Az őskori népesség egy része még megérte a honfoglalást, s az itt élőkben a legrégibb, a jégkorszakot is megért vadászó-gyűjtögető, a később érkező földművelő és a legkésőbb betelepülő pusztai pásztorkodó népek csoportjainak genetikai anyaga keveredett. A nyugat-magyarországi kutatás legújabb eredményeiről Gerber Dániel vezető kutató, bioinformatikus tájékoztatta a tudas.hu-t.
Az Oxford Academic Molecular Biology and Evolution című tekintélyes szakfolyóiratban 2023 augusztusában jelent meg az „Összetett népességtörténeti eseményekről vallanak a nyugat-magyarországi bronzkori közösségek interdiszciplináris vizsgálatai” című tanulmány.
A régebbi nevén Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (megújult nevén HUN-REN) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjában működő Archeogenomikai Intézet, továbbá a Régészeti Intézet és más intézetek kutatóinak eredményei a vezető szerző, Gerber Dániel bioinformatikus mellett tizenkilenc szakember tudását tükrözik. A rendkívül érdekes vizsgálat néhány évvel ezelőtt indult, amikor az M7-es sztráda építése előtt, az ilyen esetekben kötelező, régészeti feltárások indultak és Balatonkeresztúr térségében késő rézkori, valamint bronzkori kultúrák leleteit tárták fel Fábián Szilvia vezetésével. Temetőket, az akkoriban (i. e. 3530-1620) abban a térségben élt emberek házainak és temetkezéseinek nyomait, eszközeiket, szerszámaikat tárták fel. Vagyis bepillantást nyerhettek a többezer évvel ezelőtt a Balaton mellett élt emberek mindennapi életébe. Kérdéseinkre Gerber Dániel válaszol.
A tanulmány címében szerepel az „interdszciplináris” kifejezés. Ez a szó több tudomány közti kapcsolatot jelöl. Melyek voltak ezek a tudományok?
Mindenekelőtt archeogenetika, aztán régészet, antropológia és izotóp-elemzések. Utóbbiba belefoglaljuk a radiokarbon, illetve a stroncium-izotóp kormeghatározási elemzéseket is. Mindezeknek a tudományterületeknek a vizsgálatai után kapott eredmények együttes értelmezését takarja a kifejezés.
A harangedényes kultúra népei
Mielőtt ez a kutatás megindult, mit lehetett tudni a Balaton déli partján élő bronzkori-rézkori populációról?
Ennek a régiónak nem volt alapos archeogenetikai kutatása, amely azokat a kultúrákat célozta volna, amelyet mi megvizsgáltunk.
A Dunántúlon számtalan régészeti kultúra élt ebben a vizsgált rézkor-bronzkori időszakban (i.e. 4-2. évezred), ezek közül eddig azokat vizsgálták célzottan, melyek elterjedési területe és hatása makroregionális volt.
Erre példa a fél Európán keresztül átívelő, úgynevezett Harangedényes kultúra, melynek nyomai Portugáliától a Kárpát-medencéig megtalálhatóak, így nem véletlenül volt célpontja az első nagymintás, azaz több száz emberi maradványt vizsgáló, archeogenetikai tanulmányoknak, melyek olyan rangos szakfolyóiratokban jelentek meg, mint a Nature.
Azok az embercsoportok, amelyek benépesítették a Nyugat-Dunántúlt, hogy kerültek oda?
A régészeti kutatásokból és radiokarbon adatokból már ismert volt a Harangedényes kultúra elterjedésének módja és iránya. Ez alapján lehetett tudni, hogy kb. i.e. 2800 körül az Ibériai-félsziget területén alakult ki és terjedt el onnan délre a mai Marokkó, északon a mai Franciaországon keresztül Nyugat- majd Közép-Európa területeire. A genetikai kutatás elsődleges célja ebben az esetben a kulturális diffúzióval járt biológiai, vagyis populációgenetikai folyamatok feltárása.
Ezek a nagymintás kutatások számos esetben érintették a Kárpát-medencét, ezen belül is elsősorban Magyarország területét, ugyanakkor ezek célja az európai léptékű folyamatok feltárása volt. Ez nagyon fontos volt, de az aprólékos regionális-mikroregionális vizsgálatok jelenleg is hiányoznak az érthető és megérthető összképből.
