fbpx

Amit tehetünk a rengeteg poloska ellen

Az enyhébb telek és meleg nyarak miatt egyre optimálisabbak a körülmények a poloskák elszaporodásához. És valóban ma már szinte nincs lakás, ahol ne zümmögne valamelyik válfajuk.

A poloskák számának növekedése az utóbbi években nagyon látványos.

A poloskák a rovarvilág egy rendkívül változatos csoportjába tartoznak. Képesek alkalmazkodni a legkülönfélébb környezethez és életmódhoz. Vannak ragadozók, élősködők, növényevők és gombafogyasztók is a közöttük.

Magyarországon eddig közel 900 fajt azonosítottak, és közülük 20-30 lehet idegenhonos, vagyis „migráns” faj. Azonban a pontos szám vitatható, mivel néhány faj esetében nehéz megállapítani, mikor jelentek meg először a vizsgált területen.

Néhány 2010 óta Magyarországon talált faj például lehet, hogy nem is idegenhonos, hanem már korábban is itt éltek, csak kevés volt belőlük, vagy rejtett életmódot folytattak. Másrészt az Európán kívüli fajokat egyértelműen idegenhonosnak tekintjük, például az afrikai eredetű vándorpoloska és az ázsiai márványospoloska.

A poloskák szaporodási stratégiája is rendkívül változatos. Van olyan faj, amelyik évente többször is szaporodik, míg mások csak egyszer.

Az idegenhonos fajoknak azonban gyakran nincs természetes ellenségük, ami gátat szabna a túlszaporodásnak. Az enyhe telek és melegebb nyarak miatt pedig még kedvezőbbek a körülmények a tömeges elszaporodáshoz.

A poloskák télen is megfelelő túlélési stratégiákkal rendelkeznek. Sokan lakásokban, zárt épületekben bújnak meg, ahol a hőmérséklet sosem esik annyira, hogy veszélyeztetné az életüket. A mínusz fok sem okoz gondot számukra, és a testnedveik sem fagynak meg könnyen.

Ezek a kis rovarok tehát alkalmazkodók és kitartóak, ami lehetővé teszi számukra, hogy még a változó környezeti feltételek között is fennmaradjanak. Így aztán talán már nem is olyan meglepő, hogy egyre gyakrabban találkozunk velük a mindennapjaink során.

A poloska ellen, mint a legtöbb bogár, rovar esetében a legjobb védekezés a szúnyogháló. Ha ilyenünk nincs otthon, akkor legalább érdemes lekapcsolni a villanyt, ha szellőztetünk, mert a poloska imádja a fényt. Készíthetünk saját poloska-csapdát is, de a kártevőkre szakosodott üzletekben is érdeklődhetünk a védekezés lehetőségeiről.

További hírek