A pápa és Putyin az ukrajnai helyzetről tárgyalt

•

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa – közölte a Kreml sajtószolgálata

A moszkvai tájékoztatás szerint az orosz elnök köszönetet mondott a katolikus egyházfőnek, amiért kész hozzájárulni a konfliktus rendezéséhez, valamint a humanitárius területen tett erőfeszítéseiért. Mivel a pápa aggodalmát fejezte ki a Herszon megyei Aleski (ukránul: Oleski) város polgári lakosságának sorsa miatt, „kimerítő magyarázat hangzott el a kijevi rezsim felelősségéről az ott kialakult bonyolult humanitárius helyzetért„.

„Egyetértettek a Vatikán azon törekvésével, hogy elő kell segíteni a város lakossága biztonságának megteremtését és a létfontosságú segélyek célba juttatását. Megállapodás született az ezzel kapcsolatos együttműködésről” – hangzott a közlemény.

A beszélgetés során Putyin kiemelte az orosz-vatikáni együttműködés fontosságát a feleket egyesítő szellemi és erkölcsi értékek előmozdítása, valamint a keresztények és a keresztény szent helyek védelme terén a világ különböző régióiban.

Az elnök gyors felépülést kívánt a pápának a műtétje után. A Kreml szerint a párbeszéd „konstruktív és a kölcsönös tiszteleten alapuló hangnemben” folyt.

Oleski a Dnyeper folyó keleti partján, Herszon megye orosz ellenőrzés alá vont részén található, átellenben az ukrán ellenőrzés alatt álló Herszon várossal.

További hírek