Az amerikai alelnönök bírálta Romániát, visszaszóltak neki

A román vezetők a demokrácia és szövetségeseik iránti elkötelezettségüket hangoztatták arra reagálva, hogy J.D. Vance amerikai alelnök a müncheni biztonságpolitikai konferencián az európai demokráciák meggyengülésének példájaként hivatkozott Romániára, ahol „gyenge” titkosszolgálati gyanúra alapozva érvénytelenítették a tavalyi elnökválasztást.

Ideiglenes államfőként arról biztosíthatom valamennyi partnerünket, hogy Románia megbízható szövetséges marad, elkötelezett híve egy összetartó Európai Uniónak, egy erősebb NATO-nak és egy megbízható transzatlanti szövetségnek” – írta az X-en Ilie Bolojan, Románia frissen hivatalba lépett ideiglenes elnöke.

Marcel Ciolacu miniszterelnök is közösségi oldalán reagált Románia kiemelt stratégiai partnerének bírálatára.

Románia azon demokratikus értékek védelmezője marad, amelyek Európát és az Egyesült Államokat egyaránt vezérlik. A román hatóságok elkötelezettek abban, hogy szabad és korrekt választásokat rendezzenek az állampolgárok felelősségre ébresztése és választási szabadságuk garantálása által

fogalmazott a román kormányfő.

A román ellenzéki pártok vezetői szerint az amerikai alelnök álláspontja őket igazolja, a félbeszakított elnökválasztás második fordulójának megszervezését sürgették, illetve magyarázatot követeltek a választások megszakítására.

George Simion, a kormánypártok által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke úgy értékelte: J.D. Vance is azt állítja, amit az AUR hangoztat, nevezetesen, hogy a választásokat önkényesen érvénytelenítették, ezért a voksolást a második forduló lebonyolításával kell folytatni. Ehhez szerinte csak arra van szükség, hogy a parlament napirendre tűzze és megszavazza az AUR által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt és megbuktassa a Ciolacu-kormányt.

Anamaria Gavrila, a Fiatal Emberek Párja (POT) elnöke szerint a román demokráciát egy önkényes döntés aknázta alá, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a választásokat egy „gyenge gyanú alapján függesszék fel„. Azt követelte, hogy kormány sürgősségi rendelettel írja ki a félbeszakított voksolás második fordulójának megszervezését március 2-ára.

Elena Lasconi, a szintén ellenzéki Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, aki a november 24-én legtöbb szavazatot szerző szélsőjobboldali Calin Georgescu független elnökjelölt ellenfele lett volna az érvénytelenített választások második fordulójában, Facebook-bejegyzésében úgy értékelte, hogy az amerikai alelnök nyilatkozata is azt támasztja alá, amit az USR régóta hajtogat: „életbevágó„, hogy a bukaresti hatóságok nyilvánosságra hozzák, miért érvénytelenítették a választási eredményt.

J.D. Vance egyértelművé tette, hogy Románia külföldi partnereinek, még stratégiai partnerének sem adott magyarázatot arra, mi történt tavaly decemberben. Nemcsak a magyarázatra, hanem a felelősök pontos megnevezésére és konkrét óvintézkedésekre is szükség van ahhoz, hogy májusban biztonságos körülmények között lehessen megismételni a voksolást

– értékelte az ellenzéki vezető.

J.D. Vance a müncheni biztonságpolitikai konferencián hozta fel példaként Romániát, amikor arról beszélt, a véleménynyilvánítás szabadsága „visszaszorulóban van” Európában. Az Egyesült Államok alelnöke Oroszországnál, Kínánál vagy egyéb külső szereplőnél is aggasztóbbnak nevezte azt a „belső fenyegetést„, hogy Európa kezd meghátrálni egyes alapvető értékeivel kapcsolatban. Konkrét példaként említette Romániát, ahol az alkotmánybíróság megsemmisítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét „egy hírszerző ügynökség gyenge gyanújára alapozva„.

Ha a demokráciájukat romba tudja dönteni egy külföldi ország pár százezer dolláros internetes kampánya, akkor az a demokrácia eleve nem volt valami erős” – figyelmeztette „európai barátait” az Egyesült Államok alelnöke.

További hírek