A győri Lemezárugyár a szocialista magyar iparpolitika iskolapéldája. A vállalat sokáig a magyar játékgyártás meghatározó zászlóshajója volt, amely „örök klasszikusokat” gyártott, és e játékok generációkon keresztül jelentek meg a gyerekszobák polcain. A litografált lemezből, általában rugós, vagy lendkerekes szerkezettel készült játékok évtizedeken át nem vagy alig változtak. Ennek valójában nem piaci okai voltak, hanem a szocialista tervgazdaság sajátossága.
A II. világháború előtt itthon játékokat jellemzően kisiparosok késztették, esetlegesen nagyobb vállalkozások melléktermékként gyártottak egyszerűbb, általában fa, vagy fém játékokat. A bonyolultabb, esetleg valamilyen mechanikával ellátott termékeket külföldről szerezte be az ország, elsősorban Németországból, vagy Nyugat-Európa más államaiból. A háború után, a szocialista tervgazdaság kiépülésével párhuzamosan a játékgyártó üzemeket államosították és az ipari termelés ezen szektorát is központosították.
A szovjet mintát követve nem elégedtek meg a gyártás központosításával, hiszen a gyerekek játéka feletti őrködés a szocialista nevelés egyik sarokpontja volt. Képzeljük el, mit okozhatott volna, ha a szocialista öntudatú gyerekek egy ideológiailag nem megfelelő játékkal játszanak!
Az eszmeileg nem megfelelő játékok előtt a Játékfelülvizsgáló Bizottság állított akadályt
A központosítás talán lényegesebb oka az volt, hogy a játékokra csak mellékesen jutott nyersanyag, hiszen a fő cél az ország nehézipari fejlesztése és a fegyverkezés volt, azaz olyan stratégiai nyersanyagokkal, mint például a rugóacél nem lehetett csak úgy szabadon gazdálkodni.
A játékgyártás téma volt a kormány előtt is, a Minisztertanács 1952-ben megtárgyalta a szektor helyzetét, és a szovjet minták alapján elhatározták egy központi jóváhagyó szerv megalapítását. Az így létrejött Játékfelülvizsgáló Bizottságba minisztériumok, a társadalmi szervezetek és a szövetkezetek delegáltak tagokat. A bizottság azonban nem volt elég, nem volt hatékony, ezért 1953-ban magát a tervezést is központosították, létrejött a Játéktervező Intézet, amely 1957-ig működött.
A Játéktervező Intézet létrehozásának évében, azaz 1953-ban jelölte ki a Lemezárugyárat a Kohó és Gépipari Minisztérium a magyar játékgyártás elsőszámú üzemének. A Lemezárugyár természetesen nem előzmény nélkül jött létre, hiszen különböző vállalkozások már 1872-től készítettek játékokat, ezek közül az egyik volt a II. világháború előtt Monsbarth Géza üzeme, amelynek államosítása után 1948-ban előbb Fémdoboz és Tubus Művekként, majd, mint a győri Elzett vállalat gyáregysége, 1953-tól Lemezárugyár néven működött.
Az 1953-ban létrejött Lemezárugyár a következő évtizedekben a magyar játékgyártás zászlóshajója lett. Az első években a termékpalettát babaágyak, babakocsik, perselyek, versenyautók, vagy homokozó készletek jellemezték, addig a következő évtizedekben sorra megjelentek a lendkerekes, vagy a rugó hajtású játékok, sőt az elektromos motor hajtotta termékek.
A lendkerekes autókat azért kezdték el gyártani, mert a rugóacélt stratégiai termék révén igen korlátozottan lehetett felhasználni játékokhoz.
Ebben az időszakban új lehetőségek is megjelentek a játékgyártásban, például a műanyag, így a korabeli fém és fa alapanyagú játékok mellett formailag és minőségileg is más játékokat lehetet tervezni.
Roli Zoli, kutyahát és társai
A gyár klasszikus termékei az első évtizedben jelentek meg, 1958-ban a Roli Zoli, 1960-ban a kutyaház persely, 1961-62-ben a favágó persely, a tolatómozdony, vagy a közlekedési játék, ahol egyszerre négy rugómotoros autót kellett iránytani egy stilizált Budapest terepasztalon. Pár évvel később, 1965-ben újabb lendkerekes autók, és a Tu-104-es repülő, valamint a Holdrakéta jelent meg, míg egy évvel később a csengős mozdony. A klasszikus holdautó 1967-1968-ban került a boltokba, aminek több változata is volt, az egyik változata egy hungarocell labdát lebegtetett – levegővel – maga felett, míg a másik színes fényeket vetített ki a tetején elhelyezett kupolára. A játékokat a cég saját fejlesztői, Mese Emil, Klein Ödön, Borbély László, Horváth Miklós és Orosz Imre tervezték meg.