A nagy léptékű vizsgálatok nyilván azért fontosak, mert lerakják a további vizsgálódások alapját, de a valódi, gyakorlati kérdésekre nem adnak, mert nem adhatnak választ.
Igen, hiszen éppen arról van szó, hogy a mi vizsgálatunkat addig szinte el sem lehetett kezdeni, amíg a nagy léptékű kutatásokat nem végezték el. Most azonban nekiláthatunk a regionális vizsgálatoknak, illetve a mikrorégiókkal is foglalkozhatunk. Ez egyébként egy új nemzetközi trendként bontakozik ki, a mi kutatásunk ebben az értelemben nem első, de feltétlenül az elsők között van.
Ezeknek a nagy általánosságokat, illetve a mikrorégiókat kutató vizsgálatoknak mi a végső célja?
Az, hogy általában véve a mai modern európai génkészletek, népcsoportok hogyan alakultak ki. Hogy meg lehessen mondani, melyek a sarokpontjai, a forrásai annak a genetikai összképnek, amelyet ma látunk, illetve a genetikai epidemiológiai vizsgálatoknak is hatalmas löketet adnak ezek a kutatások. Ha csak a népcsoportok eredeténél maradunk, van ugyan egy alapvető elképzelésünk már a nagyléptékű kutatások nyomán arról, hogy a vizsgálatok lefolytatása után milyen eredményt várhatunk. És nyugodtan mondhatom, hogy ez nem prekoncepció.
Ezek a várakozásaink az esetek túlnyomó többségében beigazolódnak a mikrorégiós kutatások során.
Ennek az az oka, hogy ha ismerjük egy adott terület, például Európa, általános népesedési hullámait, akkor néhány extrém kivételtől eltekintve nem fogunk olyan csoporttal találkozni egy mikroregionális kutatásnál, ami ebben a kontextusában váratlan lenne.
Éppen ezért igazából nem is az a valódi, vagy fő kérdés, hogy a genetikai összkép hogyan áll össze, hanem hogy milyenek voltak a korabeli szociális modellek és például milyen betegségekben szenvedtek az akkori emberek.
A tudományok érdeklődési köre más lett, más kérdések foglalkoztatják a tudósokat.
Persze érdemes kiemelni, hogy Európán kívül máshol is zajlott az élet, Ázsiában még mindig folyamatban vannak a nagy léptékű kutatások, Afrikához meg még alig mertek hozzányúlni.
Emiatt, illetve a technológiák fejlődése és az archeogenetikus közösség növekedése miatt inkább az érdeklődési körök bővüléséről, semmint változásáról van szó.
Három forrásból állt össze a népesség
Mi az, amit biztosan tudunk a bronzkori európai népességet illetően?
Azt, hogy nagyjából akkoriban alakult ki a mai modern európai népességek genetikai alapja. Az európai népcsoportok alapvetően három egymástól jól elkülöníthető genetikai forrásból származtathatóak, melyek ebben az időszakban “értek össze”. A legkorábbi az a csoport, amely az utolsó jégkorszak előtt népesítette be földrészünket: az európai vadászó-gyűjtögetők, akik rendkívül bonyolult és még mindig nem teljes egészében ismert őstörténetük miatt egy genetikailag és kulturálisan változatos, de létszámukban viszonylag kisméretű populáció összessége volt.
A második forrást a Kis-Ázsiából kb. i.e. 6000 után érkező, viszonylag nagy létszámú, földműves csoportok alkották. A „viszonylag” kifejezést itt érdemes kiemelni, ugyanis egy friss számolás szerint a földművesek létszáma a mai Németország területén körülbelül ötezer fő lehetett, ezzel a létszámmal azonban mégis meghaladták a tőlük ekkor még mind genetikailag, mind életmódban (és feltehetően kulturálisan is) eltérő vadászó-gyűjtögető csoportokat.
A harmadik az i. e. negyedik évezred végétől megjelenő, a sztyeppékről érkező, pásztorkodó népcsoportok, feltehetően hozzájuk köthető az indoeurópai nyelvek és kultúra megtelepedése Európában.
Amikor egy-egy új csoport megjelent, az azonnali keveredést jelentett köztük? Hogyan kell ezt elképzelni?
