Az angolok Joseph Mallord William Turnert (ma már csak JMW Turnernek nevezik) tekintik legnagyobb festőjüknek, aki a képzőművészetre a legerőteljesebb hatást gyakorolta. A 250 évvel ezelőtt született William Turner arcképét és egyik ismert festményét a 2020-ban megújult angol bankjegycsaládban az új 20 fontos bankjegyre tették rá, a korábban ott látható Adam Smith közgazdász helyett.
Nemzetközi művészettörténeti értékítélet szerint is, gyöngypárás színeivel, a fény lenyűgöző ábrázolásával, egyre drámaibbá váló témáival, újszerű festőtechnikai megoldásaival, valójában Turner készítette elő az oly annyira kedvelt impresszionisták alkotásait és a 20. századi modern képzőművészetet.
Turner már gyerekként kiválóan rajzolt
London Covent Garden negyedében született 1775-ben, egy borbély- parókakészítő fiaként. A család az angol alsó-középosztályhoz tartozott, és sajátos kiejtéssel beszélt. Sokak számára idehaza manapság talán csak a My Fair Ladyből lehet ismerős London „mélye” lakóinak fura angol kiejtése.
Nos, Turner – bár sikerei és ismeretségei később felsőbb osztályokhoz húzták -, büszke volt a származására, és a szakértők azt állítják, soha nem hagyta el Cockney-kiejtését. Már gyerekként drámai hatások érték, nővére meghalt, amire az édesanyja összeomlott, szanatóriumba került, a kisfiút egy időre rokonok nevelték vidéken. De aztán hazakerült és nagyon hamar megnyilvánult rajztehetsége.
Első grafikáit, vízfestményeit az édesapja büszkén kiállította a boltjában, és előfordult, hogy a betérő vendégek meg is vásárolták őket kisebb összegekért.
Nagyon korán, 14 évesen felvették az Angol Királyi Művészeti Akadémiára. Eleinte régi szobrok gipszmásolatait készítette, majd áttért a rajzra és a festészetre és egész életében hű maradt ehhez. Kezdetben tájképeket festett. Számos londoni színházat díszítettek hangulatos, romantikus tájképei. Ezzel óriási gyakorlatra tett szert.
Szakmai tudását módszeres időbeosztással fejlesztette. Nyáron rendszerint az angol vidéket járta, és kinn, a tájban vázlatokat, akvarelleket készített. Ezek előtanulmányként szolgáltak a téli munkájához, amikor is már a műtermében olajjal, vásznon is megörökítette a nyáron felvázolt, magába szívott szépséges tájakat.
A képei éltek, lélegeztek, szabadok voltak, igyekezett eltávolodni az úgynevezett akadémikus tradícióktól, mert azokat fullasztónak érezte.
Forrás: Wkipedia
Saját galéria már 29 évesen
Turner nem volt híján az üzleti érzéknek sem. Még ma sem megszokott dolog, de akkoriban valóban nagy feltűnést keltett, amikor mindössze 29 évesen saját galériát nyitott Londonban, ahol a festményeit árulta.
Sokan látogatták a galériát gazdag londoni polgárok, de jöttek művészek is, és más országokból is, amikor híre ment Turner festészetének. Canova, a nagyszerű olasz szobrász a galériában tett látogatás után kijelentette: Turner egy zseni.
De mások is meglátták Turnerben a különleges tehetséget, akadtak gazdag támogatói, akik lehetővé tették, hogy külföldre utazzon, bejárja Olaszországot, Németországot, Franciaországot és például a Louvre-ban képezhesse magát tovább.
Ahogy tágult körülötte a világ, annál izgalmasabbá vált a művészete. Számos tengeri jelenetet festett meg például, amelyekben már drámai mozzanatok kerültek a középpontba. Hóvihar, hajótörés, az ember harca a tomboló természeti erőkkel. Egyes híresztelések szerint Turner enyhén színvak volt, más mendemondák úgy tartják, meg is vakult élete későbbi részében. Ezek a pletykák feltehetően nem igazak, de tükrözik azt, hogy a „nép” ösztönszerűen valamivel indokolni akarta Turner színeinek egyedi különlegességét, azt, ahogyan a fény lenyűgözően játszik a festményein.
Turner egyre vadabbá vált
És ahogy teltek az évek, a képei egyre erőteljesebbek, vadabbak lettek, és már azt is láttatják, ami a valóságon túl van. Az elemek és a felkavart érzelmek tombolását, a természet örök mozgását.
Egyedülálló érzékenységgel ábrázolja például a viharzó hullámok között hányódó hajó roncsait. Velencei tájképein pedig egymásba olvadnak a jellegzetes paloták, a hajók elmosódó sziluettjei, és a tengerpart mindent átjáró párája.
Másutt odavetett, apró fehéres foltocskák az emberek, amint egy hajót rakodnak ki éppen, mégis csodásan élő a naptól elvakult szemünk mélyébe égő látvány.
Akár azt is mondhatnánk, ez a 250 évvel ezelőtt született festőóriás már jóval korábban elérte azt a lebegő, fénytől átitatott látványt, illetve drámai hatást, amit az impresszionisták, vagy az expresszionisták, sőt, az absztrakt művészek csak évtizedekkel később. Egyes korabeli, akadémikus szabályosságot igénylő kritikusok túlságosan vadnak és mellbevágónak ítélték a képeit, ami bántotta Turnert, de még inkább az új témák és festési technikák felé taszította. Legizgalmasabb képeit már nem is ecsettel, hanem késsel festette.
Forrás: getarchive.net
Ha az ember Turner bankjegyen is szereplő önarcképét megnézi, aligha képzelné, hogy ez a szép, szabályos arcú fiatalember az évek múlásával mennyire mogorva és zárkózott lett.
Egy idő után már azon fáradozott, hogy felkutassa és visszavásárolja a képeit, hogy megalapozza és kiteljesítse készülő múzeumi gyűjteményét.
Sohasem nősült meg, és bár állítólag két lánya született a szeretőjétől, házvezetőnőjétől, őket nem vette a nevére. Édesapjával, anyja korai halála után is nagyon szoros volt a kapcsolata, több évtizeden át egy házban laktak, az apja mindenben segítette. Turner 1851-ben, kolerában halt meg, a Szent Pál Katedrálisban temették el, nagy festőtársak: Sir Thomas Lawrence és Sir Joshua Reynolds mellett nyugszik.
Turner az aukciókon elképesztő összegekért kel el
A képei ma is, ha ritkán aukcióra kerülnek, horribilis összegekért kelnek el. Egy 2014-es Sotheby’s -árverésen például, több mint 30 millió fontot, akkori árfolyamon átszámítva, közel 12 milliárd forintot fizettek egyik festményéért.
Persze egy ilyen vásárlást csak nagyon kevesen engedhetnek meg maguknak. Az viszont már könnyebben elérhető, hogy az ember elutazzon Londonba és meglátogassa a Tate Gallery-t, ahol ma a legnagyobb Turner-gyűjtemény található.
Annak is ajánlható, hogy megálljon egy Turner-kép előtt, aki korábban egyáltalán nem rajongott a festészetért. Meglátja, ott csoda történik. Sugárzó élmény a festményét „élőben” látni, megfogja a tekintetet és a lelket, és jó darabig nem ereszti.
