Az ügyfélélmény az egyik legfontosabb versenyelőny egy felmérés szerint

Semmelweis-nap – Ma zárva lesznek az orvosi rendelők és a gyógyszertárak
2022-07-01
Fenntarthatóbb termálvízkezelést tesz lehetővé a Mecsekérc Zrt. vezetésével kifejlesztett új technológia
2022-07-01
Show all

Az ügyfélélmény az egyik legfontosabb versenyelőny egy felmérés szerint

Az ügyfélélmény (customer experience, CX) ma már az egyik legfontosabb versenyelőny a cégek számára, de a magyar vállalatok jelentős része ezen a téren még mindig hátrányban van – közölte a Magyar Marketing Szövetség.

A 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok megkérdezésével készült magyarországi felmérés alapján a cégek majdnem felénél az üzleti stratégia része az ügyfélélmény.

Hiánya főleg az online piacon érezhető, ahol a vállalkozások kevésbé tudják fölvenni a versenyt a felkészültebb versenytársakkal. A különbség regionális összevetésben is nyilvánvaló, a magyar cégek hátránya egyre nagyobb – tették hozzá.
 Ügyfélélményre költeni a közlemény szerint jó befektetés, de ez azt is jelenti, hogy az ügyfelek igényeit alaposan kiismerve, tudatosan kell tervezni. Ilyen irányú kutatásokat ugyanakkor a magyarországi nagyvállalatoknak csupán harmada végez, ha terméket vagy szolgáltatást akar piacra dobni, így ők időben el tudják vetni a nem versenyképes kezdeményezéseket. Az ügyfél-elégedettségi kutatásokat ennél is kevesebben, csupán 17 százalék használja, bár jóval nagyobb arányban állnak rendelkezésre a szükséges adatok, 53 százalék ugyanis rendszeresen készít ilyen felméréseket.
Az ügyfélélményt nem lehet a véletlenre bízni, ugyanis ha jól sikerül, a vásárlók jobban fognak kötődni az értékesítőhöz – írták. A vállalatoknak ehhez személyre szabott megoldásokat kell kínálniuk, és nem elég csupán a vállalati stratégia szintjére emelni az ügyfélélményt, annak megvalósítására is ügyelniük kell a cégeknek.

Cikk küldése e-mailben
MTI
MTI

Comments are closed.

Weboldalunk bizonyos funkcióinak működéséhez és a célzott hirdetésekhez sütikkel gyűjt névtelen látogatottsági információkat. Az Elfogadom gombra kattintva a webhely használatával Ön elfogadja a weboldal sütikre vonatkozó aktuális adatévelmi irányelveinket. További információért kattintson ide.

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close