A tűzijáték létrejötte egy véletlennek köszönhető

Létrehozták a Vasi-Hegyhát Natúrparkot
2021-08-17
A klímaváltozás miatt hosszabb lehet a bozóttűzszezon Ausztráliában
2021-08-18

A tűzijáték létrejötte egy véletlennek köszönhető

Az Egyesült Államokban az utóbbi 20 évben megháromszorozódott a tűzijáték-biznisz, már eléri az évi 1.3 milliárd dollárt. Az augusztus 20-i ünnepséget kísérő éjszakai fényjáték hazánkban is az eddigi legnagyobbnak ígérkezik, annak ellenére, hogy a kritikusok száma folyamatosan nő.

A tűzijátékok történelme egészen az i.e. 200 körüli Kínába nyúlik vissza és nem meglepő módon egy szerencsés-szerencsétlen véletlennek köszönhető: a legendák szerint egy alkimista az örök élet titkát keresve kevert össze ként, kálium-nitrátot (azaz salétromot) és mézet, ami hevítve felrobbant. A méz víztartalma viszont fékezi a folyamatot, így azt végül szénnel helyettesítették, így jóval nagyobb volt a robbanás és létrejött a puskapor. Ezt bambusz csövekbe tuszkolták, ekképp megszületett az első petárda, a “baozhu”, amelyet még nem az égbe lőttek fel, hanem tűzbe dobva robbantottak, ez lett később továbbfejlesztve a tűzijáték. A tűzijáték célja már akkor is ünnepi volt, széleskörűen először az újév megünnepléséhez használták, azért, hogy elijesszék vele a vélt rossz szellemeket és szörnyetegeket.

A tűzijátékok történelme egészen az i.e. 200 körüli Kínába nyúlik vissza: Puskaporral töltött nyílvesszők

Puskaporral töltött nyílvesszők Kínából

Olasz vegyészek festették először színesre az eget

A hangos robbanáson túl a tűzijátékok másik legfőbb erénye, hogy olyan színekben pompázik, melyeket sehol máshol nem láthatunk. Annak intenzitása és hullámhossza máshol nem található meg, nem tudja visszaadni egy képernyő sem, így igazán csak szabad szemmel élvezhető. Ez viszont nem volt mindig így, az első tűzijátékok nem voltak színesek, több mint két évezred kellett ahhoz, hogy olasz vegyészek olyan anyagokkal keverjék az apró bombákat, amelyek már valóban színesre festették az eget. Különböző adalékok különböző színeket adnak: a stroncium vörös, a réz kék, a bárium zöld, a nátrium sárga árnyalatot kölcsönöz a tűzijátékoknak.

Ezek a színek a felsorolt anyagok elektronpályáinak köszönhetők, és hullámhosszuk szigorúan meghatározott, egy vagy néhány színből állnak. A körülöttünk lévő világot túlnyomórészt a Napból és lámpákból jövő fehér fény festi meg, minden, aminek színe van, a fehér fénynek egy bizonyos részét veri vissza – esetleg alapszínekből keverődik ki a képernyők és LED lámpák esetében így különleges élmény, ha egy fényforrás önmagában, egyetlen hullámhosszon színes. Nem csoda, hogy a tűzijátékok szokatlan, lenyűgöző látványt nyújtanak, melyet szinte sehol máshol nem tapasztalunk a hétköznapokban. Tovább fokozza az élményt, hogy évente csak néhány alkalommal láthatjuk-hallhatjuk azokat, ettől igazán exkluzív az élmény.

a tűzijátékok szokatlan, lenyűgöző látványt nyújtanak, melyet szinte sehol máshol nem tapasztalunk a hétköznapokban

Újév Kínában Forrás: Lintao Zhang/Getty Images

A tűzjáték sikere a veszélyességben rejlik

Nagyban növeli az élvezeti értéket az is, hogy a legtöbben gyerekkori élményekkel azonosítják a tűzijátékokat – állítja Richard Harris, a Kansas Állami Egyetem pszichológus-professzora.

Azok, akik gyerekkorukban eregettek tűzijátékokat, sokkal inkább kötődnek hozzá felnőttkorukban, hogy felidézzék és saját gyermekeiknek tovább adják ezeket az emlékeket.

Harris azt is hozzáteszi, hogy az olyan ünnepek, mint születésnapok, esküvők, nemzeti ünnepek vagy újévi partik, egyfajta hagyományőrzést hoznak elő még azokból is, akik a hétköznapokban nem kötődnek hagyományokhoz. Harris ahhoz hasonlítja, hogy gyakran a nem vallásos jegyesek is előszeretettel választanak templomi esküvőket.

Mary Cain, szintén kansas-i pszichológus szerint a tűzijátékok sikerének másik titka azok veszélyességében rejlik. A veszély egyik része maga a hangos robbanás és fényjáték, viszont még nagyobb örömet tud okozni bizonyos embereknek, ha illegális tűzijátékokat tudnak szerezni, így a “rosszban sántikálás” érzése többlet örömet okoz. Ezen emberekben a tűzijáték dopamin termeléssel jár, a dopamin pedig olyan hormon, ami szorosan kapcsolódik az élvezethez, motivációhoz. Ők az úgynevezett magas érzékenységet kereső személyiségek (HSS), akik általában vonzódnak az extrém sportokhoz is. Az alacsony érzékenységet keresőknek (LSS) közel sem okoz akkora örömet a tűzijáték.

A tűzijátékok a horrorfilmekhez is hasonlítanak: egyfajta “biztonságos félelmet” hoznak elő belőlünk. Fiziológiailag a félelem jeleit mutatjuk, miközben tudjuk azt is, hogy valójában biztonságban vagyunk. Ennek az élménynek az egyik összetevője a fény és a hangjelenség közti apró eltérés, amely a fénysebesség és a hangsebesség közötti eltérésből ered. Amikor felvillan a fény, már tudjuk, hogy hamarosan robbanás is következik, ez a rövid várakozás sokak számára kifejezetten izgalmas még ha ijesztő is. Dr. Daniel Glaser idegtudós ezt egy vérvételhez hasonlítja: amikor szólnak nekünk, hogy fájdalmas lehet a tűszúrás, hirtelen feszültté válunk – az élmény összességében rosszabb, mintha csak meglepődtünk volna a fájdalmon. Ennek az érzésnek a biztonságosabb formája a tűzijáték, ahol nem a fájdalmat várjuk, hanem a robbanás okozta ijedtséget, meglepődést.

Csendes változat

A tűzijátékok viszont égés közben számtalan mellékterméket hoznak létre, amelyek bizonyítottan rontják a levegőminőséget, gyakran az adott tűzijátékos éjszaka levegőminősége akár az év legrosszabbja is lehet. Jó hír viszont, hogy ez a hatás egy-két nap alatt teljesen megszűnik. Jóval nagyobb veszélyt hordoz, ha túl nagy a szárazság a tűzijáték alatt. Az Egyesült Államok nyaranta szárazsággal küzdő nyugati partján idén kutatók százai kérték, hogy maradjon el a július 4-i tűzijáték, hogy csökkentsék az erdőtüzek kialakulásának esélyét. Megsínyli a robbanásokat az állatvilág is, legyen az a közelben tartózkodó madárállomány vagy épp a kutyák, melyek tűzijátékkor rendszeresen menekülnek el otthonukból. A fentebb említett “biztonságos félelem” ugyanis számukra valós félelem, innen ered a pánik. Ezt igyekszik kiküszöbölni az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő csendes tűzijáték, amely jóval kisebb hanggal jár – amely persze hátrány, a minél nagyobb robbanásokat kedvelő közönség számára.

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close