Elismerően nyilatkozott Saber Guardian 2025 elnevezésű amerikai-spanyol-magyar katonai hadgyakorlaton résztvevő magyar katonákról az amerikai hadsereg egyik altábornagya.
A Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban Charles David Costanza altábornagy, az amerikai hadsereg V. Hadtestének parancsnoka elmondta:
azért jöttünk itt össze, hogy együtt legyünk és együtt szolgáljuk, hogy elérhessük ezt a szintű együttműködési képességet.
Hozzátette,
„amit a magyar katonákról elmondhatok: rendkívül lenyűgözött a professzionalizmusuk, és hogy büszkék, amiért a seregben szolgálhatnak, valamint az eszközeikre is büszkék. Az eszközök, amelyeket ma felvonultattak a dinamikus bemutatón, mind nagyszerűek, különösen a Lynx. Arra féltékeny vagyok. Megpróbálom ellopni és hazavinni az Egyesült Államokba!”
A Honvédelmi Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint a június 6-án kezdődött hadgyakorlaton a Magyar Honvédség mintegy 800, az Egyesült Államok mintegy 1400, a spanyol haderő pedig közel 450 katonával vett részt.