Az emberi testbe, az emberi agyba telepített adattovábbító eszközök hatalmas lehetőséget kínálnak az életminőség javítására, az egészségben eltöltött évek számának bővítésére, ennek persze vannak veszélyei is – mondta a Tudás.hu-nak Csepeli György szociálpszichológus, aki az Ember 2.0 című most megjelent izgalmas művében egy újfajta ember kialakulását vetítette előre és elemezte a világunkat egyre jobban átitató mesterséges intelligencia gazdasági és társadalmi hatásait.
A mesterséges intelligenciát kifejlesztő ember, a gép+ember, a ’gépember’ tulajdonképpen az ember evolúciós fejlődésének egy szükséges, következő állomása?
Az evolúció nem tervezett. A véletlen nagy szerepet játszott abban, hogy milyen fajok jelentek meg, s milyen fajok tűntek el az évmilliók során. Én csak azt vetettem fel a könyvemben, hogy az emberrel nem biztos, hogy véget ért az evolúció. A gép+ember kapcsolat könnyen eredményezhet olyan változásokat, melyek a következő nemzedékekben is megmaradnak. A végeredményt persze nem tudhatjuk, miként a hüllők sem akartak soha madarak lenni, de egyesek közülük madarak lettek.
Milyen típusai vannak a mesterséges intelligenciának?
Gyenge és erős mesterséges intelligencia programokat szokás megkülönböztetni. Én úgy látom, hogy egy folyamatról van szó, melynek lényege, hogy a megjelenő programok egyre autonómabbá válnak, egyre inkább képesek lesznek arra, hogy az emberi észt helyettesítsék olyan cselekvésekben, melyek döntést igényelnek. Nincs olyan területe az életnek, ahol ne működne mesterséges intelligencia által vezérelt program. Ahol nincs ilyen működés, annak nem technikai, hanem társadalmi akadályai vannak. Elmaradott országokban, tudatlan, műveletlen, felkészületlen társadalmakban nyilván nehezebb átállítani az ipart 4.0 – ra, a hálapénzre kondicionált egészségügyben aligha várható a sebész robotok megjelenése, vagy a Big Data alapú betegségmegelőző programok általánossá válása. De, ha úgy tetszik, a mesterséges intelligencia egyre szabadabbá válik. Azonban odáig aligha fog eljutni, hogy akarhasson. Az akarat szabadsága megmarad nekünk.
A bőrünk alá és az agyunkba is képes behatolni és átvenni a feladatokat?
Ma még nincs közvetlen technológiai kapcsolat a testünk és az adattavak között, melyeket a hálózattal érintkező emberek és dolgok egyeteme táplál. Az adatok a testek és a dolgok mozgása révén keletkeznek, az élet forgatagában. De a jövőben ez a helyzet megváltozik.
Az emberi testbe, az emberi agyba telepített adattovábbító eszközök hatalmas lehetőséget kínálnak az életminőség javítására, az egészségben eltöltött évek számának bővítésére.
Persze veszélyek is vannak, melyek lehetőségét megfelelő szabályozással kell majd kordában tartani.
A gépek tanulnak a hibáikból
Gondolkodik, cselekszik helyettünk. De hogyan tudja kezelni a váratlan helyzeteket?
A mesterséges intelligencia programok önállósulásának tendenciája azt jelenti, hogy egyre jobbak lesznek ezek a programok a bizonytalanságok kezelésében is. Képzeletük ugyan nem lesz soha, de tanuló algoritmusaik révén inkább képesek lesznek a ’váratlan várására’, mint az emberek. A gépek ugyanis tanulnak, újra meg újra kalibrálják a korábbi működéseikre vonatkozó adatokat, nem szeszélyesek, nem sértődékenyek, nem tereli el a figyelmüket egy-egy csábító inger. Ugyanazt a hibát kétszer nem követik el, amit nem mondhatunk el az emberekről, akik mint a Bourbonok, nem tanulnak, és nem felejtenek, s ezáltal elbuknak a túlélés vizsgáin.
Az új világjárvány ismeretében másképp írná a könyvet? Vagy úgy gondolja, a fejlett mesterséges intelligencia az ilyen járványokat is képes majd kiküszöbölni?
A világjárvány megerősítette a könyvben kifejtett gondolatomat, miszerint a világot globálisan fenyegető veszélyek elhárításának királyi útja a folyamatos, sok területre kiterjedő adatgyűjtés és intelligens adatelemzés, aminek alapján lehetséges a prevenció és a beavatkozás. Az adatalapú korai előrejelzés mesterséges intelligencia programjai már ma is használatosak mind természeti, mind társadalmi veszélyek kezelésére. Ami hiányzik, az a különféle programok koordinálása, a protokollok egységesítése, az információk megosztása az összes érdekelt között. A titkosszolgálatok ebben nagyon jók, de attól még messze vagyunk, hogy a világ egésze tudatosodjon. A lehetőség azonban már megszületett. Említem a DAMA projektet, melynek kidolgozásában Dan Brooks és Szathmáry Eörs vett részt, ez a program tökéletes eszköz lehet a jövőben fenyegető járványokra való felkészülésben. De sok más program is van. A feladat az, hogy egységesüljenek. Globális fenyegetésekkel szemben csak globális eszközök bevetésével védekezhetünk.
