Az új pszichoaktív szerek már nagyon kis mennyiségben is halálosak lehetnek

A szintetikus kábítószerek hatását nem lehet pontosan megjósolni, már nagyon kis mennyiségben is halálosak lehetnek – hangzott el a Drogkutató Intézet (DKI) és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett „Az új pszichoaktív anyagok és a szervezet” című előadáson. A beszélgetés vendége Prof. Dr. Shane Darke, az Új Dél-Walesi Egyetem címzetes professzora, az Ausztrál Nemzeti Egyetem Drog- és Alkoholkutató Központ vezetője volt.

A meghívott szakértővel rendezvény házigazdái Prof. Dr. Haller József, a DKI igazgatója és Téglásy Kristóf, az intézet stratégiai igazgatója beszélgetett a szintetikus kábítószerek,
valamint a dizájnerdrogok veszélyei és azok potenciális következményei kapcsán.

Minden szintetikus kábítószer potenciális veszélyforrást jelent, mivel azok pontos összetevői gyakorlatilag ismeretlenek, ugyanis

a nemzeti és az európai uniós jogszabályok kijátszása érdekében hatóanyagaikat folyamatosan és gyorsan változtatják,

hatásukat nem lehet pontosan megjósolni.

A szintetikus „kannabisz” nem tekinthető marihuánának,

mivel erőssége és hatása teljesen eltér az eredeti növényi kannabisztól. A szintetikus, laboratóriumban, kémiai úton előállított kábítószer sokkal magasabb rizikófaktort hordoz magában az emberi egészségre nézve.

Egy új szintetikus anyag előállítása az ezzel foglalkozó „szakemberek” számára sok esetben csupán pár napot vesz igénybe, míg a gyógyszerek megalkotása, ideértve a tesztelési időszakokat is, körülbelül 1 év, amelyet további tíz éves vizsgálati periódus követ.

A kábítószerek esetében azonban nem ellenőrzik a termékeket, azonnal kikerülnek a feketepiacra. A fogyasztók azt hihetik, hogy ugyanazt a drogot, ugyanazzal az összetevővel és hatóanyaggal kapják, de mivel senki sem teszteli a szereket a hatás erősebb lehet, akár komolyabb függést okozhat a használóban.

Minden ember különbözően reagál a kábítószerekre, ezért ugyanaz a drog ugyanabban a dózisban teljesen más hatást eredményezhet két különböző személynél. Ennek következtében még a fogyasztók sem lehetnek biztosak abban, hogy milyen hatással lesznek rájuk a bevett szerek.

Ráadásul sok esetben az átlagember nincs tisztában bizonyos testi kondíciókkal, így akár egyetlen használat is halálos kimenetelű lehet. Ez a kiszámíthatatlanság nem csupán az egyéni felhasználókat veszélyezteti, de a társadalom egészét is, különös tekintettel a fiatalokra, akiknek körében könnyebben terjednek a szintetikus kábítószerek és a dizájnerdrogok.
A szintetikus kábítószerek már nagyon kis mennyiségben is halálosak lehetnek,

mivel a dizájnerdrogok hatékonysága gyakran többszöröse a hagyományos drogokénak, így az élvezeti, és halálos dózis mennyisége nagyon közel kerül egymáshoz. A szintetikus kannabisz használata sokkal nagyobb arányban képes veszélyeztetni a fizikai és mentális egészséget.

Használata magas vérnyomást, infarktust, stroke-ot is eredményezhet,

fogyasztása következtében kialakulhat

magasabb pulzusszám, agykárosodás, krónikus- és mentális betegségek és izomzat roncsolódás is.
Minél több ember lesz szerhasználó egy társadalomban, a kábítószer annál nagyobb károkat tud okozni az egyén és a közösség életében. Sőt, elfogadottá és vonzóvá is teheti a
kábítószerek kipróbálását és használatát a fiatalabb nemzedékek számára. A fiatalkori kábítószer-fogyasztás azonban a gyerekek esetében visszafordíthatatlan folyamatokat indít el, mivel az emberi agy fejlődése 25 éves korig tart.

Az elmúlt 5-10 évben komoly problémát jelentett a nyugati társadalmakban a 14 év alattiak droghasználata.

A megoldás valóban csak a drogfogyasztás veszélyeiről és következményeiről való meggyőzés és az edukáció, a kezelés, a terápia és a tiltás lehet.
Az előadók arra is felhívták a figyelmet, hogy a szintetikus kábítószerek és a dizájnerdrogok problémája nemzetközi szinten is komoly aggodalomra ad okot, és összehangolt
erőfeszítésekre van szükség a kockázatok minimalizálása és a társadalom védelme

További hírek