A régi vicc jutott eszembe a páratlan magyar innovációs sikerről, a világ eddigi legapróbb, viszont magyar műholdjáról, amelyik elkészítette a Föld első elektroszmog-térképét: – Mekkora a szovjet törpe? Hát természetesen óriási!! Ez a magyar törpe viszont óriás! Keletkezéséről, feladatáról és felbocsátásának kulisszatitkairól a projekt vezetőjét és szellemi atyját, Gschwindt András villamosmérnököt, a Műegyetem címzetes egyetemi docensét kérdeztem.

Valóban igaz a kifacsart vicc?

Több tekintetben is. Először is tényleg ez az eddigi legkisebb műhold. Amikor a kétezres években a csoportommal elkezdtünk kisméretű műholdakat fejleszteni, úgy tűnt, az akkor elkészített és az űrbe felbocsátott Masat-1 a maga tíz centiméteres kockájával a világ csúcsa. Csakhogy az ilyen apróságok nem kevés pénzbe kerülnek és mivel az egyetemi kutatók mindig pénzszűkében voltak, felmerült, meg kéne próbálkozni még kisebbet, vagyis olcsóbbat készíteni. A tíz centis élhosszúságú műholdak kiötlője, az amerikai Morehead egyetem professzora, Bob Twiggs dobta fel az 5 cm-es élhosszúságot, mely térfogatban egy nyolcad részt jelent.  Sokan neki is fogtak, de az út során a faladat nehézségei láttán elvéreztek. Az Aacheni Egyetemnek sikerült ugyan egy ilyen apróság űrbe juttatása, de a műhold „nem szólalt meg”, vagyis működésképtelen maradt.

A SMOG-P nevű 5 centis műhold fél éve kering az űrben és méréseinek révén elkészítette a világ első elektroszmog térképét. Hogy lehet, hogy ilyesmi sem jutott még senkinek az eszébe?

Egyszerűen kényszerpályán voltunk, valami teljesen újat kellett kitalálni. A Masat-1 esetében még fordulhattunk azzal a szponzorokhoz, hogy adjanak pénzt az első magyar műholdhoz, ezt most már nem lehetett eladni. Persze az elektroszmog mérés ígéretének jelentőségét is csak a szakmába tartozó cégek érthették meg. Elsőnek egy próbának számító változattal indultunk, s az egyetemet sikerült rábírni, hogy finanszírozzon számunkra egy pályára állítást, így az elektronikára már viszonylag kevesebbet kellett összegyűjteni. Közben jelentkezett egy hazai cég, amelyik új szigetelőanyagát szerette volna értékesíteni az űriparban és számukra elkészítettünk egy másik műholdat, az ATL-1-et, melynek fejlesztése során jelentős támogatást kaptunk a cégtől.

Sokszor vitatkoznak az elektroszmog esetleges ártalmairól…

Számunkra inkább az az érdekes, ezekből az elektromágneses hullámokból mi jut ki a világűrbe. A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) főtitkárának is elmondtam, a Föld ebben az értelemben zajgenerátornak tekinthető. Ezek a jelek jórészt feleslegesen és ellenőrizetlenül kerülnek a világűrbe, ráadásul ezek miatt részben elszigeteljük magunkat, hiszen például az űrben keringő eszközökről érkező jelek is nehezebben tudnak visszajutni a Földre. Ha látni lehet, mi az egyértelműen indokolatlan, akkor egy ilyen elektroszmog térkép a földi adórendszerek jövőbeli tervezésében is segíthet. A méréseinkből ráadásul meglepetésszerűen kiderült, a tévéadók jeleit egy bizonyos frekvenciatartományban már kezdik kiszorítani a mobilrendszerek jelei. Az ilyen sugárzás egyértelműen értelmetlen és megfelelő antennákkal kiküszöbölhető lenne.

Tulajdonképpen hogyan jut egy ilyen apró műhold a világűrbe?

Abban nincs könnyítés, hogy nemzetközileg egy pici műholdat ugyanúgy regisztráltatnunk kell, minden hivatalos folyamaton végig kell vinnünk, mint egy nagyot. Szerencsére célkitűzéseink az oktatáshoz kapcsolódnak, így a regisztráció nem került pénzbe. A pályára állításhoz viszont tekintetbe kell venni, hogy ez a tömeg önmagában túl kicsi egy rakétára való felkéredzkedéshez. Olyan rakétát kell keresni, amivel több hasonló műholdat visznek fel. Szerencsére találtunk egy skót céget, amely több kisműholdat szedett össze és ezek egy parittyaszerű kidobó-szerkezetbe beültetve már elérték a néhány kilogrammos, úgymond kereskedelmi mennyiséget és fel lehetett jutni egy rakétára. Ebbe került a SMOG-P és az ATL-1 is.

És hogy találtak rakétát? Bármilyen szóba jöhetett?

Az ilyen kis műholdakban kutya közönséges alkatrészek vannak, akár egy mobiltelefonban, különben túl drágák lennének. Ebből következően nem bírnak ki, mondjuk 15 évet, mint egy nagy műhold alkatrészei. A Masat-1 esetében szinte csoda volt, hogy három évig bírta. Ilyen szempontból teljesen értelmetlen volna egy ezer kilométeres pályára felküldeni őket. Tehát olyan rakétát kellett keresni, amely alacsony pályára indul. Szerencsénk volt, mert egy amerikai tulajdonú új-zélandi cég, a RocketLab Electron nevű rakétája egy japán nagyműholdat 400 kilométer körüli pályára vitt fel. Ők fogadták be a két magyar műholdat, melyek az előzetes számítások alapján ősszel fejezik be útjukat azzal, hogy egyre lejjebb kerülve keringésük során elégnek majd a légkörben.