Valójában a digitális „megszállás” már javában tart. Mit gondol, mennyi időbe telik, amíg a mesterséges intelligencia teljesen áthatja majd a világunkat?
A hódítás folyamatos lesz. Az élvonalban ma ott van Szingapúr, vagy Észtország, hogy két teljesen eltérő rendszerű társadalmat említsek. Skálafüggetlen terjedésre számítok, kevesen lesznek, akik sok területen alkalmazzák az új technológiákat, és sokan lesznek, akik kevés területen vesznek részt a digitális átalakulásban. Ők lesznek a vesztesek. Arra kellene törekednünk, hogy Európa, s azon belül Magyarország a globális digitális átalakulás nyertesei közé kerüljön.
Eljön az off-line civilizáció alkonya? Akkor már egyáltalán nem lesz szükségünk valóságos, érzéki benyomásokra?
A kérdést múlt időben vetném fel. Az alkony itt van, persze a következő hajnallal együtt. Az offline és az online létet nem állítanám szembe egymással. Az új világ, mely itt van, meghagyja a lehetőséget nekünk arra, hogy szemtől-szembe, mint test a testtel érezzük át a létet, miközben létünk kiterjed korábban soha nem tapasztalt dimenziókra. A létezőből a nemlétezőbe vivő utakat korábban a képzelet segítségével jártuk be. A virtuális valóság ezeket az utakat a technológia segítségével építi ki, ami új, izgalmas, csodálatos távlatokat nyit a Hankiss Elemér által “emberi kalandnak” nevezett vállalkozás számára.
Nincs az embernek valami olyan egyedülvalósága, titka, amit a mesterséges intelligencia soha nem tud felfedni?
Abszolút van. De félek, hogy az új világban esetleg elfelejtjük ezt. A saját viselkedéseink által kialakított algoritmusok rabságában az életünk túl kényelmessé, túl kiszámíthatóvá válik, a bajok és a konfliktusok eltűnnek, s bekövetkezik a létfelejtés. A legnagyobb kihívás, hogy ne adjuk fel a kíváncsiságot, ne hagyjunk fel a kérdezéssel, a kritikával azzal szemben ami van (lett). Szabadnak kell maradnunk, másképpen elveszünk.
Megint csak a kiváltságosok…
Remélem, nem tűnik rasszista, csupán gyakorlatias kérdésnek: vajon a világ népességének túlnyomó többségét alkotó, nem túl intelligens tömegek hogyan tudnak majd élni a mesterséges intelligencia uralta világban?
A tehetség eloszlása sehol, egyetlen populációban sem egyenletes. Jézus két évezreddel megelőzte Barabási-Albert Lászlót, amikor azt mondta, hogy “Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak” (Mt. 14). A jövőben sem lesz ez másképpen. A kognitív egyenlőtlenségek azonban éppen az új technológia adta lehetőségek miatt kevésbé lesznek sorsszerűek. Már ma is látjuk, hogy az internetre csatlakozva könnyebb kitörni a szegénységből, a kilátástalanságból. A tehetség ugyan egyenlőtlenül oszlik el, de kötelez. A szellem arisztokráciája az internet terében minden korábbi korhoz képest demokratikusabb fórumokhoz juthat.
De mi lesz a fölöslegessé váló emberekkel?
Ez a legfontosabb kérdés. A Föld népessége várhatóan 9 milliárd körül tetőzik. A digitális átalakulás viharában e népesség java részének munkájára nem lesz szükség. Többségük alkalmatlan lesz arra, hogy az emberek és dolgok egyetemét átfogó hálózat működéséhez, folyamatos fejlesztéséhez szükséges szoftvereket, hardvereket létrehozza, működtesse, az alkalmazkodás érdekében alakítsa. Csak a nevelés, tanulás, felelős tudatos életvezetés, együttműködés, segítés lehet a megoldás. Ha ez az út járhatatlan, akkor marad a rossz érzés, s vele a háború, a pusztítás útja.
Mit tekint planetáris idiotizmusnak?
A “planetáris idiotizmus” Heidegger szerencsés kifejezése egy szerencsétlen tendenciára, melynek kialakulását ő már a múlt század harmincas éveiben megsejtette, de teljes kibontakozása a 21. században megy végbe, a szemünk láttára. A tendencia lényege az egész emberlakta világra kiterjedő totális ellenőrzés, melynek nincsen önmagán túlmutató célja. A planetáris idiotizmus egy önmagára gerjedt hatalmi téboly, mely az egész Földet igyekszik megkaparintani. Én úgy látom, hogy a létezők egyetemét átfogó hálózat – ha elveszítjük felette az ellenőrzést -, megállíthatatlanul a totális ellenőrzés eszköze lesz.