Az biztos, hogy nem egy azonnali keveredésről volt szó, különösen a vadászó-gyűjtögetők és földművesek esetén, ami egy több ezer évig tartó, összetett folyamat volt. A sztyeppei népek megjelenése, elterjedése, genetikai és kulturális hatása ehhez képest gyors volt, alig ezer év alatt szinte Európa minden sarkába eljutottak, bár nem voltak kevésbé változatosak az ő interakcióik sem a helyiekkel
Gondolom, a földművelő-állattenyésztő életmódból fakadóan technológiailag is fejlettebbek lehettek, vagyis jobb, hatásosabb fegyvereik voltak az újonnan érkezőknek.
A földművesek és a vadászó-gyűjtögetők interakciói egészen érdekes és változatos formát mutatnak, éppen ezért nem lehet ilyen egyszerűen megmagyarázni ezeket a folyamatokat, bár kétségkívül ez is szerepet játszhatott sok esetben, mindenképpen érdemes erről kicsit részletesebben beszélni.
Először is, mivel korábban említettem, milyen alacsony volt ekkoriban a népsűrűség, illetve ismerve a tényt, hogy a földműveléshez és a vadászó-gyűjtögető életmódhoz teljesen más földrajzi adottságok az ideálisak, nem nehéz belátni, hogy a két csoport találkozása közel sem volt annyira gyakori, mint azt elsőre feltételeznénk. Ennek ellenére ezek a találkozások megtörténtek, amelyek vagy kölcsönös vonzalomban, vagy évszázadokig tartó ignorációban, vagy egymás kiirtására törekvő csatározásokban egyaránt végződhettek, ezek mindegyikére ismerünk közvetlen példákat. Ugyanakkor a folyamat vége mégiscsak az lett, hogy trendszerűen Európa-szerte keveredtek egymással, bár határozottan látható ezeknél a keveredéseknél a földművesek létszámfölénye.
Emellett érdekes megfigyelni, hogy a földművesek a Kelet-Mediterráneumból mindössze 2-300 év alatt eljutottak a mai Spanyolországig, míg a Baltikumot csaknem még további négyezer év volt nekik elérni.
Ennek az az oka, hogy a termesztett növények és esetlegesen a tenyésztett állatok sokkal kevésbé tudtak alkalmazkodni a megváltozott éghajlathoz, ezért az ökológiai határok mentén a földművesek csoportok terjedése leállt vagy extrém módon lelassult.
Ezeken a területeken az itt élt csoportoknál megfigyelhető a vadász-gyűjtögető genetikai örökség megemelkedése, ami érdekes adalék a kettejük interakciójának megértéséhez, bár a pontos okai ennek a trendnek még nem ismertek. Azt is lehet tudni, hogy a földművesek létszáma ezeken az ökológiai határokon lecsökkent, illetve sokkal gyakrabban háborúztak egymással, így ugyanaz a vadászó-gyűjtögető keveredési folyamat egy lecsökkent földműves létszámot érintett. Másik kedvelt elmélet, hogy az élelemhiány miatt a földművesek újra vadászni és gyűjtögetni kezdtek, így arányaiban több érintkezési felület alakult ki a vadászó-gyűjtögetőkkel. Annyi bizonyos, hogy a keveredési trend az i.e. negyedik évezred közepére megállt, addigra eddigi ismereteink alapján az utolsó vadász-gyűjtögetők is beolvadtak. A sztyeppeiek esetén már kissé más folyamatokról beszélhetünk: ebben az esetben Európa szerte trendszerűen azt figyelték meg, hogy a magasabb társadalmi státusszal rendelkező egyénekben magasabb a sztyeppei genetikai örökség, illetve több utódjuk van ezeknek az egyéneknek a vizsgált lelőhelyeken, így inkább társadalmi folyamatokról beszélhetünk, semmint ökológiairól, de értelemszerűen ezek nem egymástól élesen elhatárolható okok vagy folyamatok.
Érdekes kivétel Szardínia szigete, az ottaniak bár kulturálisan és nyelvileg olaszok, genetikailag a sztyeppei komponenst szinte nélkülöző újkőkori állapotokat őrizték meg.
A kisapostagi leleteknél főleg vadászó-gyűjtögető géneket találtak
Mind a három nagy összetevő megfigyelhető volt a bronzkori balatonkeresztúri népcsoportok esetében is?