Igaz, hogy a Masat-1 sikerének nagy szerepe volt abban, hogy hazánk végre tagja lett az Európai Űrügynökségnek, az ESA-nak?

 Úgy vélem, kulcsszerepet játszott, mert az a kedvező társadalmi fogadtatás, amiben az első magyar műhold részesült, végső lökést adott a döntéshozóknak, hogy a 22 évnyi várakozás után belépjünk az ESA-ba.

Miért nagyobb dobás mégis a mostani az „első gyereknél”?

A Masat-1 körülbelül az ötvenedik volt a világon az akkora kisműholdak sorában, lehetett ötleteket szerezni.

A SMOG-P viszont a mérete miatt világelső újdonság.

Ha egyre több ilyen alig látható apróság kering majd az űrben, nem nő meg az ütközések veszélye?

Kétségtelen, hogy egy másodpercenként 7 kilométeres sebességgel száguldó 180 grammos tömegnek is óriási a mozgási energiája, ami elvileg még az űrállomásra is veszélyt jelenthetne. Az azonosítás azonban nem jelent gondot, jóllehet, amikor az Európai Űrügynökséget megkértük, a világelső elektroszmog mérő kísérletet végző műholdunkat engedjék fel egy hasonló rakétára, amilyen a Masat-1-et is felvitte, azzal utasították el, hogy ilyen apró műhold képtelenség és egyébként sem lehet a Földről azonosítani a pályáját. Ekkor felvettük a kapcsolatot az amerikai légierő egyik szervezetével, melynek van egy nagyon nyitott polgári része is. Ők megnyugtattak, könnyen mérni tudnak egy ennél kisebb testet is. Azóta is tőlük kapjuk a bemért pályaadatokat.

Ősszel már a következő műhold rajtja is készen áll?

Eredetileg a SMOG-1 épült meg előbb, de menet közben úgy alakult, hogy a próbaváltozatnak szánt ikertestvéréé lett az elsőség. Arra is gondoltunk, hogy lesz időnk kiküszöbölni az esetleges apróbb hibákat, de a járvány mindent lebénító hatása és az idő rövidsége miatt erre nem lesz lehetőség. A SMOG-P-nek amúgy sincsenek lényeges hibái, a két műhold egyetlen különbsége a pálya lesz, amin a SMOG-1 mozogni fog. A feljuttatásnál nem a picit a picivel rakjuk össze, hanem egy orosz Szojuz rakéta által 650 kilométeres magasságú pályára feljuttatott 25-30 kilós olasz nagyműholdba „kapaszkodunk”. Ezen a magasságon induló műhold átlagos élettartama persze átlagosan tíz év lenne, de egy speciális lassító technikával lecsökkentjük a mozgási energiát és néhány évre a működési időt. Ezen kívül még egy újdonság lesz, most az elektroszmognak azt az alsó, mobilrendszerek által használt sávját fogjuk vizsgálni, amit a SMOG-P nem tudott.

Mennyibe kerül végső soron egy ilyen program?

A műhold pályára állítása mintegy 7 millió forint, de a földi állomás költsége gyakran ugyanannyi, mint a műhold elkészítése. Szerencsére az alapok a Masat-1 révén már megvoltak, ám a fele akkora műhold kisebb jelet sugároz, tehát módosítanunk kellett az antennarendszert, ami újabb költséggel járt. Így a szerkezet elkészítése mindenestől 15-20 milliót kóstált, az egész misszió pedig valahol 40-50 millió körül volt a földi állomással együtt, ami a Műegyetem legmagasabb, E-épületének a tetejére került.

Nemrég sok pénzt kapott a hazai űrkutatás, ebből jutott pénz az egyetemi csapatnak?

Start támogatásként 4 milliót kaptunk kormányzati forrásból, döntően azonban a szponzorainkra támaszkodtunk. Általában céltámogatásokat kértünk, például az antennarendszer felújítására kerestünk céget, aztán egy alvállalkozóval elvégeztettük a munkát, amit a szponzor kifizetett. Ha pedig mondjuk napelemekre kellett néhány százezer, megmondtuk, hol kell megrendelni és a szponzor megvette.

Ön két éve Gábor Dénes Életműdíjat kapott több évtizedes tevékenységéért, az űrtechnológia hazai fejlesztésében betöltött kiemelkedő szerepéért, egyebek mellett az Interkozmosz műholdak fejlesztésében és a Masat-1 elkészítésében vitt élenjáró szerepéért. Mi a titka, hogy ennyi éven át fenn tudott maradni a magyar innováció nem éppen hullámzásmentes tengerén?

dr. Gschwindt András címzetes egyetemi docens

A sikerem kulcsát mindig azok a lelkes fiatal csapatok jelentették, akikkel a projekteket sikerre tudom vinni. Ha kitalálok egy ötletet, és be tudom vonzani a fiatalokat, amelyik lelkesíti őket, akkor már nyert ügyem van. Az egyetemi környezet azért nagyszerű, mert a fiatalok által elvégzett munkát, legyen az diplomamunka, szakdolgozat, vagy bármi, kreditpontokkal jutalmazzák. Másrészt a pénzszerzésben az is segít, hogy bár az egyetemen dolgozom, nyugdíjasként már nem vagyok egyetemi alkalmazott. A sikerben viszont osztozunk az Alma materrel.