Az Egyesült Államoknak bejelentése az acél, az alumínium, az autók és autóalkatrészek importjára vonatkozó vámtarifák megemeléséről az Európai Unió szerint helytelen, de Európa nyitott a tárgyalásokra Washingtonnal – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban.
Az Európai Parlament plenáris ülésének az Európai Tanács március 20-i ülése eredményeiről tartott vitáján Ursula von der Leyen kijelentette: a vámtarifák általános bevezetése romboló hatású.
A vámtarifák olyan adók, amelyeket az emberek fizetnek meg. A vámtarifák fokozzák az inflációt. Ma erre senkinek sincs szüksége, sem az Egyesült Államokban, sem Európában – hangoztatta.
„Nem Európa kezdte ezt a konfrontációt, és nem is feltétlenül akarja azt megtorolni. Ugyanakkor erős terve van arra, hogy szükség esetén válaszlépéseket tegyen. Célunk a tárgyalásos megoldás. De természetesen, ha kell, megvédjük érdekeinket, embereinket és cégeinket. Mindenünk megvan, amire szükségünk van népünk és jólétünk védelméhez”
– fogalmazott.
Mivel a világ legnagyobb egységes piaca az európai, az unónak van ereje tárgyalni. Megvan a hatalma ahhoz, hogy arányos válaszlépést tegyen – hangoztatta beszédében az Európai Bizottság elnöke.
Leszögezte: Európa nyitott a tárgyalásokra Washingtonnal. Ugyanakkor diverzifikálni fogja kereskedelmét más partnerek bevonásával, valamint megerősíti az egységes piacát – tette hozzá.
António Costa, a tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a vita során kijelentette: a versenyképesség és a jólét fenntartása a legfontosabb az ellenállóbb és fenntarthatóbb jövő biztosításához az európai állampolgárok számára.
Európa versenyképességét és a termelékenységet javítani kell, az innovációs szakadékot be kell zárni, miközben a bürokrácia csökkentésére kell törekedni – hangoztatta.
Az Európai Unió megújításához és a közös jólét biztosításához az energiát megfizethetőbbé kell tenni, támogatni kell a beruházásokat úgy, hogy közben a legfontosabb célokat, köztük a zöld átmenetet az EU nem téveszti szem elől – mondta.
„Az energiaárak csökkentésén keresztül az emberek és a vállalkozások versenyképességét fogjuk javítani. Pénzügyi piacaink integrációján keresztül pedig többet fogunk tudni befektetni az innovatív cégekbe”
– fogalmazott.
A versenyképesség biztosítása az egyetlen lehetőség az unió számára, hogy erősebbé váljon – jelentette ki.
Egy versenyképesebb Európa, az erőteljesebb európai gazdaság hozzájárul majd ahhoz, hogy Európa be tudjon ruházni a saját védelmébe is – mondta.
António Costa végezetül hozzátette: „amennyiben szükséges, további döntéseket kell hozni, hogy Ukrajnában békét tudjunk teremteni. Hosszú távú és működőképes békét szeretnénk, nemcsak Ukrajnában, hanem az egész világon”.
Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) delegációjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke a vita során elmondott beszédében kijelentette: az Európai Bizottság legújabb javaslata, hogy az európai polgárok halmozzanak fel 72 órára elegendő vészhelyzeti tartalékot, háborús pánikkeltést jelent. Ez veszélyes, mert félelmet kelt, alaptalanul – húzta alá.
„Három év szörnyű pusztítás után Ukrajnában most leginkább arra lenne szükség, hogy Európa támogassa az új amerikai adminisztráció tűzszünet és béke irányába tett diplomáciai erőfeszítéseit”
– fogalmazott.
Nem kérdés, hogy Európának többet kell tennie a saját biztonságának biztosításáért. Ezért fontos a védelmi képességek megerősítése – emelte ki.
„Nem engedhetjük azonban, hogy az európai védelem megerősítése további brüsszeli centralizációval, a nemzeti szuverenitás aláásásával járjon, ahogy az nem történhet közös hitelfelvételből sem”– fogalmazott.
Azon véleményének adott hangot, hogy az európai védelem megerősítését külön kell választani az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások kérdésétől. Őszintén kell beszélni arról is, hogy Ukrajna uniós csatlakozása jelentős kihívást jelentene mind a mezőgazdaság, a kohézióspolitika, a munkaerőpiac és a biztonság szempontjából is – figyelmeztetett.
Arra hívta fel a figyelmet továbbá, hogy az európai emberek biztonságát jelenleg mindenekelőtt a tömeges illegális bevándorlás és az „elhibázott brüsszeli migrációs politika” veszélyezteti.
„Gyökeres fordulat kell. A változatlanságot megtestesítő Európai Bizottsággal és az ehhez asszisztáló balliberális-néppárti koalícióval szemben. A fordulatot mi, Patrióták, képviseljük, bárhogy akarják is vezetőinket elhallgatni”
– fogalmazott Gál Kinga, majd úgy folytatta: „nem Orbán Viktor miniszterelnöktől kell a demokráciát Európában megvédeni. Tegnap sötét nap volt a francia demokrácia történetében”.
Egy demokráciában a döntést választásokon, nem pedig bíróságokon kell meghozni. „Kiállunk Marine Le Pen mellett”– tette hozzá beszédében a Fidesz politikusa.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom EP-képviselője felszólalásában azt mondta: három évnyi ukrajnai öldöklés után nem további támogatásokra, hanem kompromisszumos békére van szükség.
Amíg az EU kizárólag orosz háborús bűnökről beszél, meg sem említi a másik fél embertelenségeit – hívta fel a figyelmet.
Az orosz agresszió ténye nem menti fel az ukránokat az általuk elkövetett háborús bűnök felelőssége alól – jelentette ki.
„Veszélyes üzenete van annak, ha a kettős mérce alkalmazásával az unió szemet huny az emberi jogok sárba tiprása felett, bárki is követi azt el”
– fogalmazott.
Emlékeztetett, korábbi beszédében az Ukrajnában élő magyarok elleni jogsértésekre hívta fel a figyelmet, amiért – mint közölte – fenyegető e-mailt kapott ukrán szélsőségesektől, akik Ukrajna ellenségének nyilvánították. A politikus arra kérte az Európai Parlamentet, hogy ítélje el azokat a szélsőségeseket, akik fenyegetéssel és kényszerítéssel próbálják akadályozni az EP-képviselői mandátum szabad gyakorlását.