fbpx

Az embermentő Reviczky Imre ezredesre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben

A második világháború alatt embermentő tevékenységet folytató Reviczky Imre ezredes, posztumusz vezérőrnagy születésének 125. évfordulójára emlékeztek kedden Budapesten.

A halála után Világ igaza elismeréssel kitüntetett magyar katonatiszt Fiumei úti sírkertben található szobránál tartott megemlékezésen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy Reviczky Imre Magyarország legnagyobb hősei közé tartozik, akinek nevét szerte a világon ismerik, emlékét őrzik.

Az államtitkár azt mondta, a katonatiszt a második világháború alatt vált halhatatlanná, amikor a saját életét is kockáztatva megvédett több ezer munkaszolgálatost a biztos szenvedéstől és a deportálások poklától.

Reviczky Imrét 1943-ban nevezték ki a munkaszolgálatos zászlóalj élére; azonnal megszüntette a munkaszolgálatosok zaklatását és bántalmazását, valamint parancsba adta, hogy ugyanúgy kell bánni velük, mint a több katonával – idézte fel Vargha Tamás.

Közölte: Reviczky Imre a német megszállás után is kitartott „az igazság útján”, elutasította a munkaszolgálatosok deportálását, továbbá orosz frontra küldését, behívók küldésével pedig további zsidó embereket mentett meg a gettóból. Végül több ezret sikerült megmentenie bátorságával, amiért Magyarországon és Izraelben is hálával emlékeznek Reviczky Imrére – mondta, hozzátéve, hogy a katonatisztet az izraeli állam posztumusz Világ igaza kitüntetésben részesítette.

Vargha Tamás úgy fogalmazott, hogy

a tábornok olyan példát állított elénk bátorságból, hazaszeretetből és igazságszeretetből, amit soha semmi nem árnyékolhat be, és amit soha nem feledhetünk el.

Példája bizonyítja, hogy a legnagyobb szörnyűségek között is lehet és kell tisztességes embernek maradni;

embernek maradni az embertelenségben

hangoztatta.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete emlékező beszédében elmondta, hogy a bátor, becsületes és önzetlen Reviczky Imre dicséretet és dicső emléket érdemel mindazért, amit abban a sötét időben tett. Romániában, Izraelben és szerte a világon több ezer túlélő a tanúbizonysága az ezredes bátorságának és nemes lelkületének – mondta, hozzátéve, hogy embermentő tevékenységét Izrael állam és a zsidó nép soha nem fogja elfelejteni.

Kun Szabó István vezérőrnagy, az államfő főhadsegédje kifejtette, hogy a második világháború alatt a fasiszta és a kommunista ideológia felhasználta a hadseregeket emberellenes céljai érdekében. Úgy folytatta: akkor is voltak és most is lennének olyanok, akik nemcsak szóval, hanem tetteikkel is határt szabnak az „ördögi tervnek”. Reviczky Imre felismerte, hogy döntésein százak, ezrek élete múlik, ezért sokszor a parancs ellenére, ezáltal saját életét veszélyeztetve civilek további százainak nyújtott védelmet.

A beszédek elhangzása után katonai tiszteletadás mellett helyezték el az emlékezés virágait Reviczky Imre szobra előtt.

További hírek