Csaknem ötmillió ukrán van külföldön a háború miatt, és jelentős részük nem tervezi a hazatérést – közölte kedden az ukrán Gazdasági Stratégiai Központ (CES).
A jelentés szerint január végén 4,9 millió ukrán tartózkodott külföldön az Oroszország által indított háború miatt. A menekültek túlnyomó többsége nő és gyermek, a nők 13 százaléka 35-44 éves.
Idén január végéig az ukránok az európai országok közül a legnagyobb arányban Németországban és Lengyelországban találtak menedéket, előbbiben 30 százalékuk, utóbbiban pedig 22 százalékuk. Az Európai Unión kívül az Ukrajna elleni háború két évvel ezelőtti kezdete óta az Egyesült Államok fogadta be a legtöbb ukránt, szám szerint mintegy 280 ezret, míg Nagy-Britannia 253 200-at, Kanada pedig 210 200-at fogadott.
A CES számításai szerint 1,4-2,3 millió ukrán különböző okok miatt egyáltalán nem tervezi, hogy visszatér hazájába.
Kapcsolódó cikkek
"Az ukránok tavaly 215 ezer embert vesztettek"A hadászati kezdeményezés továbbra is az orosz hadseregé az ukrajnai háborúban, és Moszkva következetesen el fogja érni a "különleges hadművelet" célját - jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy, az orosz hadsereg parancsnokaival megtartott online…
Kijött a pontos szám, hány ukrán menekült el otthonrólAz uniós hivatal közlése szerint a 2022. február 24-én kezdődött háború elől Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába…
Megvan, hány ukrán kapott menedékjogot az EU-banDecember végéig 4 312 215 volt azon ukrán állampolgárok száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státuszt kaptak az Európai Unió valamely tagállamában - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az uniós hivatal közlése…
Zelenszkij üzent a külföldön élő ukrán férfiaknakVolodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a hadköteles korú ukrán férfiaknak maguktól vissza kellene térniük külföldről Ukrajnába, legalább azért, hogy adójukkal államuk gazdaságát és védelmét támogassák. Erről az államfő Tallinnban beszélt, amikor Kaja Kallas észt miniszterelnökkel…