Ezek valódi sikerjátékok voltak, persze nagyon nem lehetett mást megvenni, hiszen a játékok forgalmazását is az állam szabályozta. Ebből következett, hogy az első korszak sikeres termékei és a szocialista ipar sajátosságai miatt a későbbi fejlesztések elmaradtak. Igaz, 1977-ben, amikor a kormány döntést hozott a magyar játékgyártás fejlesztéséről, 40 millió forinttért fejlesztették a litografáló gépieket, de új termékek nem igazán jelentek meg a piacon.
Ahol megállt az idő
Az évtizedek óta stagnáló termékpaletta a korabeli közvéleménynek is feltűnt, sőt a probléma utat talált a korszak államilag erősen ellenőrzött sajtójába is. A Népszabadság 1984. március 18-án ezt írta a Lemezárugyár termékeiről:
Ahol megállt az idő. A 00651 gyártási számú vetítő magyar termék, a Lemezárugyár készíti. Immár 25 éve. Az első készülékek 1959-ben hagyták el az üzemet. Az idén 40 ezer előállítását tervezik. Ez a vállalat az ország legnagyobb játékkészítője. Győri gyárának az igazgatói irodájában azonban további meglepetés ér. A vitrinekben kiállított termékekben gyermekkorom, ifjúságom játékait látom viszont. A rendőrautót (gyártásának kezdete 1955), a Rolli Zolit (1957), a törpeautót (1958), a csipegető csibét (1959), a motorkerékpárt (1960), a tűzoltóautót, a tolatómozdonyt stb. Mind az 1950-es és az 1960-as évek modelljei.
Természetesen nemcsak a Lemezárugyár volt a hibás, hiszen, ahogy utaltunk rá, a korszakban a játékok forgalmazása is központilag történt, az állami játékkereskedelmi cég a Triál volt, amely a hazai mellett külföldi játékokat hozott be, ami az itthoni termelés, fejlesztés visszaszorulását is jelentette. A KGST országokból sok játékot szereztek be, a keletnémet PIKO játékvasútjai, játék konyha és háztartási gépei, a csehszlovák autóversenyek, vagy a szovjet, lengyel vagy más távirányítós – igaz nem rádiós, hanem vezetékes – autók mellett megjelentek az olcsó távol-keleti játékok is. Egyre több nyugati játék is utat talált Magyarországra, hiszen a szocializmus alatt a hazai játékgyárak a belföldi igényeknek csupán az egyharmadát tudták kielégíteni, a többit külföldről kellett beszerezni.
A Lemezárugyár egyre több bérmunkát vállalt, így 1985-től a Märklinnak is dolgoztak, de a rendszerváltás után, amikor kifutott a bérmunka szerződés is, nem sokáig tudott talpon maradni az elavult játékkínálattal és gépparkkal, ezért 1991-ben teljesen átalakultak, a játékgyártás megszűnt. A klasszikus lemezárugyári termékek egy részét ma is meg lehet venni, a nosztalgiahullám visszahozta ezeket, de e termékek nem itthon, hanem Kínában készülnek.
Azonban nem lenne teljes a hazai szocialista játékgyártásról felvázolt kép, ha nem említenénk meg más játékgyárakat is, hiszen a Lemezárugyár mellett szövetkezetek, maszekok (a szocializmus vállalkozó, akiket a rendszer kicsiben eltűrt), és más állami vállalatok is gyártottak játékokat.
Az 1950-es években vágyott játék volt az Állami Pénzverő által késztett villanyvasút, amely kifejezetten drága volt, nem is készült sok belőle.
A Mikrolin szövetkezet – amely ma egész más termékeket gyárt – játékvasutak és a JÁVA építő gyártójaként lehetet ismert. A JÁVA építőt egyébiránt a mai napig gyártja és forgalmazza egy, a jogokat megszerző magyar vállalkozás.
A maszek játékgyártás kiemelkedő darabjai voltak és az 1970-es évek közepétől szinte minden fiúszobában megtalálhatók voltak a Schenk Károly által 1975-től 1996-ig gyártott katonák, amelyek nagyon hasonlítottak egy nyugati cég, a Playmobil termékére, de azoktól eltérő felszereltséggel, valamint rengeteg kiegészítővel lehetett megvenni, jellemzően trafikokban.
