Sokszínű programkavalkád és igazi fesztiválhangulat fogadja mindazokat, akik augusztus 17-e és 20-a között Budapesten ünneplik Magyarország születésnapját. A Szent István Nap rendezvénysorozaton fiatalok és idősek, családok és baráti társaságok, a komoly- vagy a könnyűzene kedvelői, a kézműves foglalkozások, illetve a gasztronómia iránt érdeklődők egyaránt megtalálhatják a számukra kedves elfoglaltságot. A fő attrakció pedig ezúttal is az augusztus 20-i látványos tűzijátékshow lesz.
Az államalapítás ünnepe több mint egy évszázada az egyik legjelentősebb nemzeti esemény, amely a közös múlt értékeire, ezzel együtt az összetartozásra és a hazaszeretet fontosságára emlékezteti a magyarokat. Éppen ezért e tradíció fenntartása és újraértelmezése a Szent István Nap szervezői számára kiemelt jelentőségű: a többnapos ingyenes rendezvénysorozat megszervezésével elsődleges céljuk, hogy méltó kereteket, és a lehető legsokszínűbb programrepertoárt biztosítsák az ünnepléshez.
A Szent István Nap az idén is tartalmas kikapcsolódási lehetőségeket kínál a magyar fővárosába látogatóknak. A közel húsz programhelyszínen a kulturális és zenei előadások rajongói, a gasztronómia vagy a kézműves foglalkozások kedvelői is megtalálják a számukra izgalmas elfoglaltságot. Ugyanakkor a nemzeti történelem iránt érdeklődők, valamint a hagyományőrző bemutatók és a gyermekprogramok törzsközönsége sem maradhat híján a kulturális kalandoknak.
Az ünnepségsorozat központi elemét ezúttal is a hagyományos, augusztus 20-i állami események adják. Elmaradhatatlan a Szent István-napi díszünnepség a Kossuth téren, amelynek fontos momentuma a zászlófelvonás, ezt pedig a szokásos légi parádé követi. A hivatalos programok sora az ünnepi szentmisével és a Szent Jobb-körmenettel zárul, amit ezúttal is a Tűz és a fények játéka elnevezésű, fényfestéssel és drónshow-val gazdagított tűzijáték koronáz meg.
Akik szeretnének a Szent István Nap minden pillanatának részesei lenni, azok már augusztus 17-én csatlakozhatnak a programokhoz: ekkor nyitja meg kapuit a belváros szívében a Csárdafesztivál, ahol a vendégeket kiváló magyar ételek, hangulatos élményprogramok és néptáncbemutatók is várják. De ezen a napon kezdi meg működését a Retro Tabán is a hazai könnyűzenei élet kultikus helyszínén. A 70-es, 80-as és 90-es évek magyar könnyűzenéjének legjobb pillanatait felelevenítő rendezvényponton a fesztivál négy napján olyan népszerű előadók lépnek színpadra, mint a TNT, Demjén Ferenc, az Edda vagy az Első Emelet.
A könnyűzene szerelmesei értékes élményekkel gazdagodhatnak a Road Movie Live 2024 színpad koncertjeit – köztük a Bagossy Brothers Company, a Honeybeast, a Parno Graszt és Zséda előadását –, vagy a Szabadrét Fesztivált látogatva. Utóbbi helyszín az elektronikus zenére és a természetközelségre nyitott vendégek számára lehet ideális. De nem maradnak gyöngyszemek nélkül a komolyzene kedvelői sem, hiszen az idén is várja őket a Panorama Classical, a Gellért-hegyen, a Filozófusok kertjében. Aki pedig hamisítatlan bárzenére vágyik, annak a Vigadó Piano nyújthat kikapcsolódást, a Vigadó téren. A zenei programok között előkelő helyen foglal helyet a Mándoki Soulmates augusztus 18-i szabadtéri koncertje, amely 2023-ban is látogatók ezreit vonzotta.
A gasztronómia iránt érdeklődők számára a Csárdafesztivál mellett a Magyar Ízek Utcája biztosít kiváló lehetőséget a kalandozásra. A Lánchíd és a Döbrentei tér között elhelyezkedő rendezvényponton az idén a gyógyító növényekre, fűszerekre, ételekre, italokra és egyéb gasztrokulturális elemekre helyezik a hangsúlyt a szervezők.
Ezúttal is a Millenáris Parkban fogadja a magyar divat-, ékszer- és design-szakma iránt érdeklődőket a Divat & Design Fesztivál, amely értékes programokat kínál az egész család számára. A gyermekekkel érkezőket további szórakoztató műsorok, kézműves foglalkozások várják a Városligetben. A Vajdahunyad várától egészen a Kós Károly sétányig elterülő Varázsliget megidézi István király udvarának hangulatát és életre kelti Csukás István ismert mesehőseit is. A Hősök útján pedig a magyar történelem legfontosabb pillanatai élhetők át a hagyományőrző csoportok és színészek előadásának köszönhetően. De ugyanígy a családosok kedvence lehet az Aranyvonat-kiállítás vagy a Városok sétánya is.
Az ünnepségsorozat részletes programja, valamint az előadókkal és a műsoraikkal kapcsolatos információk hamarosan elérhetők a folyamatosan frissülő szentistvannap.hu honlapon, valamint a Szent István Nap mobilalkalmazásban.