Csaknem ezer éve érvényes a mondás: aki a világtengereket uralja, az uralja a világot. Ma egy amerikai hadihajó és kiséretének hadereje egy közepes méretű ország teljes haderejének felel meg. De Kína felkészül…

A haditengerészete, a legyőzhetetlenként propagált Armada révén vált sikeres gyarmatosítóvá Spanyolország. Nagy-Britanniát haditengerészete tette a legnagyobb, és talán ha lehet mondani, a legsikeresebb gyarmattartóvá – noha Nagy-Britannia rabszolgakereskedői nem az anyaországba, hanem gyarmataira, a karibi-térségbe, Észak-Amerikába szállították az „élőárut”, hogy cserébe nagy haszonnal alapanyagokat, fűszereket importáljanak – mint az nem egyszer elhangzott a népszerű „Csengetett Milord?” brit tv-komédiában. Thomas Arne 1740-ben írt dala, az „Uralkodj, Britannia, urald a hullámokat” máig a – az erőben, dicsőségben megkopott – nagy-britanniai haditengerészet indulója.

Németország, amely csak a XIX. század második felére vált nagyhatalommá, elkésett, hiába volt neki a 1871-től az első világháború végéig a Kaiserliche Marine, a félelmetes hadihajókat a brit királyi flotta Dreadnoughtjai ellen felvonultató császári haditengerészet, addigra már az angolok, hollandok, spanyolok, portugálok, oroszok leosztották egymás között a kártyákat. A német haditengerészek csak a Samoa-szigeteki polgárháborúba, a kínai boxerlázadásba, 1902-ben a venezuelai válságba tudtak beavatkozni. Az afrikai államokat, csendes-óceáni szigeteket is felölelő német gyarmatbirodalom alig élt meg egy emberöltőt, az első világháborúval szétesett.

És ne feledjük Kínát, amely az 1280-as években, a Jüan-dinasztia korában az akkori világ legerősebb flottájával rendelkezett.

Kína hadi- és kereskedelmi tengerészeti ereje, a Kincses Flotta a legendáshírű Cseng Ho admirális vezetésével, fennmaradt az ezt követő korai Ming-korszakban, majd elsorvadt. Jöttek a portugálok, hollandok, spanyolok, angolok, akikkel szemben a befelé forduló Csing-birodalom már nem tudott számottevő tengeri erőt felvonultatni..

Fogalommá vált a XIX. századi gyarmatosítási hullám idején elterjedt, majd egészen napjainkig tartó „ágyúnaszád-diplomácia” (gunboat diplomacy), a hatalmas hadihajók, cirkálók felvonultatása egy-egy stratégia helyen, nagyváros előtt tengerszakaszon.

És ha ez nem volt elég meggyőző, tüzet nyitottak hatalmas hajóágyúikból, amelyek körülbelül ugyanolyan kaliberű, rombolóerejű gránátokat lőttek ki 35-40 kilométerre, amekkora légibombákat a mai napig alkalmaz a légierő.

Ma a katonai-stratégiai szempontból három „nagy”, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország, amelyek meghatározzák a világ sorsát, haditengerészetben is az első három helyet foglalják el.

Világelső nagy előnnyel az Egyesült Államok. Második Kína – bár ezt többen vitatják és a harmadik helyezett Oroszországot neveznék ki ezüstérmesnek. Ez évben az orosz flotta 360 hadihajót számlált, írja Keith Patton amerikai haditengerészeti szakértő a Nemzetközi Tengeri Biztonsági Központ, a CIMS egyik tanulmányában.

Kínának 624 hadihajója, az USA-nak 333 hajója alkotja haditengerészeti erejét. Az amerikai hajók azonban modernebbek, nagyobbak, mint a másik két vetélytársé.

Az amerikai hadiflotta hajóinak a hajók méretét tükröző adata, össz-vízkiszorítása 4.6 millió tonna. Kínáé 1.8 millió, Oroszországé 1.2 millió tonna.

