A földkerekség legmagasabb népe a világ egyik legelmaradottabb országában él. A Dél-Szudán legnagyobb törzsét alkotó dinkáknak otthon semmire nincs kilátásuk, de a dinka lányok így is eljutottak a divatvilág csúcsára, a fiúk pedig az amerikai az NBA kosárbajnokságba.
A magyar nyelv sajnos elég erős abban, hogy vagy népeket pejoratív elnevezéssel illet, vagy teljesen bevett nemzetiség-elnevezéseket felruház valami általánosító negatív tartalommal.
Ha például valaki az olasz helyett a digó kifejezést használja, nem kell ugyan semmi negatívat mondania, de mégis érzünk benne valami olyat, ami az olaszok „lenézhető” tulajdonságaira utal. A következő mondatokat sem kell nagyon megmagyarázni:
Hogy lehettél ennyire dinka?
Nekem ez hottentottául van.
Meg sem köszönöd? Mekkora tirpák vagy.
Na, a Józsi, ő aztán egy bunyevác.
Mindegyik egy létező, közeli (tirpák, bunyevác), vagy éppen nagyon is távoli (hottentotta, dinka) nemzetiségre utal, és az érezhető pejoratív mellékzöngéknek semmi alapja nincsen.
Kik azok a dinkák és a tirpákok?
Csak azért, hogy ne pusztán pejoratív szövegkörnyezetben bukkanjanak fel a népek, egy-egy mondat róluk. A dinka egy nílusi nép, amely alapvetően nomád szarvasmarha-pásztorkodásból él. A búr, illetve német eredetű elnevezéssel illetett hottentották Dél-Afrikában élnek és a nyelvük egy furcsa csettintős hangot is tartalmaz, ezt utánozza a gyarmatosítói névadás.
A tirpákok Nyíregyháza közelében élő szláv népcsoport (a magyar szó a szlovák trpák kifejezésből származik), és egyébként a helyiek kifejezetten büszkék is erre a jellemzően evangélikus vallású szlovák-magyar identitásra. A bunyevácok (azonos hangzású délszláv kifejezésből) semmivel nem szolgáltak rá, hogy negatív jelzőként használjuk őket, csak a szótő hasonló a „bunkóra”, ebből vicceskedik olykor a magyar. Amúgy leegyszerűsítve ez egy nem ortodox, hanem római katolikus délszláv népcsoport, Latinovits Zoltán színész, vagy Obádovics Gyula matematikus és több híres focista (Nemanja Nikolics) is ilyen származású.
Dél-Szudán: egy rémes hely
Mostani írásunk alapvetően a dinkákkal foglalkozik közülük. Ez a nép rettentően érdekes ugyanis. A történelem úgy hozta, hogy az 5 milliós dinka népcsoport a világ egyik legszegényebb államában, Dél-Szudánban él, itt a legnagyobb etnikai csoport. Afrika legfiatalabb (2011-ben függetlenedett) állama leírhatatlanul szegény és elmaradott.
Az emberek döntő többsége napi 1 dollárnál is kevesebb jövedelemből próbál ellenni, Budapestről – Keszthelyre úgy 200 kilométer az út, Dél-Szudánban ez az összes aszfaltút együttes hossza. Magas az írástudatlanság, a gyerekek egy számjegyű százaléka végez iskolákat, nincs ivóvíz-rendszer, gyakorlatilag mindenki a szabad ég alatt, vagy kezdetleges gödrökbe végzi el a kis és nagy dolgát.
Végül, ami talán a legtragikusabb, a világ legrosszabb (gyakorlatilag nem létező) egészségügyi rendszerében minden tizedik csecsemő meghal egy éves kora előtt. A társadalom ugyanakkor rendkívül gyorsan gyarapodik, miután Szudánból kivált a hat Magyarországnyi terület, már bőven 12 millió fő fölé nőtt a népesség (1970-ben még csak 3 millióan éltek ugyanazon a területen).
A hórihorgas dinkák
Hogy a fenti képlet még rosszabb legyen, a törzsi villódzások és az olajmezőkért vívott örök harc (elsősorban Szudánnal, de nemzetközi zsoldoscsapatokkal is) folyamatosan halálos áldozatokat követel. Van azonban két „sportág”, amiben a dinkák globálisan is tényezők, a férfiaknál a kosárlabda, a nőknél a modellkedés.
Márpedig ezt a kettőt egyvalami biztosan összeköti: az nem árt, ha a jelentkezők magasak.
A dinkák (és a Ruandában élő tuszik) ugyanis a világ legmagasabb emberei.
De miért ennyire magasak a dinkák? A tanulmányok szerint ennek összetett okrendszere van. Mint pásztornép, a gyerekek étrendje szinte teljesen tejtermékekből áll, emellett valamiképpen a nagyon meleg éghajlat is segít állítólag (a hidegebb éghajlaton élő embereknek rövidebbek a végtagjai). Bár ha Európa magasabb népeire, a svédekre, a hollandokra gondolunk, szemben az alacsony portugálokkal, akkor máris láthatjuk, hogy ez egy vitatható elmélet. Az egyik legszomorúbb friss kutatás szerint egyébként, miközben a világ átlagmagassága nő, a dinkák „összemennek”, a kutatók a rosszabb életesélyekkel, gyengébb táplálékkal és a sok háborúval magyarázzák, hogy a világ magas emberei már nem olyan magasak.