Igen, ebben az értelemben már nem volt új a nap alatt. Időben három fázisra, vagy régészeti szakkifejezéssel horizontra, lehetett lebontani a lelőhelyen talált maradványokat.
Ezek közül az első a Somogyvár-Vinkovci kultúrához tartozó maradványokat rejtette. Ez a népcsoport az eddigi eredmények alapján a régióban a mai napig megfigyelhető átlagos összetételt hordozta magában, vagyis 17 százalék vadászó-gyűjtögető, 40 százalék földműves és 43 százalék sztyeppei komponenst hordozott.
Ami rendkívül izgalmas volt, az az utána következő horizont, ahol a kisapostagi kultúrához tartozó egyének átlagosan 45 százalék vadászó-gyűjtögető komponenst hordoztak magukban.
Ez a régióban és a korszakban is egyedülállóan magas, ugyanis ahogy fentebb említettem, a földművesek lélekszáma miatt ez a genetikai komponens Európa szerte sokkal jobban fel volt hígítva.
Ez alapján derült ki, hogy az i. e. negyedik évezred közepe dátum nem pontos ezeknek a vadászó-gyűjtögető csoportoknak az eltűnésére (itt genetikai örökségről, nem életmódról beszélünk már!), és Kelet-Európában maradt egy genetikai értelemben viszonylag érintetlen csoportja ennek az őskori népességnek.
Ugyanakkor megfigyelhető a harmadik fázisban egy hígulás a vadászó-gyűjtögető genetikai örökségben, ez a környező, helyben őslakos népcsoportokkal való keveredés eredménye. Érdemes megemlíteni, hogy a kisapostagi és mészbetétes kerámia kultúrái egy igen jellegzetes kerámiatípust készítettek, amivel távolsági kereskedelmet is folytattak. Érdekes volt látni, hogy a kereskedelmi pontokon a jellegzetes genetikai marker is megjelenik, sokszor igen távol a Dunántúltól, például Észak-Szerbiában vagy Prága környékén, ami vándorkereskedőket, vagy egyenesen kereskedő családokat feltételez.
El tudjuk-e helyezni ezt a balatonkeresztúri, bronzkori kultúrát évszámok szerint a múltban?
A Somogyvár-Vinkovci kultúra, mint kulturális jelenség i. e. 2600-2200 között virágzott a Dél-Dunántúlon, a balatonkeresztúri maradványok dátuma ennek az időintervallumnak a közepére esik, ez a gízai piramisok építésének az időszaka, hogy kicsit kontextusba tudjuk tenni a dolgot. A kisapostagi kultúra i. e. 2200-tól indul, majd az évezred fordulója után alakul ki belőle a mészbetétes edények kultúrája, ez pedig i. e. 1500 környékén ér véget. A kisapostagi sírok radiokarbon módszerrel i. e. 2050-1940 közé datálhatóak, így a kultúra kései fázisát reprezentálják, míg a mészbetétes edények kultúrájához tartozó maradványok i. e. 1870-1620 közöttre helyezhetőek el. Ez utóbbi, szintén a kontextus miatt, Hammurapi babiloni király uralkodását is lefedi, de már Európában is jelen vannak a krétai és mükénéi kultúrák, így ezekben a térségekben már az ókorról beszélhetünk
A balatonkeresztúri temetőben talált emberek genetikai öröksége, vajon megérte-e a honfoglalást? Úgy értem: az ő leszármazottaik élhettek-e akkoriban?
Határozottan igen, nagyon izgalmas pillanata volt a kutatásnak, amikor kiderült, hogy Szóládon, ami Balatonkeresztúrtól mindössze húsz km-re található, egy Langobárd kori (kora középkor) egyénnek ugyanaz az apai vonala, mint ami a kisapostagiaknak, vagyis annak a férfinak az apai ősei ugyanabban a régióban élhettek akkor már csaknem háromezer éve. Ami viszont ennél is lényegesebb, hogy még a mai modern magyar népességben is lehet elvétve találni néhány olyan apai vonalat, ami erre a régészeti kultúrára vezethető vissza, így, még ha minimális mértékben is, de genetikai elemeik hozzájárultak a modern magyar népesség genetikai összképéhez.