De miért nem halnak meg soha a poloskák?

A fosszilis anyagok égetéséből származó légszennyezettség okozta a halálesetek egyötödét 2018-ban
2021-02-10
Egy eddig ismeretlen bolygó keringhet egy közeli csillag körül
2021-02-11
Show all

De miért nem halnak meg soha a poloskák?

Természetesen az túlzás, hogy sosem halnak meg, de lassan már nem lesz olyan ablakpárkány, ahol ne találnánk egy-két poloskát. Vajon minek köszönhető, hogy ekkora tömegben elszaporodtak?

A poloskák a rovarok sok szempontból nagyon változatos csoportja. Hogy a Vízipók-csodapókból idézzek, a víz alatt élő hanyattúszó barátomtól kezdve a vízfelszínen szánkázó molnárkákon át a szárazföldi fajokig rengeteget ismerünk. Vannak köztük ragadozók, élősködők, növényevők és gombafogyasztók is

mutat rá a poloskák sokszínűségére a tudas.hu számára Kondorosy Előd, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem keszthelyi Georgikon Campusának kutatója.

Bár a legtöbben a szemünk előtt élő fajokat ismerik, ebből a népes rendből Magyarországról eddig közel 900 fajt mutattunk ki, amiből 20-30 lehet idegenhonos

folytatja a szakértő. Ám mint mondja, ez a szám nem teljesen egyértelmű. Számos faj esetében ugyanis vitatható, hogy mióta él a vizsgált területen.

A 2010 óta hazánkban előkerült fajok például egyáltalán nem biztos, hogy idegenhonosak, vagyis „migránsok”, de még akár azok is lehetnek. Az nem vitás, hogy az Európán kívüli fajok Magyarországon idegenhonosnak számítanak – ilyen a 2002-ben hazánkban megtalált, valószínűleg afrikai eredetű vándorpoloska és a 2013-ban megjelent ázsiai márványospoloska is. Ám a dél-európai fajok esetében el lehet gondolkodni azon, hogy vajon itt éltek-e eddig is, csak kevés volt belőlük, esetleg rejtett életmódot folytattak, vagy azóta települtek be

avat be szakterületének nehézségeibe a kutató. Mindez jól mutatja, hogy poloskákkal foglalkozni nem is olyan egyszerű, hiszen egyáltalán nincs minden faj olyannyira a szemünk előtt, mint az elmúlt években mindannyiunknak számtalan bosszúságot okozó ázsiai és afrikai jövevények.

Ha a természetes ellenség „otthon maradt”, szabad a pálya

A poloskák szaporodási stratégiáját tekintve szintén nagy a változatosság. Míg ugyanis némelyek egy év alatt fejlődnek ki, más fajoknak évente két-három nemzedéke is lehet, és fajtól függően néhány tíztől néhány száz petét rakhatnak.

A poloskák szaporodási stratégiáját tekintve szintén nagy a változatosság. Míg ugyanis némelyek egy év alatt fejlődnek ki, más fajoknak évente két-három nemzedéke is lehet, és fajtól függően néhány tíztől néhány száz petét rakhatnak. Mindez az idegenhonos fajok tekintetében jókora helyzetelőnyt jelent, hiszen ha a természetes ellenség „otthon maradt”, nincs igazán semmi, ami gátat szabjon a tömeges elterjedésnek.

Pláne úgy, hogy a zord téli időszak túlélésére is kiváló módszereik vannak: egyes poloskák például petealakban, mások pedig kifejlett rovarként elbújva vészelik át a hideg évszakot.

Évről évre tapasztaljuk, hogy a két jól ismert idegenhonos faj – a szubtrópusi eredetű barna ázsiai márványos- és a zöld vándorpoloska – őszre óriási tömegben felszaporodik, a tél közeledtével pedig behúzódik, vonzódik a meleg felé, leggyakrabban a lakóépületekbe. Pedig ezt a viselkedést nem is ez a két faj kezdte

világít rá a kutató.

A bencepoloskát például elég sokan ismerik. Ez a faj már ezelőtt 100 évvel is a házakba húzódott telelni, más poloskák viszont faodvakban, vagy az avarban bújnak el. A gabonakártevő mórpoloskáról például már a húszas, harmincas években leírták, hogy a déli lejtők avarját kedveli leginkább, ami hamar felmelegszik, és egyúttal kevésbé is hűl le.

A mínusz egynéhány fok nem jelent nekik akadályt

A bencepoloskát például elég sokan ismerik. Ez a faj már ezelőtt 100 évvel is a házakba húzódott telelni, más poloskák viszont faodvakban, vagy az avarban bújnak el. A gabonakártevő mórpoloskáról például már a húszas, harmincas években leírták, hogy a déli lejtők avarját kedveli leginkább, ami hamar felmelegszik, és egyúttal kevésbé is hűl le.

Persze nincs igazán hideg az épületekben sem, a klímaváltozás okozta enyhébb telek és melegebb nyarak révén pedig egyébként is egyre optimálisabbak a körülmények a tömeges elszaporodáshoz. Csak annyi tehát a poloskák dolga, hogy behúzódnak téli vackukba, és türelmesen kivárják a tavaszi enyhülést, hogy újra szaporodni tudjanak.

A városokban sosem hűl le annyira a hőmérséklet, hogy ne tudnának áttelelni a kifejlett poloskák, lakásokban, zárt épületekben és garázsokban pedig főleg nincs gátja a túlélésüknek. A mínusz egynéhány fok biztosan nem jelent nekik akadályt, de ennél akár jóval hidegebbet is átvészelhetnek. Aztán persze egy részük, ami nem olyan jó helyet választott, lehet, hogy megfagy, de a nagy többség biztosan nem

folytatja a szakértő. A túlélésben ráadásul az is segíti őket, hogy testnedveik nem fagynak meg olyan könnyen.

Vannak azonban olyan poloskák is, amelyek nem kifejlett, hanem petealakban, többek között mezőgazdasági növények szárába helyezve vészelik át a telet. Ilyen esetekben az sem jelent gondot, ha a növény időközben elkorhad, vagy kiszárad, a pete külső burka így is megfelelő védelmet nyújt a hideg átvészeléséhez.

Büdös Bence és büdös Margó

És ha már poloskák – nem maradhat ki a népes állatcsoport bűzös szaga sem, ami olyannyira tipikusnak mondható, hogy számtalan népi elnevezés forrása is lett. Pedig az igazság az, hogy bár bűzmirigye minden poloskafajnak van, mégsem mindegyikük használja, a vízi fajok esetében ugyanis a szagok használatának nincs igazán jelentősége.

Az illatért felelős észtereket, detergenseket és méreganyagot is tartalmazó váladék egyébként elsősorban védekezésre szolgál, és a szag nem is feltétlenül a megtámadott egyedet, hanem inkább a fajtársakat védi. Amelyik állat ugyanis egyszer bekapott és megcsócsált egy bűzös poloskát, sosem felejti el a rémes ízt, így hasonló mintázatú rovarral többé már nemigen próbálkozik.

Cikk küldése e-mailben

Vélemény, hozzászólás?