Szülőként elképesztő kihívás elé nézünk, ha gyerekünk evészavarossá válik. Az anorexia és a bulimia a legsúlyosabb és legveszélyesebb pszichiátriai kórképek közé tartoznak. Az anorexia nervosa halálozási aránya tíz éven belül körülbelül nyolc százalék, húsz év elteltével pedig a 20 százalékot is elérheti. Ez a legmagasabb ráta az összes mentális betegség közül. Épp ezért nagyon fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a kamaszkorban gyakori diétázástól, vagy hogy felismerjük, hogy a testével épp rossz viszonyban álló fiatal titokban már éhezteti magát. A jelekről, az evészavarok kevéssé ismert oldaláról a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézeténél végzett, evészavarokkal foglalkozó szakértőt, dr. Bogár Nikolettet kérdeztük.
Bogár Nikolett egykori modellként jól ismeri az anorexia világát, Túry Ferenccel, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tanárával könyvet is írtak a témában A divatipar és az evészavarok – A kifutók veszélyei címmel. Az egyik legfontosabb kérdésünk ahhoz a gyakori tévhithez kapcsolódik, ami szerint az anorexia csak 35 kilós lányoknál jelenik meg.
A testsúly miért nem elég annak meghatározására, hogy egy fiatal anorexiás?
Az anorexia nem egy bizonyos testsúlynál kezdődik.
A mérleg csak azt mutatja meg, hogy a fiatal éppen hány kilogramm, de nem mutatja meg, honnan indult, milyen gyorsan fogyott, mennyire éhezteti magát, és hogyan reagál erre a szervezete.
Egy normál tartományúnak látszó testsúly mellett is kialakulhat menstruációkimaradás, súlyos pulzuslassulás vagy keringési instabilitás.
Ezért nem azt kell megvárni, hogy valaki anorexiásnak nézzen ki, hanem a fogyás történetét, az evészavaros gondolkodást és a testi vészjeleket együtt kell vizsgálni.
Ha valaki például korábban stabilan 58 kilogramm volt, majd önéheztetéssel viszonylag gyorsan 52 kilogrammra fogy, a teste ezt súlyos energiahiányként élheti meg akkor is, ha a BMI-je papíron még nem került a sovány tartományba.
A szervezet nem azt „nézi”, hogy az illető mások szemében elég vékonynak látszik-e, hanem azt érzékeli, hogy a működéséhez rendelkezésre áll-e elegendő energia.
Ha nem, takarékos üzemmódra válthat: lelassulhat a szívverés, csökkenhet a vérnyomás és a testhőmérséklet, elmaradhat a menstruáció, romolhat a koncentráció, és kialakulhat szédülés vagy ájulás. A kutatások szerint orvosi instabilitás nemcsak nagyon alacsony testsúlynál, hanem normál tartományúnak látszó súly mellett is kialakulhat; a fogyás mértéke és sebessége önmagában is fontos kockázati tényező.
Ezt nevezzük sok esetben atípusos anorexia nervosának: ugyanúgy jelen van a jelentős energiamegvonás, a hízástól való félelem, a testképzavar és a fogyást fenntartó viselkedés, de az érintett testsúlya még nem számít kifejezetten alacsonynak.
Az „atípusos” elnevezés félrevezető lehet, mert nem enyhébb betegséget jelent. A testi és pszichés következmények ugyanolyan súlyosak lehetnek, mint a klasszikus anorexiában.
Milyen a nemek aránya, eloszlása anorexiában?
Az anorexia nervosa lényegesen gyakrabban fordul elő lányoknál és nőknél, de nem kizárólag női betegség.
A pontos arány attól is függ, hogy lakossági vizsgálatokat, egészségügyi nyilvántartásokat vagy kezelt betegcsoportokat elemzünk.
A korszerű epidemiológiai összefoglalók szerint az anorexia élettartam-prevalenciája a nőknél hozzávetőleg 1–4%, a férfiaknál körülbelül 0,1–0,3% lehet. A regiszterekben és szakellátásban az újonnan diagnosztizált anorexiás esetek nő–férfi aránya gyakran megközelíti a 10–14:1-et.
Egy nagy populációs vizsgálat anorexiás eseteinek mintegy 93%-a nő és 7%-a férfi volt.
Ezeket az adatokat azonban óvatosan kell értelmezni, mert a fiúk és férfiak valószínűleg aluldiagnosztizáltak. A társadalmi sztereotípia szerint az anorexia „lánybetegség”, ezért a környezet és az egészségügyi ellátás is később gondolhat evészavarra. Férfiaknál ráadásul a testképzavar nem mindig egyszerűen a minél alacsonyabb testsúly elérésére irányul. Gyakrabban kerülhet előtérbe az alacsony testzsírszázalék, a „szálkás”, izmos test, a szigorú makrotápanyag-számolás vagy a kényszeres edzés.
Fontos elkülöníteni az anorexia arányát az összes evészavarétól. Az az állítás, hogy az evészavarban érintettek akár egyharmada férfi lehet, nem azt jelenti, hogy az anorexiás betegek egyharmada férfi. Ebbe az összes evészavar beletartozik, amelyek nemi megoszlása eltér az anorexiáétól.
Milyen, kevéssé közismert jelek mutathatnak evészavarra?
