Volt valaha egy „internet-penetráció” nevű demográfiai adat: a népesség azon részét jelentette százalékosan, akik legalább napi egyszeri alkalommal használták az internetet. Értéke a legfejlettebb országokban sem ment 80-85 százalék fölé, mert a népesség egy kicsi, de szabad szemmel azért jól látható része nem volt hajlandó internetezni. Aztán jött az okostelefon, majd a Covid-járvány. Ma ez az adat okafogyott, a nem internetezés már nem demográfiai adat, hanem jellemhiba.
Menjünk végig a legfontosabbakon? Ügyfélkapu nélkül nem állampolgár az ember. Egyetlenegy fényképes igazolványt kell csak magunkkal hordani, a jogosítványt és a forgalmit a szerv a „felhőben” hamarabb eléri, mint amíg mi előkotorjuk a zsebből, retikülből.
A recepteket, beutalókat, leleteket szintén a felhőben lehet elérni.
Több (sok) százezer magyar nem néz tévét, mert a híreket a weboldalakról, rosszabb esetben a közösségi hálóról szerzi be, a zenéket, filmeket meg a streamingszolgáltatóktól.
A podcast (ómagyarul: rádióműsor) a forgalmi dugók, az egyszerre többfelé figyelés össznépi elterjedése, na meg az influencer-jelenség miatt felszárnyalt. (Influencer-jelenség: a hitelesség forrása nem az információ igazságtartalma, tálalásának szabatossága, hanem hogy hányan követik éppen az illetőt.) A legutóbbi fejlemény, hogy a magyar slágeripar az arany- és platinalemez-minősítésbe ezentúl beleszámítja streamingelt eléréseket is.
Így aztán a digitális eszközökkel való kínlódás olyan, mint a szex: mindenki csinálja, de senki nem beszél róla. Mondjuk ki végre: ahhoz képest, hogy a különféle számítógépek és kommunikációs eszközök mennyire fontosak a mindennapi tevékenységeinkben, rengeteg bosszúságot okoznak, látszólag inkább fékeznek, mint segítenek.
Szóval, a felhasználói felület tervezése, röviden UX design, előkelően mondva: „felhasználói élmény tervezés” területén bőven van hova fejlődni. Akkor is, ha alapigazságnak kell tekinteni azt az egyszerű tényt, hogy semmi sem optimális, más szóval mindennek van hibája – csak rajtunk múlik, mekkorára nagyítjuk ezeket.
Az űrlaptervezés Murphy-törvénye, hogy mindig a legnagyobb adatnak hagyják a legkisebb helyet. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy aki elkészíti azt a World-dokumentumot, amely majd a kitöltendő űrlap lesz, miért nem próbálja meg a saját adataival kitölteni?
Ha kézzel kitöltésre is számít, miért nem hagy a pontozott sor fölött egy üreset?
Az elmúlt 70 évben nem találtam olyan űrlapot, amelyet rendesen ki lehetett volna tölteni, majdnem teljesen meg vagyok győződve arról, hogy ez szándékos: valahol kötelező tananyag, hogy okozzunk bosszúságot az embereknek, mert ha valaki nem tölti ki, annyival kevesebbet kell feldolgozni.
Hogy jönnek ide ezek az űrlapkitöltési dolgok?
Az „űrlap” fogalom maga olyan bájosan régimódi… Nos, az Y generáció nem jön rá, de az idősebbek tudják: a digitális eszközök kezelése űrlapok kitöltéséből áll. Az oly korszerűnek tűnő „interaktivitás” fogalom nem más, mint a különféle kérdések megválaszolása, azaz űrlapok kitöltése. Az űrlap „digitális” neve: párbeszédablak. Attól, hogy a kérdés egy ábra, a válasz pedig egy érintés vagy érintőképernyő-mozdulat, attól az még egy űrlap. A papíron is fontos volt az adott folyamat műveletelemeinek sorrendje, időtartama, mondhatni forgatókönyve. A vizuális tervezés ma már ismeretlen neve: tipográfia… A továbbiakban a korszerűség jegyében az űrlapokat kezelőfelületnek fogjuk nevezni.
Űrlaphibák
Az örök példa:
Neve: …………………………
Anyja neve: ………………………….
Lakcíme: ……………………………..
Miért kíváncsiak az anyám lakcímére? … A megoldás: előbb kérdezze a lakcímet a felület.
