A Junior Achievement Magyarország (JAM) szervezésében megtartott Diákvállalkozások Országos versenyén a 2024. Év Legjobb Diákvállalkozásának az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) 10. osztályos csapatának PlantIT nevű cégét választották. Ők képviselheti Magyarországot a Diákvállalkozások Nemzetközi versenyén, Cataniában, Olaszországban, 2024. július 2-4. között.
A Junior Achievement Magyarország (JAM) Diákvállalkozások Programjában a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy kipróbálhassák magukat az üzleti életben: valós piaci körülmények között is versenyképes terméket hozzanak létre, vállalkozásukat fenntartsák, fejlesszék, elsajátítva ezzel a gazdasági élet alapvető szabályait, a piac működését.
A PlantIT nevű AKG-s diákvállalkozás a Young Enterprise program keretében jött étre. A 10 főből álló tizedikes csapat egy igazán innovatív ötlettel állt elő:
szobanövények megfelelő gondozása érdekében egy olyan szenzort fejlesztettek ki, ami a cserépbe helyezve jelzést ad egy szintén saját fejlesztésű applikáción keresztül, ha a növények „gondoskodásra” van szüksége.
„Csapatunk minden tagja nagyon fontosnak tartja a környezetvédelmet, olyan terméket akartunk létrehozni, ami az embereknek segítségére lehet abban, hogy növényik életben maradjanak, ezáltal spórolni tudjanak, a víztakarékosságban is segíti őket, emellett esztétikus és modern.” – magyarázza a termék ötletét Trautmann Bálint, a PlantIT CEO-ja.
A szenzorban talajnedvesség-, páratartalom- és hőérzékelő van elhelyezve, ami egy applikáción keresztül küld értesítést, ha a növény törődést igényel.
Gyakran előfordul, hogy a szobanövényeinkre nem figyelünk eléggé: túlöntözzük őket, máskor meg nem kapnak elég vizet. A mi speciális szenzorjaink tisztában vannak a növény szükségleteivel, és jelzést adnak, ha több vízre, fényre, gondoskodásra szorulnak.
tette hozzá Dobos Lili, a PlantIT marketing vezetője.
A szenzorokhoz tökéletes kiegészítés a négyféle dizájnban és több színben és méretben elérhető kaspó, ami amellett, hogy nagyszerűen mutat bármely lakásban, újrahasznosított PLA filamentből készült. A PlantIT a Compocity különleges komposztjából készült virágföldbe ültetett növényeket is árul.
Az Aréna Center Irodaházában tartott döntőre 6 cég jutott be az ország minden tájáról. A neves üzletemberekből álló zsűri a PlantIT-et választotta 2024. Év Legjobb Diákvállalkozásának, így ők képviselhetik Magyarországot a Diákvállalkozások Nemzetközi versenyén, Cataniában, Olaszországban, 2024. július 2 és 4 között.
Az AKG-s diákcégnek nem ez az első elismerése, hiszen idén már kaptak díjat a Diákvállalkozások Tavaszi Vásárán és Versenyén, ahol 21 tehetséges diákvállalkozás mutatkozott be, akkor a 6 fődíj egyikét, a Leginnovatívabb Diákvállalkozás Díját hozták el. Ezt a díjat a téli vásáron is elnyerték.
A PlantIT diákcég tagjai: Asztalos Dávid, Dobos Lili, Dolák-Saly Dorka, Kupa-Kovács Barnabás, Ludas Soma, Péhl Olivér, Selmeci Ruben, Trautmann Bálint, Virga Nóra, Zsiday Vilmos. A csapat mentora: Steff József