A slam poetry korunk népköltészete

Miközben a minap ünnepeltük idehaza a magyar költészet napját és a különböző médiafelületeken menetrend szerint felvillantak versek kecses, egyforma kis örömtüzei, be kell vallanunk, hogy a klasszikus költészetnek, főleg a fiatalok körében, már jó ideje nincs tömeges rajongótábora Magyarországon. Azonban úgy egy évtizeddel ezelőtt váratlanul újfajta, heves tűz lobbant nálunk is a verselésben, és gyorsan szétterjedt. Hozzánk is megérkezett a slam poetry.

A veretes nyelvezetű, elvontabb költészettől való eltávolodás-nak nyilván sokféle kulturális és civilizációs oka van, de tény. Annak ellenére, hogy erőteljeset alkotnak élő nagy öregek is, például Várady Szabolcs, vagy Nádasdy Ádám, hogy nagyszámú rajongótábora alakult Lackfi Jánosnak, Kemény Istvánnak, Szabó T. Annának, és sok tehetséges ifjú költő is jelentkezett, mások mellett Gerevich András, Kiss Judit Ágnes, vagy Jónás Tamás. És rendre azt állapították meg az elemzők: sokan szeretik ugyan a klasszikus mellett a kortárs költészetet is, de ők mégis csak egy szűk rétege a magyar társadalomnak. Nos így volt ez, mondjuk tíz évvel ezelőttig. De attól kezdve gyökereset fordult ezen a téren a világ.

A slam poetry átírta a magyar versfogyasztási (és alkotási) szokásokat.

Költészet és stand up

Megteremteni, előadni, élvezni alighanem könnyebb, mint megmagyarázni, hogy mi is ez. Hiszen nem rap, mert az előadott szöveget nem kíséri zene, nem színház, mert csak egy, legfeljebb két személy áll a színpadon és felolvas, vagy csak úgy mondja a magáét, és nem hagyományos értelemben vett költészet, hiszen itt semmiféle verstani elem alkalmazása nem kötelező. És mégis rap, mert olykor megőrjít a monoton lüktetése, mégis színház, mert az előadója rendszerint mélyen átélve, láttatva tolmácsolja a mondanivalóját, és valójában költészet, mert olykor rímmel, máskor a nélkül, de valamiféle nagyon is jól érzékelhető belső ritmus szerint ölelkezik a szövegben a forma és a tartalom – és jó esetben megszületik a csoda.

De az egész előadásnak a lényege a közösség. A slam poetry nem olvasva hatásos igazán, hanem élőben előadva, amikor a fiatalok együtt vannak, és hallgatják, tapsolnak, közbekiabálnak és felujjonganak, és igen, hatalmasat röhögnek a váratlan költői képeken, asszociációs ötleteken, gyönyörködnek a szavak és gondolatok fergeteges játékában. Mert ennek a modern műfajnak a villódzás a lényege. És színpadra lép az újabb és újabb rímelő, regélő, kántáló rímfaragó, és egy nagy népi költőverseny kerekedik, amelynek győztesét aztán ovációval lehet ünnepelni.

Slamtörténet

A slam poetryt állítólag egy Marc Smith nevű chicagói építőipari munkás találta ki, önmagát és a barátait szórakoztatta vele. Ez a nyolcvanas évek közepe tájékán történt, de az új műfaj hamar elterjedt egész Amerikában, és a kilencvenes években már Európát is kezdte meghódítani.

Hozzánk némi késéssel, úgy 2010 körül futott be, országos bajnokságot (mert, hogy ilyen is van) először 2012-ben rendeztek belőle, és azóta évente rendszeresen megtartják a költőversenyeket. Persze a pandémia ezt is megtorpantotta, mint hogy nem gyűlhettek össze a népek, a költőverseny elmaradt, az alkotói vér apadni látszott. De tavaly ősz óta megint erősebben buzog. Még az egyik street food hamburgerező lánc is költőversenyt hirdetett nemrég, amelyre nagyon sok pályázat érkezett. És ha az ember mondjuk, az ízes beszédű felvidéki Gyenge Veronit, a tavalyi országos bajnokot (épp a minap érkezett a hír, hogy tovább jutva, Európában a 9. lett.) megnézi, meghallgatja, dús nőiségét érzékelve (ez a külsejére és költeményének tartalmára egyaránt vonatkozik) nyomban megnyugszik: ilyen „szülőasszonyok” mellett a slam poetry honi termékenységével a jövőben sem lehet baj.

Népszerű szerzők

Annakidején nagyot ütött Süveg Márk (becenevén Saiid, mellesleg ő a Slam Poetry Erdély tiszteletbeli alapítója is) kegyetlen és szókimondó szövege, a Tükör Mogul, amely a maga nyerseségével ledöntött jó néhány tabut. Azután érdekes módon neves írók, költők szintén írástudó és nagyon tehetséges csemetéi, Kemény Zsófi, Závada Péter stb. uralták a slamterepet, és egy pillanatig úgy tűnt, ez a műfaj is egy elit kis csoport szórakozásává válik, de egyáltalán nem így történt. Amellett, hogy ők is, vagy például Simon Márton is kiváló költőkké fejlődtek, a slam poetry robbanásszerűen terjedt el és mindenütt születtek slammerek, Budapesten, vidéken egyaránt. Jöttek-jönnek nógrádi faluból, Miskolcról, vagy Kecskemétről, rappelő bandákból, vagy egyenesen az iskolapadból. És ne gondolja senki, hogy főképpen búsképű lovagok melakolikus-mély filozófiáját lehet élvezni, hanem iróniával és öniróniával teli, jókedvű fiatal lányok és srácok (Galsi Olga, Riskó Bence, Szabó Eszter, Tóth Viki és sokan mások) sokszor kirobbanóan szellemes gondolat- és rímhányásait, akik láthatóan nagyon jól érzik magukat a színpadon és a bőrükben. A Slam Poetry Magyarország.hu vagy 163 rendszeresen alkotó slammert tart nyilván képpel-szöveggel egyetemben (bocsánat, ha az adat nem egészen pontos, el lehet lankadni a számolással a forgatagban).

Az életre ébredés témái

Minthogy a slam poetry-ben sem tematikai, sem formai kötöttség nincs, a produktumok változatosak, néha kevésbé, máskor jobban sikerülnek, de általánosságban elmondható, meglepően sok, ilyen típusú irodalmi-előadói tehetség születik ebben az országban. És jól érzékelhető néhány, a fiatalokat különösen érdeklő téma: a versek elsősorban önmagukról, a mindennapi életükről, a szerelmükről és a közéleti életérzéseikről szólnak. A slammerek a maguk módján mindenféle gátláson túllépnek. Akadnak, akiknél röpködnek a bazmegek és egyéb káromkodások, de ezeket a szövegeket is tiszta, fiatalos életszeretet, az emberi test és lélek, meg a kapcsolatok fokozatos felfedezésének őszinte öröme hatja át. És láss csodát, a közönség magára ismer, és nagyon élvezi a verseket, szívesen megvásárolja a szerzők versesköteteit és egyre jobban érdeklődik más izgalmas irodalmi produkciók iránt is.

Manapság, amikor úgy általában egyre kevesebbet olvasnak az emberek, és a betűk helyét egyre inkább a látvány és az auditív ingerek foglalják el, megszületett egy műfaj, amit élvezetesnek, „kúlnak” találnak a fiatalok, és ami új formában ugyan, de remélhetőleg átviszi majd a költészetet a túlsó partra.