A másik általános, és már digitális hiba, hogy az eldöntendő (igen-nem) kérdések mellett mind a két lehetőséget fel kell tüntetni, ellenkező esetben nem lehet tudni, hogy a válasz előtti vagy utáni állapotot látja-e a felhasználó.
Példa:
Kapcsolja be a lehetőséget: bekapcsolva
Most akkor kell kattintani a bekapcsoláshoz, vagy nem?
Egy viccesebb példa egy divatcikk-webáruházból a személyes adatoknál:
Nő
Nem
Ez az alapértelmezés: a kitöltő nem nő, tehát férfi (vagy egyéb a mai PC-világban).
Minden kérdőívet ki kell próbálni a felhasználás előtt. A mobiltelefonosokat mindenképpen: soha nem lehet tudni, hogy pontosan hogy fog kinézni a különböző képernyőkön.
Nincs szótár, és nem is akar lenni
A versenypiac egyik folyománya, hogy ugyanazt a dolgot minden cég másképpen nevezi, hogy megkülönböztesse magát a versenytársától. Ez a jelenség a legnagyobb természetességgel átterjedt a webes kezelőfelületekről az „okos” telefonokra is ami káoszt, értetlenséget és bizonytalanságot gerjeszt tovább.
Példaként álljon itt két különböző márkájú telefon „Beállítások” képernyőjének teteje – egyébként ugyanabból az Android-verzióból (Samsung Galaxy A22, Realme GT Master).
Ha négy vagy több márkát tettünk volna ide, négy vagy több változatot látnánk, sorrendben és szóhasználatban egyaránt különböznének. És ez még csak a beállítások, a többi, egyébként egymáshoz nagyon hasonló funkciók menüi még jobban különböznek.
Csoda, hogy „Okospult” mögött külön szakembereket kell foglalkoztatni az „okos” telefonok beállításához? Hogy az ember nem tud segíteni a kollégájának, párjának, ha az eltéved a funkciók között? Akkor sem, ha azonos márka ugyan a saját készülék és a problémás, de más évjárat és/vagy kategória.
Még sokkal nagyobbak a különbségek a tabletek, tévék, okosotthon-vezérlők között. Ha az autóknál a biztonság miatt nem alakultak volna ki kötelezően betartandó szabványok, akkor minden típushoz újra le kellene vizsgázni, mert a gázpedál nem jobboldalt lenne, és nem pedál lenne mindenhol, nem beszélve az irányjelzőről. De például az ablaktörlő-ütemszabályzás vagy a fényszóró-helyzetszabályozás már márkánként és típusonként más és más.
A probléma egyébként nagyon régi, 2 évvel múlt 40 éves, ugyanis a PC megjelenése (1981) óta fennáll: a hasonló rendeltetésű szoftverek (appok) másképpen nevezik ugyanazokat a funkciókat és/vagy műveleteket, aminek azonnali, káros folyománya, hogy az egyik appban szerzett ismereteket, gyakorlatot a másik, hasonló appban nem lehet hasznosítani, amíg az ember kellő gyakorlatot nem szerez az újonnan megismert appban ahhoz, hogy felállíthassa a két app szóhasználata közötti szótárat. Azaz ugyanazt annyiszor kell megtanulni, ahányféle szoftvert kell használnunk.
Elvileg ugye valami szabályozó testületnek elő kellene írnia, hogy mit, hogyan kell nevezni. Dehát a részletes és átfogó előíráshalmaz egy elmúlt társadalmi rendszert idéz fel! Továbbá ki fizeti a szabályozó testületet és a szabályok be nem tartását szankcionáló szervezetet? A legjobb amit tehetünk, hogy nevezzük tehát a káoszt, értetlenséget, bizonytalanságot „szabadságnak”, esetleg „öngondoskodásnak”.
Pénzről van szó
Térjünk vissza az okostelefonra. Van valami alapvető ellentmondás abban, hogy az okostelefonom 1-2 év alatt elavul, pedig „ő” a pénzem őre. Már, ha a korszellem jegyében átköltöztettem a bankkártyámat a telefonomba. Még a „Z” generáció sem változtatgatja a bankját gyakran, mert minden váltás szabad szemmel is jól látható mennyiségű pénzbe kerül. Vagyis 1-2 évenként újabb és újabb telefonokat kell regisztráltatnom a banknál.