Az amerikai haditengerészet hajói 12.000 támadórakétát hordoznak, a kínaiaké 5.200-at, az oroszoké 3.300-at.

Az amerikai hordozók több mint 1500 repülőgépet fogadnak be, ez sokkal több, mint amennyi a hasonló orosz és kínai hadihajókon együttvéve szolgál.

A military-today.com összeállítása szerint 2018-ban a világ legerősebb hadiflottáival rendelkező tíz ország:

1.Egyesült Államok

2.Oroszország

3.Kína

4.Japán

5.Nagy-Britannia

6.Franciaország

7.India

8.Dél-Korea

9.Olaszország

10.Tajvan

Az Egyesült Államok, amely jó néhányszor alkalmazta az ágyúnaszád-diplomáciát, a mai napig a világ vezető haditengerészeti ereje.

Az alapvetően nem-nukleáris ütőerő-komponens magját a 11 atommeghajtású repülőgép-hordozó alkotja. Egy-egy repülőgép-hordozó köré több hadihajóból, tengeralattjáróból álló kíséretet szerveznek, amely adott esetben megvédi a hordozót, vagy átalakul csapásmérő erővé.

Jelenleg tizenegy ilyen csapásmérő csoport tartozik az amerikai haditengerészet kötelékébe. Tíz az Egyesült Államokban lévő báziskikötőkből indul, a tizenegyedik pedig állandó jelleggel Japánban állomásozik.

Egy-egy ilyen csoport katonai ereje hozzávetőlegesen egy közepes méretű ország teljes haderejének felel meg.

Azzal a kiegészítéssel, hogy az amerikai haditengerészet csapásmérő erői valószínűleg fel vannak készülve egy nukleáris háború megvívására is. Az erre vonatkozó adatok bizalmasak. A nukleáris robbanófejeket hordozó interkontinentális ballisztikus rakétákkal felszerelt amerikai atomtengeralattjárók alkotják a nukleáris elrettentő erő három komponensének, a triádnak az egyikét.

Még két ország rendelkezik a nukleáris elrettentő triáddal: Kína és Oroszország. Míg Oroszország elődje, a Szovjetunió már hadrendbe állította a triád mindhárom elemét, a tengeralattjárókat, a stratégiai bombázókat és a szárazföldi indítású interkontinentális ballisztikus rakétákat, Kína esetében a harmadik komponens, a stratégiai bombázó még fejlesztés alatt áll.

Értesülések szerint akár már ebben az évben Kína bemutathatja a „lopakodó” képességekkel megáldott Hszian-H-20-as stratégiai bombázóját.

Május elején indult a Földközi-tengerről a Szuezi-csatornán, a Vörös-tengeren, az Arábiai-tengeren át a Perzsa (Arab) öbölbe az amerikai hadiflottához tartozó Abraham Lincoln Hordozó Csapásmérő Erő (Carrier Strike group – CSR), hogy az iráni partok térségében hajózva elrettentse Teheránt bármiféle, az amerikaiak, vagy szövetségeseik elleni katonai akciótól.

A PLAN, a Kínai Népfelszabadító Hadsereg Haditengerészete idén ünnepeli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Kína második, ezúttal teljesen saját erőből épített repülőgép-hordozója most futja a tengeren a próbaköröket, és műhold-fényképeket elemző amerikai hírszerzési források szerint már építi a harmadikat. Ellentétben az oroszokkal, Kína ugyanazokban a kategóriákban versenyez az amerikaiakkal.

Nincs még egy ország a világon, amely olyan ütemben fejlesztette haditengerészetét, mint a Kínai Népköztársaság. Az elmúlt három évtizedben szerény partvédő erőből (brown-water naval force) a világtengereken, óceánokon jelen lévő globális erővé (blue-water naval force) fejlődött.

A következő évtizedben Kína haditengerészete ugyan még nem lesz összemérhető az Egyesült Államokéval, de a PLAN válik a domináns erővé a Csendes-óceán nyugati medencéjében, írja a Stratfor elemzője.

