Józan, mértékletes és fegyelmezett politikára van szükség, így idén is folytatni kell a fegyelmezett fiskális politikát. A cél az, hogy 5 százalék környékén legyen az éves átlagos infláció – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az iCon gazdaságpolitikai konferencián Sopronban.
A tárcavezető hangsúlyozta: meggyőződése szerint amíg az infláció mértéke nem megy vissza egy „moderáltabb tartományba”, addig csak korlátozottan lehet költségvetési költekezésbe fogni.
Abban konszenzus van, hogy az idei infláció jóval kisebb lesz, mint a tavalyi – mondta, hozzátéve, hogy „óriási eredménynek” tartja, hogy míg tavaly januárban 25,7 százalék volt az infláció, addig decemberben 5,5 százalék. Meglátása szerint az idei januári adat még kedvezőbb lesz.
Varga Mihály szerint a legnagyobb eszköze a monetáris politikának van, „egyre inkább megérett az idő, hogy a hozamok és az alapkamat is lejjebb jöjjön”.
Kapcsolódó cikkek
Varga Mihály most tényleg boldogAz uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét, újabb akadály hárult el a hazánknak járó források folyósítása elől - jelentette be a pénzügyminiszter Brüsszelben. Varga Mihály az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését követően…
Ukrajnában kisebb az infláció, mint nálunkUkrajnában éves szinten nem változott, míg havi összevetésben gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme decemberben. Az ukrán statisztikai hivatal honlapjára felkerült adatok szerint az éves fogyasztói áremelkedés mértéke november után decemberben is 5,1 százalék, 2020…
Tíz százalék alatt az inflációA fogyasztói árak októberben átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a járműüzemanyagok 3,8, az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak - jelentette a Központi…