A kosárlabda
Mindenesetre képzeljünk el egy népet, amelynek remek adottságai vannak a globálisan is népszerű kosárlabdasporthoz, csak éppen semmi pénzük, vagy infrastruktúrájuk nincsen arra, hogy játszanak, sportcsarnokot építsenek, nemzetközi meccsekre utazzanak.
Nos, a fiaik mégis megoldották a kihívást. A legutóbbi kosárlabda vébén is indult Dél-Szudán, sőt a legjobb afrikai csapatként kvalifikálta magát a 2024-es párizsi olimpiára is. Jelen esetben egy, vagy legfeljebb néhány fecske csinált nyarat. Az történt ugyanis, hogy a külföldre eljutó dinkák a világ legjobb kosárlabda-bajnokságaiban szerepeltek, többen is az amerikai NBA-ben, mások Ausztráliában, vagy egy gazdagabb európai, esetleg afrikai államban. Ők pedig megfinanszírozták ezt az egészet.
A nagy Manute Bol
A dél-szudáni kosárlabdázás legnagyobb sztárja Manute Bol volt, az NBA történetének legmagasabb, vagy második legmagasabb játékosa, aki 230 centiméter körüli magasságával mindenki fölé emelkedett. A „ki volt a legmagasabb?” azért vitatott, mert a román Georghe Muresant biztosan mérték 231 centinek, Bolt is, de róla van olyan adat, hogy valójában csak 229 centi volt.
Az afrikai sztár mindenesetre kalandos úton, egy amerikai edző rábeszélésére hagyta el hazáját és próbált szerencsét az Egyesült Államokban, majd hatalmas sztár lett.
Sajnos már nem él, 47 évesen elhunyt. Kérésének megfelelően Dél-Szudánban temették el, ami már csak azért sem volt meglepő, mert élete során is rengeteg pénzt áldozott a dél-szudáni oktatásra, menekülttáborokra. Igaz, mindez a függetlenség előtt nem volt könnyű, mert akkori hazája, a muszlim többségű Szudán mindig azzal vádolta, hogy a katolikus dél-szudáni régió támogatásával a lázadókat segíti ,nem a nélkülöző gyerekeket.
Manute Bolnak 2 feleségétől 10 gyermeke született, köztük Madut Bol, aki maga is remek kosaras lett és edzőséget vállalt a Fényes Csillagoknál, vagyis a függetlenség után megalakított dél-szudáni válogatottnál.
Mellette olyan szupersztárok is „besegítenek”, mint Carlik Jones (Chicago Bulls) és Wenyen Gabriel (Los Angeles Lakers). Jones egyébként dél-szudáni hátterű, de amerikai születésű, ráadásul nem is túl magas játékos. Viszont Gabriel szintén egy óriás és ő valóban nem csak afrikai felmenőkkel rendelkezik, hanem ott is született. Édesanyja a szudáni polgárháború elől tudott elmenekülni vele először Egyiptomba, majd később az Egyesült Államokba.
A topmodellek
Álommeló – ami a dinka fiúknak a kosárlabda, az a lányoknak a modellkarrier. A nemzetközi divatiparban régebben viszonylag ritkák voltak a fekete modellek, de amikor kezdtek berobbanni, többen is dél-szudáni származású topmodellként váltak ismertté.
Történeteik szinte teljesen megegyeztek a kosaras fiúkéval. Vagyis mindenhol hatalmas család, de csak az lehetett sikeres, aki el tudott menekülni, és valamely angolszász ország piacán lehetett ismert. Mára valamennyien benne vannak a divatvilág legsötétebb bőrszínű reprezentánsai között. Bár érdekességképpen elmondhatjuk, hogy a legsötétebb bőrű sztár, Nyakim Gatwech is dél-szudáni származású, de ő történetesen nem a dinka törzsből való.
A legszebb dinkák
Az „úttörő” sztár Alek Wek és nyolc testvére c is menekült volt, akiket édesanyjuk egészen Londonig tudott menekíteni a polgárháború elől. A gyönyörű magas lány előbb Tina Turner 007-es videóklipjében (Golden Eye) bukkant fel egy-egy pillanatra, majd tévéműsorokban és filmekben is szerepelt. Remekül keresett, de hatalmas összegeket áldozott a menekültügyre és az AIDS elleni küzdelemre.
Meglepő módon kortársai a vele együtt „dinka trióként” is emlegetett Atauf Deng és Ajak Deng csak azonos nevűek, de nem rokonok, viszont Atauf Deng és az említett Alek Wek egy családból származtak.
Azóta beérett egy újabb dinka modellgeneráció is, a fiatalabb követők közül Grace Bol az Egyesült Államokban, míg Adut Akech Ausztráliába tűnhetett fel magasságával.
Igaz az ő 178-180 centiméteres magasságuk, ami a divatvilágban alapelvárás otthon nem is lett volna kiugró, a dinka közösségben ez az átlagmagassága a nőknek.