A totális ellenőrzésen kívül miféle veszélyek leselkednek a társadalomra és az egyes emberre, ha a mesterséges intelligencia egy agresszív hatalom kezébe kerül? Van-e olyan erő, amely a társadalom mikroszféráiba is lehatoló brutális eszköz használatában korlátozni képes a hatalmat?
Van ilyen erő, de ez az erő ma még inkább lehetőség, mint valóság. Naivan, felkészületlenül dobjuk oda magunkat az adatainkon élősködő szervezeteknek, s mire felébredünk, addigra már késő lesz. Sokkal tudatosabban kell felhasználóként élnünk a hálózat által teremtett virtuális valóságban, meg kell tanulnunk elbújni, amit lehet titkosítani, s az etikus hekkelés is sokat segíthet. Az EU adatvédelmi előírása írott malaszt marad, ha nem egészül ki oktatással, neveléssel, a körültekintést és a tudatosságot fokozó programokkal. Sajnos az EU láthatóan, mint mindig, most is a könnyebb, bürokratikus megoldást kereste, ami nem ér semmit.
Hol van a határ? Tud-e a mesterséges intelligencia szeretni, vagy mondjuk, csak izzadni? Képes az ember testi-biológiai valóságából eredő érzéseket, vágyakat is reprodukálni?
Erre a kérdésre ma még csak a tudományos-fantasztikus regények szintjén lehet válaszolni. Az ma is látszik, hogy az emberi test és ész működését megkönnyíti a biológiai és nem biológiai lét közeledése. Nem hiszek abban, hogy a közeli jövőben a nem biológiai győzne a biológiai felett. Más lesz a helyzet, ha megvalósul az agyunkban tárolt teljes információtartalom átvitele a felhőbe, akkor halhatatlanná válunk, mint egykor a görög istenek. Ők az Olümposzon éltek, mi a felhőben fogunk élni.
Hatalomátvétel
A mesterséges intelligencia egyszer majd teljesen az ember fölé kerekedik?
Már ma is sok olyan probléma van, melynek megoldásában a mesterséges intelligencia jobb, megbízhatóbb, gyorsabb, mint az emberi ész. Ez nem baj. Ami megmarad számunkra, az az alkotás, az intuíció, és az érzések teljes spektruma. A szeretet, az együttérzés, az empátia, a gyász, a részvét, az öröm és sorolhatnám tovább az érzéseket, melyek emberré tesznek. A tudásban nem feltétlenül leszünk versenyképesek a szuperintelligenciával, de az érzésekben nálunk marad az előny.
Mi az (vagy ki az) a szingularitás, amit a könyvében emleget? Egy újfajta egyesített tudás? Valaki Egy? Egyedül való?
A szingularitás nem könnyen meghatározható fogalom, jelentése állandóan alakul, változik, lépést tartva a genetika, a nanotechnológia, a kognitív pszichológia fejlődésével. Kurzweil szerint a szingularitás az emberi lét új szakasza, mely radikálisan különbözik a korábbi szakaszoktól. A különbözés lényege az emberi lét nem biológiai és biológiai komponenseinek egymásba fonódása, ami felveti a transzhumanizmus perspekíváját. Ember lesz-e egyáltalán az új lény? Én felvetem ezt a kérdést a könyvemben, s Nietzsche nyomán próbálok rá választ adni.
Az Ember 2.0 nem afféle romantikus kitaláció, mint egykor a szocialista embertípus? Csak most nem politikai, hanem tudományos-techno-evolúciós indíttatásból…?
Frankenstein szörnyetege romantikus kitaláció volt. Az Ember 2.0 nem az. A tendenciák, melyek az Ember 2.0 megjelenését valószínűsítik, már ma is léteznek. Én csak azt tettem, az általam olvasott szerzőhöz hasonlóan, hogy extrapoláltam ezeket a tendenciákat. Jobb, ha tudjuk, hogy mi történik majd velünk.
Heideggerrel szólva: na és mivégre az egész? –hová?- és mi van azután?
Erre a kérdésre senki más nem adhat választ, csak az, aki olvassa ezt az interjút, olvassa a könyvemet. Ha szabadok akarunk maradni, akkor ki kell törnünk az algoritmusok rabságából, semmilyen tekintélynek nem szabad alávetni magunkat, ellen kell állnunk a planetáris idiotizmus csábításainak, s nekünk magunknak kell szembenéznünk a létező egészével, kikérdezve és megragadva azt, úgy, ahogy van. A hálózatban felhalmozódott kognitív és kapcsolati tőke minden korábbinál jobb esélyeket tartogat arra, hogy megkeressük a bizonyosságot a bizonytalanságban, az értelmet az értelmetlenségben. Helyettünk ezt a feladatot senki más nem végezheti el.
