad Adenauer kancellár mellett is hasonló szerepe volt.

A háború után a ma is ismert luxusruházati márka névadóját, Hugo Bosst is a nemzetiszocializmus „aktivistájává, támogatójává, és haszonélvezőjévé” nyilvánították. Az 1885-ben született Hugo Ferdinand Boss 1931-ben lépett be a náci pártba, s cége a két évvel későbbi hatalomra jutásuk után számos megrendelést kapott. Cége készítette az SA-rohamosztagosok barna ingeit, de a Hitlerjugend, a postaszolgálat és a rendőrség számára is a tőle kerültek ki az egyenruhák. A háború közeledésével mind több állami szerződést kapott, végül az SS és a Wehrmacht egyenruháit is a cég gyártotta, az viszont nem igaz, hogy személyesen Boss lett volna a tervező. Gyárában viszont számtalan hadifoglyot és kényszerunkást dolgoztatott, méghozzá igen kegyetlen körülmények között.

Az egyenruhagyártó Hugo Boss is megtarthatta a cégét

A háború utáni státusza miatt eltiltották a közügyektől és vállalkozása sem lehetett. Ezt azonban Boss megfellebbezte és ennek hatására átsorolták egy enyhébb kategóriába, így megtarthatta vállalatát – de a korábbi tiltás hatására a vezetést végül inkább vejére ruházta át. Hugo Boss 1948-ban hunyt el, de a nevével fémjelzett márka nácikkal való kapcsolatát továbbra is rendszeresen felemlegették – így a cég 1999-ben nagy nehezen befizetéseket tett egy alapba, amely a második világháború kényszermunkásait volt hivatott kártalanítani.

Hugo Ferdinand Boss (Forrás: Wikmedia)

Látnivaló, hogy számos olyan ember, aki súlyosan érintett volt a Harmadik Birodalom bűneiben, de azoknak minimum haszonélvezője volt, gyorsan megkapta a lehetőséget arra, hogy fontos szerepet kapjon a háború után kettészakadt Németország nyugati szövetségesek által megszállt felében létrejövő NSZK-ban. A magyarázat vélhetően abban rejlik, hogy szakértelmükre, tapasztalatukra és kapcsolatrendszerükre a hidegháborús helyzet fokozódásával mind nagyobb szükség lett, részben a frissen létrejött állam működtetése miatt, részben pedig azért, mert az NSZK-ra szüksége volt a Szovjetunióval és a „béketáborral” szembenálló USA-nak és szövetségeseinek.

Hasonló volt a helyzet, mint a Wehrmacht több egykori katonájával, akik különféle pozíciókban a későbbiekben a Bundeswehrt szolgálták.  Az egykori gazdasági elit börtönviselt, vagy kényszerintézkedések alá vont tagjai így illeszkedtek vissza az újraéledő üzleti élet vérkeringésébe és járultak hozzá a Ludwig Erhard gazdasági miniszter, később kancellár nevével fémjelzett nyugatnémet gazdasági csodához. Az erkölcsi kérdéseket tehát felülírta a gazdasági érdek, az aktuálpolitika, és ezt még a náci rendszer kérlelhetetlen ellenfelének, az NSZK első kancellárjának, Konrad Adenauernek is el kellett fogadnia.

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close