Az evészavar sokszor nem látványos fogyással kezdődik. Korai figyelmeztető jel lehet például, ha a fiatal:
- egyre több ételcsoportot zár ki, és ezt „egészséges életmóddal” indokolja;
- merev étkezési szabályokat alakít ki, nagyon lassan eszik, apró darabokra vágja az ételt;
- szívesen főz vagy süt másoknak, de ő maga nem eszik;
- kerüli a közös étkezéseket, éttermet vagy családi programokat;
- azt állítja, hogy már evett, miközben ételeket rejt el vagy dob ki;
- naponta többször méri magát, sokat nézegeti, tapogatja vagy fényképezi a testét;
- bő ruhákkal próbálja elrejteni a változásokat;
- kényszeresen mozog, betegen vagy sérülten sem képes kihagyni az edzést;
- ingerlékenyebbé, merevebbé, szorongóbbá vagy társaságkerülőbbé válik.
- Testi jel lehet a fázékonyság, szédülés, ájulás, lassú pulzus, alacsony vérnyomás, gyengeség, koncentrációromlás, alvászavar, székrekedés, hajhullás, menstruációs zavar, a növekedés megtorpanása vagy a pubertás késése. Ezek akkor is fontosak, ha a testsúly látszólag normális.
Léteznek olyan személyiségjegyek, családi állapotok, szülői minta másolások, amelyek esetén gyakrabban alakul ki anorexia?
Az anorexia nervosa multifaktoriális betegség: nincs egyetlen oka, és nincs olyan családtípus vagy személyiség, amelyből szükségszerűen anorexia következne.
Genetikai hajlam viszont egyértelműen létezik.
Az ikervizsgálatok jelentős öröklött sérülékenységet jeleznek, a genetikai kutatások pedig azt mutatják, hogy az anorexia egyszerre kapcsolódik pszichiátriai és anyagcsere-folyamatokhoz. Ez azonban nem azt jelenti, hogy létezne egyetlen „anorexiagén”: sok apró genetikai hatás találkozik a pszichológiai és környezeti tényezőkkel.
Az anorexiás betegeknél gyakrabban figyelhetők meg olyan vonások, mint:
- perfekcionizmus és nagyon magas önmagukkal szembeni elvárások;
- szabálykövetés, merevség és fokozott kontrolligény;
- szorongás, kudarctól való félelem;
- erős teljesítményorientáció;
- nehézség az érzelmek felismerésében vagy kifejezésében;
- alacsony önértékelés és testtel való elégedetlenség
A családi környezet szintén befolyásolhatja a kockázatot, például a gyakori fogyókúrázás, a testsúlyra tett megjegyzések, a külső túlértékelése, a merev étkezési szabályok vagy a gyermek önállósodásának nehézsége.
De nagyon fontos hangsúlyozni: a szülők nem okozzák az anorexiát.
A szülői fokozott kontroll gyakran már a gyermek fogyására és veszélyeztetettségére adott érthető reakció, amely később akaratlanul fenntarthatja az evés körüli konfliktust. A családterápia ezért nem hibást keres, hanem a családot vonja be a gyógyulás legfontosabb erőforrásaként.
A kutatások szerint az anorexiás fiatalok egyharmada az autizmus spektrumon is rajta van. Ennek mi lehet az oka, hogyan változtat ez a szakemberek hozzáállásán, vagy épp a gyógyításon?
A legújabb metaanalízis szerint az anorexia nervosában érintett gyermekek és felnőttek körülbelül 29%-a ért el autizmusra utaló határértéket egy standardizált vizsgálatban. Ez azonban pozitív szűrőeredmény, és nem feltétlenül jelent igazolt autizmusdiagnózist. A korábbi vizsgálatokban 4 és 52% közötti arányokat is találtak, részben az eltérő mérőeszközök, életkorok és vizsgálati módszerek miatt.
A két állapot között több lehetséges kapcsolódási pont van:
- kognitív merevség és nehéz alkalmazkodás a változásokhoz;
- erős rutin- és kiszámíthatóságigény;
- szenzoros érzékenység az ételek állagára, szagára vagy hőmérsékletére;
- a testi éhség- és jóllakottságjelzések nehezebb felismerése;
- az érzelmek azonosításának és kifejezésének nehézsége;
- társas túlterhelődés, maszkolás és fokozott szorongás;
- egy-egy érdeklődési területre, szabályrendszerre vagy számokra való intenzív ráfókuszálás
Ugyanakkor az éhezés maga is fokozhatja a merevséget, a társas visszahúzódást és az autizmushoz hasonló tüneteket. Ezért az autizmus megállapításához nem elég az akut evészavaros állapotban végzett kérdőív: szükség van a korai fejlődéstörténet és az anorexia előtti működés megismerésére is.
Ha az autizmus igazolódik vagy valószínűsíthető, a kezelés alapcéljai nem változnak, de a módszert hozzá kell igazítani a fiatalhoz. Segíthet:
- a kiszámíthatóbb, strukturált terápiás keret;
- a konkrét, egyértelmű nyelvezet és a vizuális tervek;
- az étkezések szenzoros sajátosságainak figyelembevétele;
- a változtatások fokozatos bevezetése;
- több idő biztosítása a válaszadásra és az érzelmek feldolgozására;
- az egyéni terápia előnyben részesítése, ha a csoport túlterhelő;
- az autizmusban és evészavarokban egyaránt jártas multidiszciplináris csapat.
Az autisztikus vonásokkal élő emberek testsúlya és evészavaros tünetei is javulhatnak a kezelésben, de a hagyományos, erősen verbális, rugalmas gondolkodásra építő vagy intenzív csoportos programok kevésbé illeszkedhetnek hozzájuk.
Az autizmus felismerése nem egy újabb címke, hanem segítség annak megértéséhez, hogy miért nem működik ugyanaz a kezelés mindenkinél. Ezeket a fiatalokat más úton kell támogatnunk.”
Kapcsolódó cikk: https://tudas.hu/sulyos-egeszsegugyi-problemakhoz-is-vezethet-a-tiszta-etkezeshez-valo-ragaszkodas/