Vagy tűröm, hogy nem a legújabbat használom. Dehát egy iparág ment tönkre attól, hogy kiderült: 5-6 évig is használható egy PC, nem kell 3 évenként kidobni! Ha a telefonról is kiderül, hogy 4-5 évig jó, akkor mi lesz?! (Van ebben túlzás, de csak kicsi: a tradicionális hardvergyártók akkora bajban vannak, hogy tízezerszámra bocsátják el az embereket…)
Évek óta halljuk, hogy a világban egyetlen dolog állandó: a folyamatos változás. Nem lehet nem felismerni, hogy ezzel összefügg a „holtig tanulás” unos-untalan ismételt követelménye.
Majd a gépek segítenek
Bár a manipulációs szándék gyakran mutatkozik a segítségnyújtás álarcában, egyelőre bízzunk abban, hogy a mesterséges intelligencia segíteni szeretne az emberiségnek, nem leuralni. Amúgy számos scifiben szerepel, hogy amikor a mesterséges intelligencia messze túlhaladja a természetest, az emberiség, mint olyan, már nem tényező a számára, kb, mint nekünk a muslincák – tehát az egész problémakör súlya az emberiség (a muslincák) számára is lecsökken. (Az „elszabadult” MI a muslinca-univerzum számos fenyegető veszélyeinek csak egyike lesz.)
Valójában a mesterséges intelligencia nem társadalmi, hanem technológiai entitás, tehát az egyik alkalmazási területe lehetne, hogy a fent említett nyelvhasználati problémát megoldja. Konkrétan egy olyan, a menük felett működő fordítógépre gondolok, amely a Samsungon „nevelkedett” felhasználó számára megmondja, hogy amit az iPhone-on keres, az hol található, és a két márkanév tetszőleges másik kettőre cserélhető.
Egyébként mintha efelé haladna az Office funkciókeresés-szolgáltatása közvetlenül a címsor közepén, és az okostelefonokban is egyre több helyen bukkan fel egy keresőmező, de egyelőre az intelligenciája nemhogy mesterséges, hanem inkább bosszantóan alacsony – főleg a Google-kereső évek óta megszokott, elgépelésálló, és hasonló fogalmak között sem eltévedő okosságához képest. Amelyben egyébként szintén hosszú évek óta nekünk dolgozik a mesterséges intelligencia.
Az Excel fő bűnei MIért pont az Excel? Mert minden második ember használja napi szinten évtizedek óta, tehát a tulajdonságai általánosan ismertek. Hibáitól mindenki szenved, de erről sem nem beszélnek, egyrészt, mert a beszélgetőpartnernek sem újak ezek a dolgok, másrészt minek: úgysem fog változni semmi. Kikapcsolhatatlan az automatikus dátumfelismerés Ez az a dolog, hogy ha az ember beírja egy cellába, hogy „5.16”, és az Enter vagy a Tab után már ezt látjuk: „15.máj”. Ez nem tűnik nagy dolognak, de ha egy teljes fájlban a behívás után mind a 12 ezer cellában a tizedesponttal írt számérték dátummá változik (egy másik országban keletkezett a fájl), az több, mint idegesítő. Ez több mint 20 éve így van. Nem túlzás, hogy naponta több tízmillió használó bosszankodik miatta, minden egyes Excel-fórumon a pokolba kívánják a Microsoftot – nem változtatnak rajta. Elképzelni sem tudom, hogy miért. Az angol Excel-függvényekben vessző az elválasztó, a magyarban pontosvessző Ráadásul a tévesztést hibaüzenettel „jutalmazza” a szoftver. Ezt legalább csak mi, magyarok kapjuk, talán a honfoglaláskori nyugat-európai dúlásokat büntetik vele. Példa: =HA(B2<100; “kevés”; “sok”) illetve =IF(B2<100, “few”, “many”) Igen, tudom, az Excel (számolótábla) az emberek százmillióinak életét könnyítette meg, amióta létezik, a mesterséges intelligencia egyik őspéldája abban az értelemben, hogy a szellemi rutinmunka végzésének megszokott, sőt bevált eszköze, ettől még a fentiek (meg még az a sok, amit sorolhatnék) hibák. Jó, tűrjük el, ennyi hülyeséget bírjunk ki az érdemek elismerése mellett.