Kína haditengerészete, hadihajóépítési kapacitásai fejlesztésében is hagyományos, sajátos útját követte. Hetven éves történelme kezdeti évtizedeiben a Szovjetuniótól illetve Oroszországtól vásárolt hadihajókat, tengeralattjárókat. Érdemben ebben az évezredben látott hozzá saját hadihajóépítő ipara kifejlesztéséhez. Egészen a 2010-es évek elejéig kísérletezett, támaszkodott az orosz, illetve nyugati hadihajóépítési know-howra, megoldásokra. Ezt a korszakot a 051 típusú romboló jellemezte, miközben Peking a „ha nem sikerül, legyen biztosítékunk” alapon tovább vásárolta az orosz Kilo-mintájú tengeralattjárókat, és a Szovremenníj-osztályú rombolókat. Évtizedünkben ismét változott a helyzet, a korábbi időszak tapasztalataira és a sikeres próbaidőszakra alapozva megindította a 056 típusú korvettek, 054A típusú fregattok, a 052D mintájú rombolók és a 039A tengeralattjárók nagy szériában való gyártását sangháji, csingtaói, daliani hajóépítő gyáraiban. Az új hadihajók hadrendbe állításával párhuzamosan Kína kivonta régebbi típusú haditengerészeti egységeit, hajóit, azaz minőségi cserét hajtott végre.

Oroszország a múlt század nyolcvanas éveitől egészen a kétezres évek elejéig, a kezdődő Putyin-korszakig, a szovjet-orosz hadiflotta leépült. Pedig a hatvanas évektől kezdődően Gorskov admirális, a nyugaton is nagy elismeréssel emlegetett szovjet haditengerészeti parancsnok irányításával a szovjet hadiflotta, interkontinentális ballisztikus, atomfegyver-hordozó rakétákkal, atomtengeralattjárókkal felszerelt igen ütőképes, a Nyugattal a versenyt felvevő haditengerészeti erővé vált.

Vlagyimir Putyin orosz elnök, akinek egyik stratégiai célja Oroszország nemzetközi befolyásának visszaszerzése, felismerte a hadiflotta fontosságát. A kétezres évektől a flotta új generációs hadihajókat, tengeralattjárókat kapott.

Miközben a világ növekvő ütemben fegyverkezik, Oroszország visszafogja, csökkenti katonai kiadásait.  E mögött persze komoly strukturális átrendeződések, például a globális szerepvállalásban kulcsfontosságú haditengerészet viszonylagos súlyának a növekedése, is szerepet játszanak. Abban, hogy Orosz Föderáció (OF) fegyveres erői, katonai doktrinája az olcsóbb megoldásokat kínáló aszimmetrikus hadviselés, fegyverrendszerek mellett döntött, szerepet játszott a felismerés: globális ambícióihoz mérten gyenge a gazdasági-ipari háttere és mindinkább hatnak a nyugati szankciók is.

Mindezzel együtt Moszkva kihullott a világ első öt, a hadseregre, fegyverekre legtöbbet költő állama közül. Ami nem jelenti azt, hogy az OF hadereje, ütőképessége meggyengült volna.

A fentiek is szerepet játszanak abban, hogy Moszkvában feladták a haditengerészeti „tükörválasz” elvét, hogy ugyanannyi repülőgéphordozót építsenek, mint amennyi az Egyesült Államoknak van.

A legújabb orosz haditengerészeti fejlesztési elvek a korvetteket, fregattokat, a kisebb, olcsóbb, ámde hatékony fegyverzettel felszerelt hadihajókat, és természetesen a tengeralattjárókat részesítik előnyben.

Kevesebb, de nagyobb szériában gyártott fegyverrendszert telepítenek a hajókra, mindenek előtt a Szíriában kipróbált és bevált Kalibr önállóan manőverező robotrepülőgépeket (cirkáló rakétákat). A haditengerészet lég- és rakétavédelmét is egységesített, a szárazföldön is használt rendszerekkel, például az Sz-300F-fel, az Sz-400-al, távlatokban az Sz-500-asok haditengerészeti változatával szerelik fel.